Erős Vár, 2009 (79. évfolyam, 1-6. szám)
2009-02-01 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 79. ÉVFOLYAM 2009 FEBRUÁR No. 1 (374). Vol. 79. Februaryr 2009, USPS178-560 1. SZÁM A BETELJESEDETT ÍRÁS Olvasd: Lukács 4:14-21. A karácsonyi és böjti idők közé ékelt vízkereszti hetek az egyházi esztendő jeles szakaszát teszik ki. Ezekben a hetekben, melyeknek a száma a húsvét ünnepének a dátumától függően évrőlévre váltakozó (idén január 6-tól február 24-ig), másként találkozunk Jézus Krisztussal az ige által. A karácsonyi ünnepkörben a születés szíveket melengető története hív örömre és vigadozásra. Az angyalokkal énekelünk halleluját, mert közénk jött ama egyszerű formában és egyszerű helyen, a betlehemi jászolban a világ Megváltója, Isten szent Fia. Ha innen nagyot ugrunk, böjtben már a szenvedésre és halálra készülő Jézussal haladunk Jeruzsálem felé, ahol nagy gyász közepette leszünk tanúi halálának, s majd hitetlenül álmélkodunk és csodálkozunk halált meggyőző feltámadásán húsvétkor. De vízkereszt heteinek az igéi másként szólítanak meg. Itt a keresztségében kinyilvánított Jézushoz szegődhetünk, Aki megkezdi szolgálatát és végzi küldetésének dolgait. Bár a kezdő hang még karácsonyos a háromkirályok zarándoklatával, akik noha a Gyermeket keresik, mégis a földkerekség nagy és örökkévaló Ura előtt hódolnak az egész emberiség képviseletében, s mintegy jászoltrónja elé teszik le hivatalára utaló ajándékaikat, az aranyat, a tömjént, s a mirrhát. Ebből az eseményből bontakozik ki világmegváltó személye, Aki nyilvános működését csodatétellel kezdi meg a kánai menyegzőn, s olyan hatással van az emberekre, tanítványaira főképen, hogy hisznek Benne. Nem egyszerűen a csodatevőben — ami igazán olcsó hit lenne —, hanem abban, Aki eljövendő volt, hogy megváltója legyen minden embernek. Persze azért meg lehet kérdőjelezni a hitet, vagy a bizalmat, vagy a ragaszkodást, vagy a rajongást, mert végül is mindig az kérdés, hogy mi is a küldetése Jézusnak, s ehhez igazodva, mi a küldetésünk nekünk, amint az Ő nevét valljuk és az Ő királyi nevéről nevezzük magunkat keresztyéneknek. Erről a küldetésről, az Övéről és mienkről szól hozzánk a fentebbi ige. Fontos megtalálnunk az összefüggést és kapcsolódást az ó- és újszövetség között. A Biblia e két része együttes és egymáshoztartozó vizsgálatának, tanulmányozásának, üzenetükre való figyelésünknek csak egy és kizárólagos gyújtópontja lehet, s ez nem más, mint Jézus Krisztus, Akiről hitvallásainkban kozmikus dimenziókban határozzuk meg hitünket. Ha nem Jézus Krisztusért lapozgatjuk a Biblia bármelyik részét is, furcsa következtetésekre juthatunk, amint sokan jutnak is. Ezért volt a korabelieknek is hatalmas meglepetés, hogy a názáreti ács magára értelmezte a prófétai szót és igényelte magára nézve a prófécia áldásos beteljesedését. Ha leszűkíthetjük a sokféle módon megnyilatkozó problémát, bizony arra a következtetésre juthatunk, hogy akik Jézusban kivetni valót találtak, nem merték Isten igéjét a megváltás s a meghirdetett megváltó vonatkozásában olvasni, vagy hallani. Az ige mindig más, a hozzánkszóló Istennek mások a gondolatai és tervei, mintahogy mi azokat elképzelnénk, de annak a másnak mindig a szeretet, a kegyelem, s a könyörület az indítéka. Úgy szerette Isten a világot... Jézus küldetéséban az alapvető elem a megváltás, vagyis szabadítás a bűntől, felkínálása bűnbocsánatnak, s elhívás Istennek tetsző életre és szolgálatra. Talán az előbbiekre nézve nem támadnak különösebb gondolatok, sőt inkább örvendezünk a szabadulás, az újjálétel lehetőségén és alkalmán. De más már a hozzáállás az Istennek tetsző életfolytatáshoz és a Neki való szolgálathoz. Pedig milyen egyszerűen és egyenesen határozza meg az Úr ezeknek a lényegét, amint ezek visszatükrözik az Ő küldetésének a magját és tartalmát. Hirdetni kell a szegényeknek az evangéliumot, meg kell gyógyítani a töredelmes szíveket, szabadulást kell hirdetni a foglyoknak, a vakoknak a szemét kell megnyitni, megszabadítani a lesújtottakat, s hirdetni az Úr kedves esztendejét! Itt a lelki programmal egyidőben komoly emberi küzdelmek orvoslásának a szükségére is rámutat Jézus Krisztus. Vele, amint szertejár az országban, akként is találkozunk sok alkalommal. Gyógyítja a bénákat, a betegeket, a vakokat, s kellő alkalmakkor előbb a megbocsátás evangéliumával teszi az ínségben lévőket fogékonnyá az egyéb kegyelem elfogadására és élvezésére is. S ezekért kéri számon hallgatóságától a tálentumokat, vagy az elmaradt köszönetét, vagy számoltatja el a hivalkodást. A küldetés a nyomorúság felszámolása. Mindegy az, hogy a lelki mocsárba süllyedők után kell nyúlni, vagy a testi és szociális fogyatékosoknak kell reménysugárral megvilágítani útjukat, így nézi a templomi adakozást. S így emlékezhetünk arra a kihívásra, hogy merjünk adni bőmértékkel, s meglássuk mennyire áldja meg Isten a mi életünket. Végül pedig akadjon meg figyelmünk azon a rövid néhány szón, melyek felett könnyen elsiklunk: Jézus szokása szerint, ismételve és hangsúlyozva, szokása szerint bement szombatnapon a zsinagógába. Készségesen és magátólértetődően megszentelte az ünnepnapot. így a Harmadik Parancsolat [>]
