Erős Vár, 2008 (78. évfolyam, 1-5. szám)
2008-10-01 / 5. szám
2. oldal EROS VAR 78. évfolyam volt serege erre semmiféle mestérkedéssel nem képes. Ma igen sok a hamis próféta, új pogány, modern istentagadó, és ördögimádó, ezekre hallgat a megtévesztett, az igaz alapot maguktól elvető emberek népes tábora. Az ősellenség sokakkal elhitette, hogy Isten nem akarja az ember boldogságát. Olyan is az egész emberi társadalom! Szenved, gyötrődik kínok között, tanácstalan, kétségbeesett. Lázasan keresi a kiutat a maga okozta problémákból, káoszból. Még a keresztyének közül is sokan hitetlenné, pogányokká, istentagadókká válnak. Nem forgatják a Biblia lapjait, nem onnan merítik a lelki küzdelmekhez az erőt, vigasztalást. Inkább hisznek az emberi áltudományoknak eszmefuttatásoknak, mint az Úristen szent igéjének. A büszke ember azt mondja, az Úristen rendeletéi, parancsolatai maradiak, elavultak. Ugyanakkor buzgón tanulmányozza a horoszkópot, látogatja a tenyérjóst, kártya vetőt, jövendőmondót. A ma élő ember nem emlékszik Pál apostol kemény szavaira: “Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen.“ (Galata 1: 8.) Tehát senki sem vethet más alapot a meglevőn kívül, amely Jézus Krisztus. Hiába volt az emberi történelem folyamán annyi próbálkozás, kialakítani a boldog társadalmat. A Szent Isten nélkül az kudarcra van ítélve. Ma is ezért torzulnak el az emberi kapcsolatok, családban, rokonok közt, kisebb emberi közösségekben. Fertőzöttek a társadalmi viszonyok. Harag és gyűlölet uralkodik a népek között. Az emberek feladják a jó, tiszta, hasznos keresztyén értékrendet. Az igazi boldogságot, azaz a Mindenható Isten által készített biztos alapot. A következmény: a mindenkori ember boldogtalansága. Augusztinusz egyházatya ismert mondása ma is érvényes: “Mindaddig zaklatott a mi lelkünk, míg Benned, Mindenható Istenünk meg nem nyugszik.“ Az Úristen még eddig irgalmas és kegyelmes. Időt enged nekünk a megtérésre. Ezért kezdjük újból. Isten segítségül hívásával, építsük újra az életünk jó, viharálló alapjait. Térjünk meg a Mindenható szent Istenhez, ha valóban az Isten szerinti boldog életet akarjuk megtapasztalni. Higyjünk szent Fiában, Aki bizonyította irántunk való szeretetét a kereszten. Naponta olvassuk Istennek hozzánk szóló, minket tanító, irányt adó szavát. Engedelmeskedjünk a Szentlélek Isten vezetésének, s nem utolsó sorban tettekkel bizonyítsuk, hogy komolyan vesszük a Szentháromság egy igaz Istenbe vetett hitünket, bizodalmunkat, reménységünket. Testvéreim, hát igen, ezt a fajta keresztyén életet nem könnyű minden időben gyakorolni. Ezért kemény, hoszszantartó, szívós lelki küzdelmet kell folytatnunk. Elsősorban bűnre vágyódó énünk ellen. Aztán persze az ördög és harcostársai ellen, akik bizony minden oldalról körülvesznek minket. Nem hagynak nyugtot, míg itt vándorlunk e földi életben. De megéri! Ebben a mi erőnket meghaladó küzdelemben nem vagyunk egyedül. Jézus Krisztus így biztat, bátorít: “Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden' népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit Én parancsoltam nektek; és íme, Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:19-20.) így lesz újra evangélikus egyházunkban reformáció. Rusznyák Dezső ev. lelkész (Sajógömör) + NT. ÖZV. MARKOVITS PÁLNÉ sz. BOGÁD ANNA t New York, 1919. január 8 - Huron, 2008. július 13 A Dunántúl nyugati vidékéről elszármazott, majd New Yorkban lakó Bogád Sámuel és Karolina családjában harmadik gyermekként született Anna. Gondos, lelki és szellemi kincseket gyarapító nevelésben részesült. 1941. szeptember 6-án fogadott örök hűséget Markovits Pálnak, aki 1940 és 1945 között a windsori magyar evangélikus gyülekezet lelkésze volt. Vele bensőséges, példamutató keresztyén házasságban osztotta meg az élet terheit és örömeit. Windsorból a new-yorki Lyonsba kerültek két évre, majd a pittsburghi Első Magyar Evangélikus Egyházhoz, 1946-tól 1970-ig. Ezalatt az idő alatt nemcsak a parókiának a szép rendjére ügyelt, hanem férjével vállvetve gondozta, segítette a magyarokat felekezetre való tekint nélkül, akik előbb a II. világháború után, majd az ‘56-os szabadságharcot kővetően kerültek Pittsburghba. A parókia az ö fáradhatatlan volta miatt is igazi lelki-testi menedék volt honfitársaik szükségében. Férjével együtt reá is sokan emlékeztek hálával. Isten házasságukat három gyermekkel is megáldotta, akiket szépen neveltek és bocsátottak alkalmasint önálló útjukra. Férjét 1970-ben a pennszilvániai Hatfield Ferry nevű ev. egyházközség lelkészévé választották, onnan ment nyugalomba 1982-ben. A szeretett férjet 1992-ben szólította el az Úr ebből a világból. Ezután az ohioi Huronba költözött leányához. Aktív volt a helyi evangélikus gyülekezetben és bőkezűen támogatta a magyar eavngélikusok ügyét is. 2008. július 13-án, 89 évesen, özvegysége 16. évében Megváltója, Akiben állhatatosan hitt, áthívta az örökélet dicsőségébe. A temetési Istentiszteletet az ohioi Sanduskyban, a “Sión” ev. templomban tartották, földi hamvait Pennszilvániában a masontowni Jakab-templom temetőjében férjéé mellé helyezték. Megosztjuk a gyászt, de a feltámadás vigasztaló hitét is családjával — fiaival, dr. Markovits Pállal (Leslie), Markovits Timóttal (Mary), leányával, Goehring Carol Annával (Harry), öt unokájával, testvéreivel, Bogád Gizellával és Nt. özv. D. Brachna Gáborné Étivel —, valamint rokonságával, barátaival, és az amerikai magyar evangélikusok közösségével. Nyugodjék békében és az örök világosság fényeskedjék neki! — Emlékezünk! Emlékezzünk! az 1848/49. évi szabadságharcra 160. évfordulóján “1849. október 6"-ra 159. évfordulóján az 1956-os szabadságharcra 52. évfordulóján a reformációra 491. évfordulóján Emlékezzünk ősökre, a hit és kard hőseire, gyászokra és diadalmakra is. A hazáért való küzdelmekért, hitvédők kiállásáért, életek áldozatáért legyen Istené az áldás, legyen mienk az áldott emlékezés és az emlékezésben a jövőért való reménység!
