Erős Vár, 2006 (76. évfolyam, 1-6. szám)
2006-02-01 / 1. szám
AZ ELSŐ HÚSZ ÉV TÖRTÉNETÉBŐL A NYUGATCLEVELANDI MAGYAR EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET IDÉN ÜNNEPLI FENNÁLLÁSA 70. ÉVFORDULÓJÁT A legrégebbi jegyzőkönyvi feljegyzések szerint — 1936. február 5-én keltezve — az Úr tizenegy clevelandi magyar evangélikust indított el a nyugatclevelandi (West Side) magyar evangélikus egyház alapjainak a lerakására. Mind a 11 kiválasztott, áldott, és engedelmes eszköze volt az Úr akaratának, a missziói parancsnak. S amint nőtt a “szent mag” hite, úgy talált meghallgatásra az Úrnál cselekvő akaratuk és imádságuk is, és úgy nőtt a gyülekezeti tagok száma, adakozása, és erőfeszítése is. Ezt a hűséges munkát áldotta meg az Úr azzal, hogy 1938. március 21 -én már beiktathatták Magyarországról hívott első lelkészüket, Brachna Gábor személyében. 1938. október 23-án pedig már saját templomukat és a parókiájukat is felavathatták a W.28. utca táján. Ünnepe volt ez a nap nemcsak az akkor már 80 családra nőtt gyülekezetnek, de Leffler Andornak, a clevelandi Első Ev. Egyház lelkészének is, aki kezdettől fogva — feleségével együtt — önzetlenül végzett közöttük igehirdető, pásztori, és szervező munkálatokat. 1940-ben már 125 család dolgozik, imádkozik, és adakozik azért, hogy egyházuk mielőbb önfenntartó egyházzá váljék. Addig az Ohio Egyházkerület vállalta a kiadások nagyobb részét. Néhány évvel később más városrészbe költözött a gyülekezet. Megvásárolták a “Christian Science” félbemaradt temploma alagsorát a W.98 és Denison sarkán Az Istentiszteletek az alagsori templomban voltak először. De mert az új feladatok és az addig tapasztalt isteni kegyelem lángra lobbantották a hivek munkakedvét és áldozatkészségét, 1950. március 19-én dr. Miley György, az Ohio Egyházkerület akkori elnöke [püspöke] felszentelte a régi alapzatra épített, igazi családi melegséggel teli mai templomot, ahová új orgona is került a karzatra, mert a hivek szívesen egészítették ki az Oltáregylet 800 dolláros orgonaalapját a szükséges 1800 dollárra. Amikor dr. Leffler Andort betegsége nyugalomba kényszerítette, Brachna Gábort a clevelandi Első Ev. Egyház (East Side), Amerika legnagyobb magyar evangélikus gyülekezete hívta meg lelkipásztorául. A gyülekezet ekkor Juhász Imrét hívta meg lelkészül Buffalóból. 1956. június 10- én meg is történt beiktatása.. Az időközben felépített iskolaépületet már ő avatta fel 1956. október 21 -én, a gyülekezet megala6. oldal__________________________ kulásának20. évfordulóján. Juhász Imrére maradt a torony megújításának, ill. az új torony felépítésének a feladata, ami szükségessé tette a harang kicserélését is. A legjobb megoldásnak villanyharang felszerelését látta a presbitérium. Mindkettőt 1960. október 2-án adták át rendeltetésének. In: Koinonia, 25. szám. Szerkesztette: Tcrray László. Oslo/Stuttgart, 1978. ___________ERŐS VÁR___________ Adományok nyugtázása Köszönettel nyugtázzuk a 2005. szept. 26-a és 2006. jan. 21-e között vett adományokat. •AZ “ERŐS VÁR”-RA Minden előfizetés a címszalagon kiemelten jelzett év végén jár/járt le. Előfizetések vételét a címszalagon jelezzük; itt a felülfizetéseket, stb. soroljuk fel: $200: Asbóth Gyula szülei, Nt. Asbóth Gyula táb. alesperes és felesége sz. Pfeiffer Ilona emlékére (VA);N.N. $106: v.Bócsay Zoltán (OH). $100: Becker György felesége, Hansi, szülei, Nt. Becker Jakab és felesége sz. Bejek Ilona emlékére és ajándék előfizetésekre is (IL); dr. Mészáros Sándor (PA), Nagyszalánczy Lóránt (CA), dr. Sándor Imre (AZ). $65: Balázs Dénes ajándék előfizetésre is (PA). $60: Dr. Tomaschek László (OH). $50: Dr. Molnár Ágoston (NJ). $37: Ketzán Tibor (PA), Koltai Rezső (Svédo.). $30: Bertalan Imre (PA); Gösi Irma ajándék előfizetésre is (FL); dr. Soldes Ilona (NY); Varga Jolán (IL); Zerinváry Miklós és felesége szüleik emlékére (PA). $28: Irsay Nandine ajándékelőfizetésekre is (CA). $25: Brachna Etel (OH); Könyves Artúr (OH); Markovits Anna férje, Nt. Markovits Pál emlékére (OH); Simon György (WA). $20: Kovács Géza (TX); Lengyel Károly (OH); Mauksch Péter G. Dőlések Melinda emlékére (NJ); Szeless György (OH). $15: Nagy Ernő (OH). $14: Berta Erika (OH), Gömöry Gyula (FL) Kocsis Irma (NY), Lelbach Andrea (OH), Papp Gábor (FL), Szikora Margit (OH). $13: Must Éva (ON). $12: Bíró Zoltán (OH), Ekker Zsuzsa (OH). $10: Babos Sándor felesége sz. Karner Margit emlékére (ON); Borsos Erzsébet (FL), Kiss Erika (ON), Madaras Emma (MA), Pásztor László (PA), Tomaj Gusztáv (PA). $8: Alapi Etelka (OH); Bojtos László (OH); Tomaschek László ajándék előfizetésre (OH); Zugor Ernő (ON). $6: Rönkös Lujza (OH). $5: Bakó László (ON), Sipos Györgyi (WI). $4 Beck Mária (OH), Darida Róza (OH), dr. Érti János (CO), Konkoly Ilona (PA), Szabó Terézia (OH). $2: vonBakonyi István (OH), Elek Sámuel (OH), Hunt Ilona (CA). •A.M.E.K. TAGSÁGRA 2006: Babos Sándor (ON), Bakonyi Mária (OH), Bakó László (ON), Baráth Janka (FL), Beodray Ferenc (OH), D. Bertalan Imre (MD), Bertalan Imre (PA), Bottlik Eszter (ON), Bruckner Edit (IN), N.-Fekete Ádám (Svájc), N.-Fekete Miklós (NJ), dr. Gombocz István (SD), dr. Hódos Frigyes (IL), Jókay Edit (IL), dr. Károlyfalvi József (Mo.), Károlyfalvi Zsolt (Mo.), Kiss Erika (ON), Lovagi Tibor (OH), Madaras Emma (MA), Mátis István (TX), Sárkány Károly (SC), dr. Soldes Ilona (NY), dr. Szabó Imre (FL), Szontágh György (NC), Tomaj Gusztáv (PA), Tomaschek László (OH), dr. Tomaschek László (OH), Zerinváry Miklós (PA). 20Q.7: Féja Krisztina (NJ), Menyhárt István (OH), Vajda István (FL). •AZ A.M.E.K. SZOLGÁLATÁRA $200: Féja Krisztina kislányuk, Viktória születésének örömöre (NJ); Simon György (WA). $140: Becht Gábor (OR). $121: Dr.' Pósfay György kiadói költségekre is (Svájc). $100: Sárkány Károly (SC). $60: Mezősi Lajos természetben a közgyűlési ebédhez (OH). $50: Bertalan Imre (PA); dr. Tomaschek László G. Dolesch Melinda emlékére (OH). $40: Dr. Szabó Imre (FL). $30: Ketzán Tibor; dr. Soldes Ilona (NY); Szontágh György (NC); Vajda István az ‘56-os mártírok emlékére (FL). $20: Kocsis Irma *(?) Y), Lipták Béla (CT), Madaras Emma (MA). $10: Vajda István nővére, Tóth Ferencné sz. Vajda Eszter emlékére (FL). $2: Tomaschek László (OH). •EGYHÁZI INTÉZMÉNYEKRE Bp.-Fasor Ev. Gimnázium - $100: Strasser Alfréd (NY). Győri Ev. Szeretetház - $8: Molnár Edit (OH). •ELŐFIZETÉSEKRŐL Lapunkra az előfizetéseket és lapfenntartó adományokat Erős Vár névre és P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038 címre kérjük beküldeni. Minden ^lpfizetést és felülfizetést a beküldő értesítése szerint könyvelünk el. Többre azonban, mint három évre szóló előfizetést nem fogadunk el; az így előálló “maradékot” adománynak tekintjük. Ha a beküldőnem jelez semmit, a beküldött pénzt legfeljebb háromévi előfizetésnek (figyelembe véve a hátralékot is) és esetleges adománynak számoljuk el. Az adományt felsoroljuk, az előfizetés állását a címszalagon jelezzük. X _____________________76. évfolyam INNEN-ONNAN i -11 Először ... A norvégjai Evangélikus Szabadegyház alkotmánya módosításával lehetővé tette nők lelkészi szolgálatát. A sorban Rodland Bjorg és Vesterberg Caroline az első két nőlelkész. Az olaszországi Valdens Egyház Bonafede Maria lelkésznő személyében először választott női moderátort az egyház élére. Az Amerikai Lett Evangélikus Egyház elnökéül első ízben választottak nőt, Zusevica Lauma milwaukeei lelkésznő személyében. Azzal, hogy az “Evangelical Lutheran Church in America’?egyház havilapja szerkesztőjéül Lehmannn Dániel fort-waynei újságírószerkesztőt választották meg, először szerkeszti az egyház lapját világi személy. U Erdélyben januárral lejárt az egyházi javak visszaigényelhetésének a határideje. Az illetékes bizottság eddig a benyújtott kérelmek egynegyedére nézve döntött kedvezően. A magyar történelmi egyházak azt szeretnék, ha Románia EU-csatlakozásáig a visszaszolgáltatás lezárulna. mx