Erős Vár, 2007 (77. évfolyam, 1-6. szám)

2007-12-01 / 6. szám

6. oldal

___________________________ERŐS VÁR__________________________77. évfolyam

A BENES-DEKRÉTUMOK HATÁSA A FELVIDÉKI MAGYAR EVANGÉLIKUSOKRA

“1947. április 5-én, nagypéntek dé-lutánján indultam el a golgotás magyar sors tövises útján, hogy a szenvedések népének húsvéti vigaszt vigyek. ” (Smíd István Lehel rozsnyói evangélikus lelkész.)

Nemzetközi visszhangot keltett, hogy annak a Szlovákiának a parlamentje, amely három éve lépett be az emberi jogokat zászlajára tűző Európai Unióba, szavazással állt ki a II. világháború utáni kisebbségüldöző Benes-dekrétumok érvényessége mellett. Felvetődik, hogy mit jelentett a II. világháború utáni kegyetlen szlovákiai magyarüldözés a felvidéki magyar evangélikusok szempontjából. Az 1989-es rendszerváltást követően több hasznos kiadvány dolgozta fel e kor eddig tabuizált és ismeretlen dokumentumait. Az egyik legérdekesebb közülük a “Mint a fészkéből kizavart madár. A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában 1945-1949” (szerk., Molnár Imre és Tóth László, Budapest: Széphalom Könyvmühely, 1990). Ebben található egy utalás, hogy e gyászos korban a felvidéki magyar evangélikusok ellehetetlenítése céljából külön rendelkezés született (124.0.): “1945. szeptember 10-én a belügyi megbízott 253. számú rendelete megszüntette a magyar evangélikus egyházközségek önállóságát és intézkedett afelől is, hogy azok vagyonát, működési területét a szlovák egyházközségekhez csatolják, A magyar lelkészeket elbocsátották, internálták, kiutasították. az istentiszteleteket az állam hivatalos nyelvén végezték.”

A felvidéki magyarság történelmének talán legnehezebb II.világháború utáni éveit Janics Kálmán könyvének címe alapján a hontalanság éveinek nevezik (Janics Kálmán: A hontalanság évei. A szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után

1945- 1948. Illyés Gyula előszavával, 3. jav. kiadás, Hunnia 1989). A hírhedt Benesdekrétumok első hivatalos kihirdetése az 1945. április 4-én közzétett ún. kassai kormányprogram volt. Ebben nyíltan meghirdették a német és magyar kisebbség kollektív bűnösségének elvét. Megindult a német- és magyarellenes rendeletek (ún. Benes-dekrétumok) áradata, amelyeknek végső célja az volt, hogy minden életlehetőségtől megfosszák a magyarokat és németeket, avval a bevallott végcéllal, hogy elüldözzék őket Csehszlovákia területéről. Fábry Zoltán szlovákiai magyar antifasiszta író

1946- ban kiáltványban fordul a haladó szlovák értelmiséghez (A vádlott megszólal): “Egyetlen tény, vádak vádja: magyarságom. Magyar vagyok, tehát bűnös vagyok, A faji kizárólagosság német barbarizmusának annyi millió emberéletbe került letörése után egy újabb keletű faji kíméletlenség büntet sommásan, tehát igazságtalanul.” (Fábry Zoltán: Stószi délei átok, Pozsony: Madách kiadó, 1968, 372).

A szlovákiai magyar evangélikusok is osztoztak a magyarok sorsában. A Trianon után létrejött új Csehszlovákiában 1921-ben alakult meg a Szlovákiai Evangélikus Egyház. A kb. 36 ezer főnyi szlovákiai magyar evangélikusság nagyrészt ennek lett része, de a szlovák egyház nem járult hozzá külön autonóm egyházigazgatási egység, magyar esperesség létrehozásához. Két határmenti magyar gyülekezet, Scmoija és Révkomárom emiatt hosszú ideig nem lépett be a szlovákiai egyház keretébe. A szlovákiai evangélikus névtárakból kiderül, hogy melyik gyülekezetben használtak a magyar nyelvet. De a kevert felvidéki nemzetiségi helyzet miatt sok helyen magyarok, németek, és szlovákok is éltek egy helységben, közös evangélikus gyülekezetekben. Mivel a német evangélikusok a Szepességen és Pozsonyban erősek voltak, a magyarok igyekeztek velük együttműködni. 1922-ben Léván megalakult a Szlovákiai Magyar E- vangélikus Szövetség, melynek vezetői Bándy Endre, Egyed Aladár, Smíd István Lehel. Endreffv János. Fábry Viktor lelkészek voltak. A Szövetség lapja a kéthetente megjelenő Evangélikus Lap volt.

Az 1945 utáni magyarüldözés a szlovákiai magyar evangélikusságot is meggyengítette. Jelentős részüket kitelepítették, otthonukból elűzték. Kassáról 500, Rozsnyóról 250, Rimaszombatból 100, Sajógömörből 48 magyar evangélikust telepítettek ki. A két világháború közti felvidéki magyar közélet ismert képviselője, Gömörv János, az eperjesi evangélikus gimnázium utolsó magyar igazgatója, a kassai Kazinczy Társaság főtitkára, elnöke, bár a szlovák-magyar kulturális közeledésnek is munkása volt, mégis kitelepítették. Az akkor már nagyon idős ember egy Budapest közeli községbe, Sóskútra került, rozoga házba, ahol nyomorúságos körülmények között, de töretlen lélekkel a kassai menekültek által müveit szőlőnek lett jegyzője.

A magyar lelkészek üldözött híveiket segíteni próbálták, mellettük állva és osztozva nehéz sorsukban. Ezért sokszor maguknak is meghurcolásban lett részük. Tudunk Vízváry László lelkészt és Smid István Lehel rozsnyói lelkész üldözéséről. Smíd Istvánt 1946. július 16-án másfél évi fogházra és kényszermunkára ítélte a népbíróság, de saját kérelmére a Morvaországba mehetett a kitelepített magyarok lelkigondozására. “Mikor a deportáltjainkhoz kiérkeztem, őket a legsúlyosabb lelki válságban találtam. Az otthonvesztés fájdalma szakadt rájuk, a föld fiainak lelkében a föld elvesztésének a siráma sírt fel. Az önálló sorsból a cselédsorsba jutottak... Áprilisban Morvaország egy kisded falujában hirdettem a húsvéti evangéliumot a lelki nyomorúságba került

magyaroknak. Utam kálváriás magyar út volt, miként az övék. Az ő bánatuk, az én bánatom, az ő fájdalmuk az én fájdalmam, az ő örömük az én örömöm.” - emlékezett e keserű időszakra Smíd Lehel lelkész. A szlovák evangélikus egyház azonban nem járult hozzá, sőt a legszigorúbban tiltotta, hogy Smíd Lehel a Cseh- és Morvaországba hurcolt magyar protestánsokat látogathassa, őket lelkigondozza. Tevékenységét így 1948. január 20-ig teljesen illegálisan folytatta. Smíd István ellen a pozsonyi rendőrség országos körözést bocsátott ki. A morvaországi Valec községben elfogták, 16 napi letartóztatás és vallatás után “a közbiztonság felforgatására irányuló ténykedésem, közveszélyes munkakerülés és a munkaerkölcsöt veszélyeztető tevékenységség miatt” örök időre kitiltották az ország területéről s áttoloncolták Magyarországra. (Molnár Imre-Varga Kálmán: Hazahúzott a szülőföld. .. Visszaemlékezések, dokumentumok a szlovákiai magyarság Csehországba deportálásáról 1945-1953, Budapest: Püski, 1992,

86., 89o.).

A háború utáni üldözés, kitelepítés, deportálás miatt a korábban 20-30 ezres szlovákiai magyar evangélikusság létszáma vészesen leapadt, mára alig 5-10 ezerre tehető a számuk, A maradék magyar evangélikusok a legtöbb helyen szlovák többségű gyülekezetben élnek, anyanyelvi gondozás nincs vagy alig van. Főleg a hajdan erős városi-kisvárosi magyar gyülekezetek váltak szlovák többségűvé: Pozsony, Révkomárom, Léva, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa említhető. Tulajdonképpen csak a kisebb, magyar többségű községekben működő evangélikus gyülekezetek nevezhetők magyarnak: Somorja (Csallóköz), Alsószeli (Mátyusföld), Gömörben: Sajógömör és a hozzátartozó Lőkösháza, Balogpádár, Gömörpanyit, Kuntaploca.

A szlovákiai magyar evangélikusok anyanyelvi ellátása az 1989-es rendszerváltás után sem tekinthető megoldottnak. Néhány magyar lelkész mellett több helyen magyarul alig tudó szlovák lelkészek látják el a szolgálatot. A hivatalos szlovákiai evangélikus egyház ma sem támogatja a magyarnyelvűséget: A tíz éve a tornaijai magyar lelkész részéről felmerült szlovákiai magyar missziói működés sem valósulhatott meg. A rendszerváltás után magyarországi lelkészek is átjárnak több-kevesebb rendszerességgel Szlovákiába, de itt is főleg a magyar többségű gyülekezetekbe jutnak el, mert a szlovák lelkészek ezt a szolgálatot nem mindig támogatják. Tudunk róla, hogy Bencze Imre Kassára, Bozorády Zoltán Kistárkányba, Gáncs Péter és Szeverényi János missziói lelkészek Sajógömörre jártak. A 2006-os orosházi Magyar Evangélikus Kon------------folytatva a 7. oldalon-------------