Erős Vár, 2007 (77. évfolyam, 1-6. szám)
2007-06-01 / 3. szám
3. oldal ÖTVEN ÉVE HALT MEG D. KAPI BÉLA PÜSPÖK 77. évfolyam__________________________ERŐS VÁR____________________________ 1957. április 2-án, életének hetvennyolcadik évében hunyt el a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület 1916-tól 1948-ig hivatalban lévő püspöke. Mint hivatalban második utódja, halálának ötvenedik évfordulóján azzal az igehirdetéssel emlékezem rá, amelyet 2004. szeptember 5-én a győr-nádorvárosi temetőben mondtam el a néhai püspök és felesége újratemetésekor új nyughelyük mellett, amelyet a Nemzeti Kegyeleti Bizottság örökös nyughellyé nyilvánított. Amikor most Kapi Béla, egykori dunántúli püspök és hitvese, Hegedűs Katinka síremlékét az Úr oltalmába ajánljuk, hallgassuk meg Isten örök igéjét, amelyet megírva találunk a 126. Zsoltárban. “Zarándokének. Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodok. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgott tett ezekkel az Úr! Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk. Fordítsd jóra sorsunkat, Uram, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan! Akik könynyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!” Amikor 1957. április 5-én Kapi Béla püspöknek a győri Öregtemplomban felállított ravatala köré gyűltek szerettei, a családtagok, a győri gyülekezet, az egykori Dunántúli Egyházkerület és egyházunk népe, a temetés szolgálatát végző — akkor rövid időre ismét hivatalban lévő — Túróczy Zoltán püspök hirdette Isten vigasztaló üzenetét a felolvasott zsoltár 3. verse alapján: “Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk.” Igehirdetésének címe meglepő, némelyeket talán nyugtalanító is, hiszen így hangzik: A hála örvendezése a ravatal mellett. Túróczy püspök ebben az igehirdetésben az elhunyt püspöktestvér életére gondolva személyes vonatkozásokban bontja ki e EMLÉKEZZÜNK TRIANONRA! 1920. JÚNIUS 4. NEM .. FELEJTHETÜNK! zsoltárvers üzenetét: “Tíztalentumos szolgaként hajlította őt igájának gyönyörűséges szolgálatába az egyház Ura. Személy szerint vele is hatalmas dolgokat tett, megajándékozta, nagy szolgálatra hívta el. Megőrizte a halál árnyékának völgyében, és hálát ébresztett a derűs napok örömében is!” De ugyanezt a mondatot elmondhatta az emlékező s a ravatal mellett az elhunyt püspököt Istennek megköszönő család és gyülekezet is. Mert Kapi Bélában Isten eszközétől, szolgájától búcsúzott családja, egyházunk. Akinek az életében hatalmas dolgokat cselekedett az Úr, az eszközzé lett, hogy általa nagy dolgokat végezzen egyházunkban, egyházkerületünkben. Hát hogyne örvendeznénk?! Én most az egész zsoltárt felolvastam. Lehet, hogy vannak itt muzsikát ismerő és szerető családtagok is, akiknek szívében most felzendül a jólismert Purcell-kánon, a “Vége van már a szomorúságnak”. S jó, ha a lélek mélyén zeng ez az ének, mert a dallam szárnyalása elmélyíti a szív örömét, hálaadását, és elmélyíti gondolatainkat is. Ebbe az is beletartozik, hogy ezen a helyen köszönettel gondolunk a Nemzeti Kegyeleti Bizottság tiszteletre méltó döntésére is. De amikor Kapi Béla és hitvese, Hegedűs Katinka — emberi számítás szerint—valóban végső földi nyughelye mellett megállunk, akkor a kérdés mélyebbre hatol: Vájjon a földi úton járó, földön küzdő egyház életében már mögöttünk vagy még előttünk van a fordulat, amiért hálát adhatunk? Ezen a helyen jó lesz ezt tisztázni. Mert enélkül a hálaadás porba hulló szó, enélkül a kegyeletes gondolat csak múló emberi kötelesség, és még az imádság formájába öntött gondolat is elszáll, mint az őszi köd s a reggeli pára. De ha erre a — hálára indító — fordulatra figyelünk, akkor már túl vagyunk Kapi Béla egész egyházunk számára fontos szolgálatának méltatásán, túl vagyunk a hálás család megszentelt emlékezésén, túl vagyunk a mai Magyarországi Evangélikus Egyház éppen aktuális kérdésein is, mert a földön küzdő anyaszentegyház életének, küzdelmének alapkérdéséig ásunk le. Most egy mondat kevés, ez az igazság csak két mondatban mondható el. Az első így hangzik: A fordulat már megtörtént. Amikor ezt mondjuk, akkor az újszövetség vándorló népeként már nem a megnyíló Vörös-tengerre, nem is a sivatagban kenyeret jelentő csodákra, nem is a babiloni fogságból való szabadulásra emlékezve szólunk, hanem Jézus Krisztusra, az Úrra és Megváltóra gondolva, a Benne kapott ajándékokért hálát adva tesszük ezt. Megtörtént a fordulat: A halálra váltak immár megkegyelmezett gyermekek. A halálra váltak az üdvösségre elhívottak gyülekezete. Igen, mikor jóra fordította népe sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodok. .. E sír mellett állva, Kapi Béla szolgálatára — most kiváltképpen öregkori termmékeny éveiben született emlékiratára is — gondolva, hogyne jutna az ember eszébe a kerületét sirató püspök látomásos álma, amelyben prófétai lélekkel megjövendölte — Istentől kapta ajándékul ezt az üzenetet — kerületének majdani feltámadását. Ez is benne van abban az Isten irgalmassága által szerzett első nagy fordulatban, amelynek hegycsúcsára, Jézus Urunk keresztjére emeljük most tekintetünket. S a harmadnapon felcsendült győzelmes diadalkiáltás — “Feltámadott az Úr, bizonnyal feltámadott!” — kétezer év távlatából is vigasztal minden friss gyászt hordozót és a kegyelettel emlékezőt egyaránt. Igen, megtörtént a nagy fordulat. A halálra váltak életre hívottak, a bűnösök megkegyelmezettek lettek, a szolgálatban elégők nem hiába hozták áldozatukat, mert Jézusért nem hiábavaló a szolgálatunk. A másik mondatot is el kell mondanunk.. Mert az alapvető — múltat, jelent, jövőt meghatározó — fordulat mellett lesz majd egy másik is. Amikor majd Krisztus ígérete, tanítványainak reménysége beteljesedik. Amikor nemcsak egy egyházkerület feltámadása köré font álmok válnak valóra, hanem az anyaszentegyház — Krisztus Urunk feltámadásában megalapozott — reménysége telik be. Amikor megnyílnak a sírok, amikor a Lélek megeleveníti a csontokat, és Ezékiel másik próféciája is beteljesedik: Feltámadnak a halottak, s felette nagy sereggé lesznek. Ebben a seregben — hisszük és reméljük — Kapi Béla, felesége, és családtagjaik, a Jézus Krisztusba reménységüket vető nagy gyülekezet minden tagja, mindannyian ott lehetünk, Igen, itt, e mellett a sír mellett is, amikor az egyházfejedelemnek is nevezett püspök szolgálatára, könyvekben, kötetekben is mérhető termékeny élet áldásaira emlékezünk, megtelhet a szívünk hálaadással és a szánk nevetéssel. Akik könnyezve vetettek, akik sírva indulnak visszaamúltba emlékeik * útján, azok ujjongva érkezhetnek meg, amikor Isten aratása beteljesedik, s a föld minden tájára szétküldött angyalai begyűjtik a mennyei aratás kévéit, Hisszük és [>]
