Erős Vár, 2008 (78. évfolyam, 1-5. szám)
2008-10-01 / 5. szám
6. oldal ERŐS VÁR 78. évfolyam MEGTÖRTÉNT AZ ÁTTÖRÉS / BESZÉLGETÉS DR. FABINY TAMÁSSAL A “Keresztyének találkozója 2008" elnevezésű pozsonyi rendezvénysorozaton — amelyen hat nemzet protestáns egyházai vettek részt — társrendezőként a Magyarországi Evangélikus Egyház is képviseltette magát. A rendezvény fő célkitűzéseinek egyike a kelet-középeurópai nemzetek és egyházak közötti többoldalú kapcsolatok ápolása, fejlesztése, s előmozdítása. Magyar szempontból különös jelentőséggel bír, hogy idén a Szlovákiai Evangélikus Egyház szervezésében kerülhetett sor a protestánsok nemzetközi találkozójára. Egyházunk vezetői közül dr. Fabiny Tamást, az Északi Egyházkerület püspökét kérdeztük a pozsonyi találkozón szerzett benyomásairól, valamint a szlovák-magyar egyházi viszony fejlődéséről. — Püspök úr, hogyan értékeli a pozsonyi találkozó rendezvényeit, programkínálatát? — Szlovák testvéreink rendkívül gazdag és színes programot igyekeztek összeállítani. Nem is rejtették véka alá azt a célkitűzésüket, hogy az első szlovákiai “Kirchentagot” akarták összehozni, ezt azonban egyik napról a másikra nagyon nehéz megvalósítani, hiszen nekik nincs meg az az apparátusuk, és nincs annyi tapasztalatuk, mint a németországi protestáns egyházaknak. Úgy gondolom, a rendezvény méretéhez képest kissé túlszervezték magukat, vagyis túl sok volt a párhuzamos program, amelyekre így csak igen kevés ember tudott ellátogatni. Némi szomorúsággal konstatáltam, hogy a széles bázison, több egyház részvételével elképzelt szervezés nem valósult meg. A társszervezőként feltüntetett Szlovákiai Református Keresztyén Egyház részvétele csupán szimbolikus volt, a szervezésben végül is nem kaptak szerepet, és sajnos a rendezvényt eredetileg támogató Magyarországi Református Egyház részéről sem volt jelen egyik egyházvezető sem. — Véleménye szerint milyen okból törekedett a Szlovákiai Evangélikus Egyház e szélesmerítésüKfrc/ientagmegrendezésére? — Az egyház vezetőségében csupa újonnan megválasztott püspök van. Éz az új vezetés érthető módon erőteljesen törekszik arra, hogy minél nagyobb legyen az elfogadottsága és a legitimációja a szlovák társadalomban és az államvezetés szemében. — Az egyházvezetők protokolláris fogadásokon, tárgyalásokon, vezetői fórumokon is részt vettek. Szóba keríiltek-e érdemi kérdések az egyházak viszonyát illetően? — Be kell vallanom, az én ízlésemnek túl sok volt a találkozón a kötelező protokolláris esemény. Egy ilyen nemzetközi összejövetelen nem erre kellene fektetni a hangsúlyt, ugyanakkor megértem a szlovák egyházvezetés arra irányuló törekvéseit, hogy az állammal fennálló kapcsolatait minél szilárdabb alapokra kívánja építeni. A legfontosabb eseménynek a püspöki fórumot tartom, ahol komoly kijelentések is elhangzottak állami és egyházi vezetők részéről. Érdekes módon előzetes felkérést nem kaptam a hozzászólásra, az esemény előtt pár perccel közölték velem, hogy szót fogok kapni. Arra próbáltam irányítani a figyelmet, hogy ha a multikulturalizmust helyezzük a középpontba, akkor a magyar, német, szlovák, és zsidó kultúrával egyaránt büszkélkedő Pozsonynál nem is lehetnénk jobb helyen. Hangsúlyoztam, hogy a reformáció szemléletében alapvető fontosságú az anyanyelven megszólaló Istentisztelet és liturgia, ezért szorgalmazzuk azt, hogy a szlovákiai magyaroknak legyen lehetőségük az Istentiszteleteket magyar nyelven hallgatni. És ezen a ponton az önkritika hangját is megszólaltattam. Ezzel összefüggésben ugyanis súlyos mulasztásaink vannak, és ezeket leginkább az egyházban kell megvallanunk, mivel elsődlegesen az egyháznak kell példát mutatnia: A múlt bűneit be kell látnunk és meg kell tudnunk követni másokat. Magyarországon sajnos voltak etnikumokat elmagyarosító törekvések, amelyek nehezen helyrehozható károkat okoztak a két nemzet viszonyában. Felvállaltam a nemzetközi egyházvezetői körben, hogy ezekért a bűnökért bocsánatot kérek, ugyanakkor a kontextusból kihallható volt, hogy ugyanígy sérelmezem, ha Szlovákiában erőszakos elszlovákosítás folyik Ezek a tendenciák sajnos fájdalmas, nagyon lassan gyógyítható sebeket is ejtettek a két nemzet tagjain az ilyen jellegű nacionalista viszálykodások következményeképpen. — Az elmúlt időszak tárgyalásainak fényében beszélhetünk-e fejlődésről a szlovák-magyar egyházi viszonyban? — Nagy örömömre szolgál, hogy egészen konkrét lépésekről is beszámolhatok. Az egyik legnagyobb és nagy történelmi hagyományokkal rendelkező magyar evangélikus gyülekezet a rozsnyói, ahol nagyon régóta nem szolgál magyarnyelvű lelkész. A jelenlegi lelkészházaspár női tagja az internetről letöltött és általa nem értett magyar nyelvű prédikációt olvassa fel az Istentiszteleteken. Mostanra azonban úgy tűnik, sikerült elérni, hogy egy egyházközi megállapodás keretében meghirdethetjük ezt a lelkészi állást, és magyarajkú lelkészt küldhetünk Rozsnyóra, aki a kassai gyülekezetbe is átjárna szolgálatot végezni. A másik pozitív példa a somorjai gyülekezetből való, ahol szintén szép számmal vannak magyarul beszélő testvérek, és ebben a rendezvénysorozatban is részt vállaltak. Dr. Bándy György távozása után a gyülekezet fiatal lelkésznője, Kaöuchová Jana vállalta, hogy szlovák létére megtanul magyarul, hogy a mi nyelvünkön hirdethesse az igét a magyar híveknek. Egyházunk részéről mi felajánlottuk, hogy vállaljuk a lelkésznő magyarországi továbbképzését, például nyári egyetem vagy nyelvtanfolyam keretében. A szlovák-magyar egyházi viszony utóbbi időben tapasztalható fejlődése kapcsán külön szeretném kiemelni a Magyar Evangélikus Konferencia — MAEK — szerepét. A MAEK megalakulása idején ugyanis erőteljes elutasítás volt érezhető a szlovák evangélikus egyház részéről, amelynek lelékszei úgy érezhették, hogy a külföldi magyar evangélikusok összefogása ellenük irányul. Nagyon remélem, hogy az azóta eltelt két év és az ezen a találkozón való közös részvétel is bizonyította, hogy ez a félelem teljesen alaptalan. — Melyek azok a területek, amelyeken a kétoldalú egyházi kapcsolatok továbbfeileszthetők? — A magyarajkú gyülekezetek konkrét gondjainak orvoslásán túl az egyházdiplomáciai tárgyalások során már felvetődött annak a lehetősége, hogy a Magyarországon működő szlovák lelkigondozói szolgálat mintájára el lehetne indítani a szlovákiaiegyházban a magyar lelkigondozói szolgálatot meghatározott pénzügyi kerettel, bizonyos önálló mozgástérrel, és egy nevesített felelőssel, ahogyan nálunk is egy szlovák nyelvet jól beszélő lelkész tölti be ezt a kapcsolattartó tisztséget. A kétoldalú tárgyalásokon például azt is szorgalmaztam, hogy amiként az Evangélikus Életben évente négyszer szlováknyelvü oldal jelenik meg, úgy a szlovák evangélikus hetilapban is készülhetne magyarnyelvű oldal. Ezeknek a megszerkesztésében a két egyház lelkészei együttműködhetnének. — Püspök úr. miként látja a jövőt, hogyan alakul a két egyház viszonya? — Optimista vagyok. A szlovák evangélikus egyházvezetésben — amint beszélgetésünk elején említettem—nemrég generációváltás zajlott le, fiatal vezetők kerültek az egyház élére. Épp a közelmúltban állapodtunk meg arról, hogy még idén ősszel öszszehozunk egy szlovák-magyar püspöki csúcstalálkozót. Összeülne mind a hat püspök — a három szlovák és a három magyar —, és az egyházaink közötti kapcsolatok és egészen konkrét területek lehetséges fejlesztéseiről tárgyalnánk. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a két egyház viszonyában az áttörés már megtörtént, a bizalom helyreállt, és megerősödőben van. A múlt sérelmei felé való hátratekjntés helyett most már a konkrét feladatokra kell koncentrálnunk, és meg kell vizsgálnunk, hogyan tudunk együttműködni a diakónia, az ifjúsági munka, a médiamunka, esetleg a könyvkiadás területén. Szeretném, ha a jövőben az általam “egyházi kishatárforgalomnak” nevezett jelenség minél hatékonyabban zajlana: Ahogy tőlünk is átjárnak magyar lelkészek alkalmakat tartani szlovák gyülekezetekbe, ez visszafelé is működhetne, s nemcsak istentiszteleti szolgálatokra terjedhetne ki, hanem akár evangelizációs rendezvényekre, passiókörutakra is. P. G. - e.é. [Szerkesztett szöveg.]
