Erős Vár, 2009 (79. évfolyam, 1-6. szám)
2009-02-01 / 1. szám
MI VANLEHETŐSÉGEINK HATÁRÁN TÚL? Olvasd: Lukács 18:27. Bibliaolvasó emberek, jól ismerjük a gazdag ifjú történetét, aki Jézushoz megy, hogy megkérdezze mit is tehetne még az örök élet elnyeréséért, mert nyugtalan a szíve és bizonytalan a dolgában. Jézus rá tudott mutatni egyetlen fogyatkozására: Adja el minden vagyonát, ossza szét a szegényeknek s azután kövesse Jézust. Akkor döbben rá, hogy nem tud mindent megtenni az örök élet elnyeréséért. Ez neki lehetetlen. Magunkról meg jól tudjuk, hogy hányféle fogyatkozásunk van. Akkor nincs üdvösség számunkra? Istennek azonban lehetséges, hogy még téged is, még engem is üdvözítsen, neked is, nekem is örök életet ajándékozzon örök királyságában. Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy mindezt megvalósítsa. A kereszten a te bűnödet is, az én bűnömet is hordozta. Az Ő látóköréből egyetlen bűnös ember sem esik ki. A száz juhról szóló példázatában, mutatja meg, hogy neki az egyetlen eltévedt juh is olyan fontos, mint az egész nyáj, az egész egyház, az egész bűnös emberiség. Halála érted is, értem is, mindnyájunkért engesztelő áldozat az Örökkévaló előtt, Aki méltán haragszik Tőle elforduló, ellene lázadó teremtményeire. Fogyatkozásunkat, vétkes tartozásunkat kiegyenlítette Isten előtt. Felszegezte a keresztfára adóslevelünket (Kolossá 2:14). Megszabadított a gonosz, a bűn, és a halál hatalmából, mert feltámadt. Elő közösségbe kerülünk Általa Istennel s ebből élő közösség támad köztünk, emberek között is szeretteinkkel, embertársainkkal. De még ellenségeinkhez való viszonyunkat is áldásosán átrendezi. Üdvözít! Ebben a világban csak amikor már nagy baj van, akkor fordulunk Isten felé, s ha mégsem változik a világ menete, elkényeztetett gyerekként lázadozunk, ahelyett, hogy arra építettünk volna, mennyire változatlanul Isten tartja kezében a világtörténelem kormánykerekét, mennyire változatlanul Ő a teremtője és gondviselője a világmindenségnek. De mi ezzel nem sokat törődünk, nekünk még ez is lehetetlen. Az Istennek azonban nem! Koreai testvéreink megszégyenítenek minket, amikor az imaheti programban, mint annak tervező, az imatémák között ott van Korea egyesítéséért való könyörgés. Vájjon mi hogyan imádkozunk hazánkért? Hogyan imádkozunk 79. évfolyam________________ a széthulló családokért s mindazért, ami az új évben máris ránk nehezedik? Egyáltalán nem építünk már arra, hogy Istennek minden lehetséges? Személyes életünkben is hányszor kell belátnunk, hogy számunkra valami lehetetlen, és akkor úgy fordulunk Istenhez: Most mutassa meg, hogy mit tud. Azután csodálkozunk, hogy hiába ostromoljuk. Imádságaink meghallgatása ugyanis kegyelem. Az egyik közgazdász (Bogár László) szerint hazánk lejtmenete már legalább 500 éve tart — mégis élünk! A történelem viharai erősen megtépázták az egyházat, a gyülekezeteket, amelyekben élünk. Voltak, akik a kísértésekben elbuktak. Vannak ma is viharok, Isten mégis életre kelt bennünket, amiért naponként adhatunk hálát. Isten előtt mégsem vagyunk hajlandók megalázni magunkat. Szégyelljük azt. Döntenünk kell, hogy akarunk-e Jézus Krisztus nevében az Atyához kiáltani, hozzá könyörögni. Mert Istennek minden lehetséges! Rőzse István ny. ev. lelkész (Biatorbágy) AZ ÚR KEDVES ESZTENDEJE Olvasd: Ézsaiás 61:1-2,8. Az ószövetségi törvények között található egy eléggé nem méltányolható csodálatos rendelkezés: Minden hetedik év a nyugalom éve legyen a föld, az állatok, az emberek számára. Tehát az évek is vegyék fel a hét ritmusát, amikor a munkás hétköznapok beletorkollnak a szombatnapi nyugalomba. Sőt a hétszer hetedik esztendőt követő év legyen szakadatlan örömünneppé, amikor minden birtok újra jogos tulajdonosához kerül, és minden szolgasorba taszított ismét szabaddá lesz (3Mózes 25:1-22). A Szentírásban nem találhatjuk nyomát annak, hogy ezeket a rendkívüli esztendőket akár csak egyszer is megtartották volna. De igénk szerint Istennek eltökélt szándéka, hogy ilyen áldott időszak felé vezesse egész teremtett világát. Való igaz, hogy minden alapunk megvan rá, hogy egy ökológiai, társadalmi, vagy világűrből jövő katasztrófa lehetőségével számoljunk. De Isten szavát adta, hogy — Vörösmarty kifejezésével — “lesz még egyszer ünnep a világon; majd ha elfárad a vész haragja” (A vén cigány). Ezt hirdetted meg a prófétával, ezt szentesíti Jézus megváltó művével (Lukács 4:18-20), és ezt a reménységet kell hordoznia és _________ERŐS VÁR________ képviselnie egyházának. Bizonyára nem valósulhat meg ez a jövőkép megrázkódtatások nélkül, de a végkifejlet felől nem lehet kétségünk. Az ilyen hihetetlen reménységnek a valóra válása nem az ember alkalmasságán vagy elszántságán múlik, hanem egyedül Isten történelemformáló fáradozásán. Istennek ez a mindent meghatározó jelenléte a világban el van rejtve a mi gyarló tekintetünk elől. De a prófétai szolgálatnak éppen az a feladata, hogy a dolgok alakulásában feltárja Isten rejtett szándékát. Az Isten kezében vannak az események, de elhívott prófétái, igehirdetői által értelmezi azokat. Mondhatnánk: a próféta olyan politológus, aki “sub specie aetemitatis”, azaz az örökkévalóság jegyében, Isten szemszögéből ítéli meg a dolgok állását. Úgy tűnik, a prófétának a babiloni fogságból hazatért nép szemét kellett felnyitnia. A visszanyert szabadság sok megpróbáltatást is hozott. A prófétai szó világossá tette, hogy a történelmi fordulat mégis — Istentől ajándékba kapott — kedvező lehetőség egy emberibb élet megvalósítására. De mint minden esetben, a kibontakozás és gyógyulás esélye most is feltételezi Isten “bosszúállását”, vagyis a gonoszság megtorlását és visszaszorítását. Isten ugyanis azon van, hogy a fogságot követő történelmi fordulat kiegyenlítődést is magával hozzon, vagyis az “alázatosakat”, az elnyomottakat, és hátrányos helyzetűeket felemelje, és az erőszakosakat háttérbe szorítsa. A földön járó gondolkodás szerint “szemesnek áll a világ”. A prófétai lelkű emberek azonban nem hallgathatják el, hogy Isten végül is a szelídeknek ad igazat. És ez így lesz minden közgazdasági és politikai megfontolás ellenére is. Amennyire igaz, hogy Isten teremti meg az alkalmakat, annyira vitán felül áll az is, hogy azokat nekünk kell kihasználnunk. Isten nem akarattalan bábokká, hanem munkatársaivá avatott minket. Ezért az olyan próféta, aki valóban Isten nevében szólal meg, nem rejti véka alá, hogy “Isten szereti az igazságot, gyűlöli a rablást és az álnokságot”^. vers!), és ennek megfelelően bánik embergyermekeivel. Szövetségébe vonja azt, aki vállalja, amit Ő szeret, és szembefordul azzal, amit Ő gyűlöl. Akkor jön el valóban a “kedves esztendő”, amikor az Úr “lesz az ő Istenük, Ő pedig népének tagja lesz” (vö. Jeremiás 31:33). Dr. Cserháti Sándor ny. ev. teol. tanár - e.é. ____________________3. oldal
