Erős Vár, 2009 (79. évfolyam, 1-6. szám)

2009-12-01 / 6. szám

ERŐS ©VÁR

AMERIKAI MAGYAR. EVANGÉLIKUSOK LAPJA

79. ÉVFOLYAM 2009 DECEMBER No.6 (379). Vol. 79. December 2009. USPS178-560 6. SZÁM

BETHLEHEMI PÁSZTOROK NYOMÁBAN

Olvasd: Lukács 2:16-20.

Karácsony drága ünnepén újra meg újra felhangzik a nagyszerű evangélium a Megváltó születéséről, részben a betlehemi születés körülményeire utalva, részben pedig, ahogy János apostol fogalmazta meg abban az egyszerű mondatban, amely hírül adta Istennek a világba való belépését, igazán nagyon komolyan és méltóságteljesen, amikor kijelentette: Az Ige testté lett és lakozott miközöttünk. Persze mindnyájan, ki-ki a maga élethelyzetében, még lelkűnkbe mustrálgatjuk, ízleljük ennek a nagy és kimondhatatlan horderejű ünnepnek a jelentőségét a maga sokszínű lehetőségében, amint házról-házra, családrólcsaládra, a Bibliából elolvasva, a templomban meghallgatva szembesülünk a csodálatos történettel, mely szerint Betlehemben angyali seregek adták előbb egyszerű pásztorok tudtára, hogy beteljesedett az évszázados, sőt évezredes ígéret:

A Dávid városában megszületett a Megtartó, az Úr Krisztus. Fülünkben és a szívekben visszacsengenek a karácsonyi dallamok, s talán nem bosszankodunk sokat amiatt, hogy a szekularizáció hívei minduntalan kísérletet tesznek, sőt itt-ott eredményt mutathatnak fel, a karácsonynak a közéletből való kiiktatása tekintetében. Hiába törik magukat, s ez nem a 21. század sajtátossága, hiába ágálnak, az evangéliumnak, Isten örömhírének nem lehet gátat szabni. Ha máshol nem, a templomok mélyén, a családi házakban, néhány ember együttlétében, a lélek és szív imádságában, még szomorúság és háború közepette is, Isten beleszól az Ő teremtett világába, ha nem harsonával és égi szózattal, de akkor is így. Nagy örömet hirdetek nektek.

S ennek az örömhírnek járnak utána a pásztorok, s később a rendkívülíségre muató csillagot is ezért követik a háromkirályok, hogy megbizonyosodjanak arról, amit hirdettek nekik. A pásztorok tehát felkerekednek, hogy megtalálják azt, Akiről csak annyit tudtak, hogy bepolyálva fekszik egy jászolban. Szívük jó iránytűnek bizonyult, mert meg is találták ezt a Gyermeket, ahogy az ünnepnek az igéjéből megtudjuk.

Számunkra fentebb utalt igénk utolsó mondata jelenti a kihívást. Mert nemcsak ma, hanem mindenkor azt igényli tőlünk az evangélium, a megváltás örömhíre, hogy azért szüntelenül dicsőítsük és magasztaljuk Istent. Karácsonynak — Isten hozzánk hajlásának — nem szórakoztatás a célja és értelme. Nem a szünnap a jelentős, még nem is szépen díszített karácsonyfa, s legyünk merészek, az sem, hogy mennyi ajándékot adunk vagy kapunk. Mellékesen, milyen jó lenne ezt gyermekeinkkel is megértetni. Karácsony a földi, látható, megtapasztalható kezdete a megváltás, az isteni bűnbocsátó és szabadító szeretet folyamatának, mely képletesen mondva néhány mérfölddel arrébb teljesedik be: a Golgota keresztfáján.

Pontosan hogyan is dicsőítették magasztalták Istent a pásztorok nem tudni, de azért ujjongtak, mert megváltásuk és megtartatásuk bizonyosságáról zenghettek dicséretet. Nem lettek gazdagabbakká földi értelemben, nem múlt el, ha volt nyomorúságuk, nem változott az életforma, de gyökeresen mássá lett e betlehemi Kisgyermekben életüknek a minősége és kimenetele.

Jó lenne azt is tudnunk, hogy a pásztorok Istent dicsőítő és magasztaló ujjongása életükben milyen további tartalommal telítődött meg, s milyen felelősségrevonással, kérdésekkel, gúnynyal, csúfolkodásssal kellett szembenézniük azért, mert vallást tettek az Isten Krisztusban valóra vált, megváltó szeretetéről. Hiszen kiderül, hogy az

Isten dicsőítésében és magasztalásában nem lehet mintegy bezárkózva maradni, hanem annak a dicsőítésnek és magasztalásnak, amint ebben a világban elhangzik, többféle következménye is van. Nekünk pedig az alig elmúlt félévszázad tanúskodik arról, hogy keresztyénnek lenni bizony nem egyszerű dolog. Ha komolyan vesszük és komolyan gyakoroljuk, akkor minduntalan kitesszük magunkat zaklatásnak, megnemértésnek, sőt még életünk is veszélybe kerülhet.

Ne áltassuk magunkat még itt Amerikában sem, hogy könnyű keresztyénnek, Krisztust megváltónak, Krisztust követőnek lenni. Nem kis dolgok azok, amiket hallunk, olvasunk az ünnepek előtt. Lehet, valaki talán vállat von, de annak tiltása, hogy boldog karácsonyt kívánjanak áruházi vagy állami alkalmazottak, hogy karácsonyi játékot nem engednek a jászoljelenettel befejezni egyik-vagy másik iskolában, hogy ugyancsak iskolákban karácsonyi koncerten az iskolazenekar nem játszhat karácsonyra mutató éneket (mégcsak dallammal sem), végtelen komoly és mélyreható kihívás abban a tekintetben, hogy mi, akik könnyedén keresztyénnek mondjuk magunkat és érzelmesen belemerülünk a karácsonyi hangulatba, mit is ünnepelünk igazán.

Az angyal a pásztoroknak az mondta: Menjetek el Betlehembe és nézzétek meg. S mi, akik ezt az üzenetet olvassuk, felolvasva halljuk, vájjon elmegyünk-e. Nem a földrajzi Betlehembe, hanem ahhoz az áldott találkozáshoz, amikor a kételkedő Tamással, mert előbb még meg kell érteni, mit is mond Jézus maga, hogy Neki szenvednie kell és meg kell halnia és harmadnapon feltámadnia, szóval a kételkedő Tamással együtt mondjuk: Én Uram, én Istenem! Nekünk tehát már karácsonykor is ilyen komoly a Gyér-