Erős Vár, 2010 (80. évfolyam, 1-6. szám)
2010-06-01 / 3. szám
80. évfolyam ERŐS VÁR 5. oldal PROLONGÁLT KEGYELMI IDŐSZAK A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE 1 956. NOVEMBER 1 -E ÉS 1 958. JÚNIUS 1 7-E KÖZÖTT XXV. RÉSZ: HORVÁTH JÁNOS ULTIMÁTUMA Az 1956-os szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából cikksorozatban emlékezünk meg azokról az eseményekről, melyek a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintették azokban az időkben. Hálás köszönetét mondunk a cikksorozat szerzőjének, Nt. dr. Böröcz Enikő ev. lelkésznek, a hazai Országos Evangélikus Levéltár tudományos munkatársának. Sz. * 1958. január 24-én országos lelkészértekezletre került sor Budapesten, az Üllői út 24. szám alatt, a Józsefvárosban lévő evangélikus gyülekezet templomában, amely egyben tanácskozási helyül is szolgált. Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke — saját kijelentése szerint — hármas céllal tartotta meg hosszúra sikeredett tájékoztatóját. Az első cél informatív jellegű volt. El akarta mondani, mi a helyzet az evangélikus egyházzal, és közelebbről is a déli evangélikus egyházkerülettel. A második az volt, hogy a lelkészek az államhatalom oldaláról magyarázva hallják mindezt. A harmadik dolog pedig az első kettőből következett, hogy a lelkészek maguk is "helyesen", tehát az államhatalom szemszögéből értékeljék a dolgokat. A tájékoztatón jelen volt a püspöki szolgálatba visszatért Vető Lajos, és ott volt Ordass Lajos is. Beszéde első részében Horváth egyfelől visszatekintett az 1948-1956 közötti állam-evangélikus egyház viszonyra. Másfelől ecsetelte azokat az elvárásokat, amelyeket állami oldalról fogalmaztak meg Ordass Lajos visszatérésével kapcsolatosan. A visszatekintésben azt mondta, hogy a fent jelzett időszakban kifogástalanul jó volt az állam-egyház viszony. Ami viszont az elvárásokat illette, hogy ti. Ordass Lajos nem fog teret adni "az egyházi reakciónak", ebben ők csalódtak. Horváth többek között a következőket mondta: "Október 23-a után az evangélikus egyházban nem az egyház érdekéről, nem a vallásszabadságról, nem az egyház életlehetőségéről és működéséről volt szó, hanem kizárólag a hatalom megszerzéséről, a kulcspozíciók megszerzéséről, a haladó emberek leváltásáról, és konzervatív emberek beállításáról." Túróczy Zoltánnak a püspöki szolgálatba történő viszszatéréséről nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy ők azt bizony "elkapkodták". Ugyanaz a Horváth János mondta ezt, aki 1956 novemberében azt üzente Ordass Lajossal Túróczy Zoltánnak, hogy "nagy megtiszteltetést jelentene számára, ha bármilyen területen együtt dolgozhatna Túróczy Zoltánnal." A Horváth féle beszéd második részében Horváth értékelte Ordass és Túróczy tevékenységét, és felvázolta a jövőt. Legfőbb bűnükként azt rótta fel, hogy nem támogatták a Kádár-kormányt. Egyszerűen belehelyezkedtek egy pusztán megajándékozásra, illetve kapásra berendezkedő személy pozíciójába, és nem voltak hajlandók "a rendszer mellett politizálni." Ehelyett "Nyugat-, illetve Amerika-imádatot" közvetítettek. Ordass nem lépett fel a nyugati képmutató politikával szemben, nem cáfolta meg barátai, Fry (EVT elnök), Lilije (EVSZ elnök), Lund-Quist (EVSZ főtitkár), és a többiek NATO- barát kijelentéseit. Ugyanakkor nem volt hajlandó együttműködni a szocialista országokból jövő egyházi személyekkel. Ami a jövőt illette, itt Horváth világosan megmondta, hogy ők vissza fogják hozni a "haladó" erőket az egyházba, éspedig vezető pozíciókban. Kifejtette azt a meggyőződését, hogy Ordass "független egyház-teóriája" egyszerűen nem létezik. Szerinte a világon mindenütt igaz az, hogy egy államhatalom akkor támogatja az egyházat, ha az is támogatja az államhatalmat. Horváth Jánost nem zavarta az a tény, hogy Ordass soha nem gondolkodott "független egyházban". Helyette az "egyház szabadságáról" szólt, és ez alatt az evangélium szabad hirdetését és az egyház saját vezetőinek szabad megválasztását értette. Horváth a beszéde végén Ordasst még "mindszentizmussal" is megvádolta. Utolsó mondataiban "megelőlegezte a bizalmat" a déli egyházkerület lelkészei felé, midőn így fogalmazott: "Meggyőződésem, hogy az evangélikus lelkipásztorok túlnyomó többségének az a véleménye, hogy az egyházban a reakciósok háttérbe kerüljenek, és hogy az egyházat a haladó gondolkodású személyek vezessék. Azt hiszem, ha összefogunk, minden lehetőség megvan arra, hogy megoldódjék az a válság, amely jelenleg a déli egyházkerületben tapasztalható." Ha valaki tanulmányozza Horváth János beszédét, akkor azonnal látja, hogy itt tulajdonképpen ultimátum hangzott el Ordass felé. Ennek lényege az volt, hogy Ordass vagy beáll a "hivatalos vonalba", és mondja, teszi, és annak megfelelően viselkedik, amit az államhatalom diktál neki, vagy pedig nem áll be, és akkor nem maradhat püspök. Horváth János, "maratoni hosszúságúra" sikeredett beszédét követően, elhagyta a helyszínt, és Ordass ott maradt a lelkészekkel. Egy jelenlévő utólag azt mondta az egész eseményről, hogy számára a legdöbbenetesebb az volt, ahogy Ordass fogadta a személyével és szolgálatával kapcsolatos vádakat. Ugyanis egyetlen szót sem szólt. Ennek oka — mint korábban már említettük — valószínűleg két dolog lehetett. Az egyik az, hogy Ordass már Horváth János beszéde előtt kimondta a maga döntését. Akkor, amikor kijelentette, hogy többet nem megy az ÁEH-ba. A másik az, hogy nem akarta a lelkészeket befolyásolni, hiszen tudta, hogy "csak" nehéz keresztútra tudja vezetni őket. A lelkészek többsége ebben az időben még ragaszkodott személyéhez és szolgálatához. Ez, és csakis ez volt az oka annak, hogy a dolgok agóniája még további öt hónapig tartott, és csak ezt követően ért véget Ordass és a Magyarországi Evangélikus Egyház számára. Azonban miközben az akkori egyház többsége még mentem akarta a menthetőt, a visszatért püspök, és vele együtt a magát "haladó oldal"-nak kikiáltók már a jövőre készültek. 1958 áprilisa és júniusa között megszületett a forgatókönyvük arra vonatkozólag, hogy milyen legyen aZ Ordass személye és szolgálata nélküli MEE ... [Befejező rész következik.] Dr. Böröcz Enikő ev. lelkész, egyháztörténész *1* «!► «í* •*
