Erős Vár, 2007 (77. évfolyam, 1-6. szám)
2007-02-01 / 1. szám
77. évfolyam ERŐS VÁR 5. oldal PROLONGÁLT KEGYELMI IDŐSZAK A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE 1 956. NOVEMBER 1 -E ÉS 1 958 JÚNIUS 1 7-E KÖZÖTT V. RÉSZ: OKTÓBERI VÁLTOZÁSOK Az 1956-os szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából tízrészes cikksorozatban emlékezünk meg azokról az esemény ékről, melyek a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintették azokban az időkben. Hálás köszönetét mondunk a cikksorozatszerzőjének, Nt. dr. Böröcz Enikőev. lelkésznek, a hazai Evangélikus Országos Levéltár tudományos munkatársának. Sz. * 1956 októbere régóta nem látott hatalmas változásokat hozott a magyar történelemben. Október 4-én megmozdult az addig belső emigrációban élő Nagy Imre, és azt kérte a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségétől, hogy állítsák vissza 1955 áprilisában megszüntetett párttagságát. Rá két napra, az Aradi vértanuk ünnepén, a budapesti kerepesi temetőben ünnepélyes külsőségek között újra temették az 1949 szeptemberében kivégzett Rajk Lászlót és néhány társát. A sírnál akkor másokkal együtt megszólaló Apró Antal ünnepélyesen megígérte, hogy soha többet nem kerül sor a hatalommal való hasonló visszaélésre. Ugyanazon hónapban még további rehabilitációkra és újratemetésekre került sor. A forradalmi események kirobbanása előtti napokban Gerő Ernő a sokáig fő ellenségnek számító Tito Jugoszláviáját látogatta meg azt követően, hogy ugyancsak október első felében újra indultak az éppen a Rajk-per idején megszűnt diplomáciai kapcsolatok a szomszédos országgal. Az október 22-én kitört diáklázadások október 23-án egész Budapestet, majd az egész országot érintő megmozdulásokká változtak át. Egészen november 4-ig — az ország második szovjet megszállásáig — minden bizonytalanság ellenére úgy látszott, hogy az ország visszanyeri elvesztett szuverenitását, maga dönthet államformájáról, és arról az útról, amelyen a továbbiakban járni kíván. A magyar nép ezekben a napokban, a véres események ellenére is tele volt reményteljes várakozással a jövőt illetően. A Magyarországi Evangélikus Egyházban az októberi hónap — az izgalmas augusztusi és szeptemberi időszakok után — csendesebbnek ígérkezett. Mindenki tudta, hogy Ordass és társainak — Kékén Andrásnak és Kendeh Györgynek—a rehabilitációja a küszöbön áll, és, ugyanígy az egyházi szolgálatba történő visszatérésük is. Ordass Lajos a rehabilitációját megelőzően még kétszer találkozott Horváth János ÁEH-elnökkel, éspedig szeptember 21- én és október 2-án. Az első találkozó első felében a lelkészkonferenciák, valamint az Evangélikus Világszövetség és az Egyházak Világtanácsa által Galyatetőn megütött radikális hang, és az augusztus 24-i esperesi értekezlet Ordass-ellenes kijelentéseiről vitatkoztak egymással. A fordulópontot az jelentette, amikor Ordass az ellene felhozott igaztalan vádakra utalva azt mondta, hogy ilyen körülmények között nem akar teológiai tanárként dolgozni. Horváth János erre megijedt, és kimondta a döntő mondatot: “Mi a jövőt püspök úrral akarjuk megoldani. Csak most ezt nem tudjuk megcsinálni.” Az októberi találkozót viszont az jellemezte, hogy Horváth János egészen közeire ígérte a rehabilitációt, és ennek alapján konkrét kérdésekről — a lelkészek és az egyházi felsőbbség viszonya, Ordass jövendő feladatköre — tárgyaltak. Október 5-én az állam, majd három nappal később az egyház rehabilitálta Ordasst. Alig egy nappal ezután Ordass Márvány utca 23. alatti lakásán házi ünnepséget tartottak, amelyen először Horváth János közölte Ordass, Kékén, és Kendeh rehabilitációjának a megtörténtét, és azt, hogy a két lelkész eredeti szolgálati helyére, Deák-térre illetve Kelenföldre térhet vissza. Ordass viszont átmeneti időre lemondott püspökségéről, és közölte, hogy amikor megnyílik a visszatérés útja, akkor átveszi a Déli Evangélikus Egyházkerület vezetését. A történelem azonban közbeszólt... [Folytatása következik.] • Emlékezésül álljon itt D. Scholz László, egykori zuglói, később hatvani, a pártállami időkben szintén meghurcolt ev. lelkész írása. Ének Ordass Lajos rehabilitációja alkalmából. Dallam: Tarts meg Urunk szent igédben lm megtartottál, ÚR Isten, Nyújtsd jobbod most, hogy segítsen. Megállunk végig Melletted, Ki súlyos terhűnk levetted. Nagy Szabadító vagy, Uram, Ráfújsz Bábelre, s elzuhan. Megdőlnek büszke tornyai, Ha kezded őt megrontani. Megcsúfoltál mindannyi cselt, És megőrizted Dánielt: Szent egyházad a tűzben is, Nem ártott néki gúny, tövis. Még kérünk most a Jézusért, Ki ontott értünk tiszta vért, Feltámadott és mennyben ül, Adj hitet pajzsul, fegyverül! UR-Isten, s ez egy elég, Hős lesz a szív, ép a derék! Ki Rajtad csüng, hű jobbodon: Győz hite által poklokon! Dr. Böröcz Enikő ev. lelkész (Budapest) ÍGÉRETEK ELLENÉRE ígéretek ellenére továbbra sem használhatják anyanyelvűket a csángó-magyarok vallásgyakorlás közben Romániában. A hosszas kérelmezés és a Szentszéknél történt tavalyi látogatás ellenére nemhogy a mise nyelve nem lehet magyar, de templomi imát is csak román nyelven mondhatnak a moldvai Pusztinában. Az októberi vatikáni útnak annyi eredménye volt, hogy a csángók ígéretet kaptak arra, hogy kérésre magyarnyelvű misét hallgathatnak, és bármikor betérhetnek templomaikba, hogy ott magyarul imádkozzanak. Arra is engedélyt kaptak, hogy a románnyelvű szertartásokon magyar énekeket énekeljenek, és a Vatikán fogadkozott, hogy a plébániákon meghallgatják a panaszaikat. Nyisztor Tinka, a moldvai csángók szóvivője most arról számolt be az Erdély Ma című lapnak, hogy a jászvárosi egyházmegye püspöke az ígérvények ellenére sem engedélyezte sem a magyar misét, sem a magyarnyelvű imádságot. November elsején, halottak napján is csak a bukaresti pápai nuncius beavatkozásának hála lehetett magyar ima a pusztinai templomban. Pusztinában közben a helyi plébános annyit ajánlott fel a csángóknak, hogy havonta egyszer lehet magyar imaóra a templomban, de erről is le akarta beszélni őket, majd kijelentette, hogy magyarul csak otthon lehet imádkozni, [enj
