Erős Vár, 2006 (76. évfolyam, 1-6. szám)
2006-12-01 / 6. szám
76. évfolyam ERŐS VÁR 5. oldal PROLONGÁLT KEGYELMI IDŐSZAK A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE 1 956. NOVEMBER 1 -E ÉS 1 958 JÚNIUS 1 7-E KÖZÖTT IV. RÉSZ: BELSŐ EGYHÁZI MOZGOLÓDÁSOK / LELKÉSZKONFERENCIÁK Az 1956-os szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából tízrészes cikksorozatban emlékezünk meg azokról az eseményekrá, melyek a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintették azokban az időkben. Hálás köszönetét mondunk a cikksorozat szerzőjének, Nt. Böröcz Enikő ev. lelkésznek, a hazai Evangélikus Országos Levéltár tudományos munkatársának. Sz. * Ami az első csoportot illette itt a nyilvánossg előtti hallgatástól, a kulisszák mögötti aktivitáson át, az “előremenekülés” céljával történő megmozdulások voltak megfigyelhetők. A kulisszk mögötti aktivitást illetően Ordass egyik leghűségesebb munkatársától Kendeh Györgytől maradt ránk egy levél formáj ában megfogalmazott feljegyzés. 1956. augusztus 23-án, rehabilitációjra várva Balatonszárszón tartózkodott. Éppen azokban a napokban ugyanott nagy tárgyalások folytak, amelyeken két ÁEH-képviselő és a két püspök - Vető Lajos és Dezséry László- mellett Grünvalszky Károly főtitkár, Fekete István, és Juhász Géza lelkészek- voltak jelen. “Tárgyalták Ordass püspök Urunk ügyét, de, hogy mit főztek ki, azt nem tudtam kimagolni.” A levél biztosra vette Ordass közeljövőben történő rehabilitációját. Annak a reményének adott hangot, hogy “Püspök Urunk feljelentői legalább egyházi bíróság előtt felelnek; hej de szeretnék ennek a bíróságnak pártatlan tagja lenni, s egy pár jó pofont lekavami (most jó formában vagyok) s azt hiszem egy pár foguk kihúzására nem kellene fogorvoshoz menni. Mikor tűnnek már el ezek az egyházi életünk csirkefogói.” A levél záró részében Kendeh György a tárgyalás előtti nap éjszakáján történt dínom-dánomról számolt be. Elmondta, hogy folyt a bor, énekeltek, táncoltak, nótáztak, Dezséry, Vető, és a többiek nagyon magabiztosak voltak, úgy tűnt, hogy nem félnek a jövőtől. Kendeh ugyanakkor feltette a kérdést: “Jó lenne már látni, hogy mit hoz a jövendő. Lesz -e egyházunknak megújulása? S lesz-e valóban Krisztustól vezetett pásztorunk, akit valóban szerethetünk is, s aki nem a különböző politikai sakkjátékok figurája, hanem valóban az egyház szellemi vezére, és mindenki által megbecsült vezetője.” A Kendeh-levél megírását követő napokban egy háromnapos összejövetelen az ébredési vonalhoz tartozó tizenegy lelkész gyülekezett össze a Győr-Sopron megyei Győrújbaráton, ahol a házigazda Laborczi Zoltán volt. A résztvevők között ott volt Zászkaliczky Pál, az Ordass-vonal jelentősfrontembere, továbbá Danhauser László, akit később az Ordass melletti kiállása miatt fosztottak meg esperesi címétől és távolítottak el Budapestről. Az ún. eklektikus teológiát Veöreös Imre képviselte, aki 1948-ban az ébredés és az Ordass-vonal egymástól történő eltávolodásának, és az ún. “harmadik útnak” a legfontosabb elméleti kimunkálójává vált. A többiek az ébredési teológia hangadó képviselői. Néhányan közülük 1948-ban elfogadták a Vető/Dezséry és a Túróczy/Szabó vezetés mentén kötött “érdekházasságot”. Amikor azonban az utóbbiakat 1952-ben eltávolították, és az ébredés egyre inkbb defenzívába szorult, akkor egyre fokozódó elégedetlenséggel figyelték a megmaradt két püspök tevékenységét, és az egyház fokozódó belső romlását. A győrújbaráti találkozón - 1956 augusztus 28-a és 30-a között - az egyház “ébresztő szolgálatával” kapcsolatos múltbelijelenbeli, és jövőbeli meglátásaikat fogalmazták meg. Észrevételek címszó alatt záródokumentumot fogadtak el, amelyet az egyházi vezetés elé kívántak terjeszteni. Ez hét pontot tartalmazott. A legfontosabb gondolata az volt, hogy az evangélizációt nem egy szűk egyházi elit külön-tevékenységeként, hanem az egyház minden megnyilvánulásába, egész szolgálatába belehelyezve kívánják látni. A nyilatkozat kimondta, hogy mire lenne szükség. “Át kell vizsgálnunk egyházunknak a ma kérdéseire adott feleleteit és egész személyi politikáját abban a tekintetben, hogy engedte-e érvényesülni Isten igéjének irányadó szempontjait. Fel kell tárnunk, hogy idegen szempontok előtérbe helyezése, Isten igéjével való elegyítése, és az Igének hamis alkalmazása mely pontokon történt. Ennek elvégzésére sürget, hogy egyházunk szava sok helyen elvesztette hitelét népünk körében, ugyanakkor pedig a gyülekezetek leghűségesebb rétegeiben mély sóvárgás él az erőteljes, tiszta evangélium után.” A zárómondatok az ébredési mozgalom embereinek az evangélizcióval kapcsolatos mulasztásait vette nagyítóüveg alá, és arra kérték az egyházi felsőbbséget, hogy ők is vallják meg, tegyék jóvá a saját hibáikat. A Nagybaráti Nyilatkozat néhány példánya külföldre is kikerült; lefordították német nyelvre, s továbbküldték. Szépfalusi Istvn bécsi lelkész 1956 októberében arról írt, hogy a Nyilatkozat “kifejezetten csak az evangélizció kérdéseivel foglalkozik, és más kérdést nem érint.” Ennek a kijelentésnek a hátterén szabad úgy fogalmazni, hogy az ébredés embereinek a többsége - 1948-hoz hasonlóan - legalábbis a hivatalos megnyilatkozásaikban, még 1956 augusztusban is megint csak elválasztotta egymástól a MEE és Ordass Lajos ügyét. A harmadik csoportnak, az Ordass -ügyet a MEE ügyeként kezelő személyeknek a megszólalásaira csak az ún. .lelkészkonferenciákon került sor, még mindig Ordass távollétében. A galyatetői konferencia miatt a szokásos évi lelkészkonferenciákat a nyári hónapok helyett szeptember 4-e és 25-e között tartották meg, többségében Foton illetve Balatonszárszón. Részben kötött, részben spontán programok jellemezték. A kötött programot Dezséry László előadása, aNagybarátiNyilatkozat felolvasása, valamint Kékén Andrásnak az Ordass-üggyel kapcsolatos tájékoztatója jelentette. A spontán programot viszont az ezekre történő reagálások alkották. A fentiekből jól látható, hogy a konferenciákon az akkori MEE-ban fellelhető három árnyalat - a kollaboráns, az evangélizációs, és az ún. egyházi vagy hitvalló vonal egyszerre képviseltette magát. Mindegyik elmondta a maga meglátásait. Az összejöveteleknek arra az izgalmas kérdésre kellett választ adniuk, hogy lehetséges-e a jövőben ún. “nagykoalíciós”, hármas együttműködés e csoportok között, vagy pedig a jövő útja valami más lesz. Mind a három csoport felkészült a konferenciákra. A kollaboráns vonal elméleti felkészítője Zay László volt. A Sajtóosztályon ügyvivői lelkészként dolgozó Zay egyszerre rendelkezett rálátással mind a belső-egyházi helyzetet, mind pedig az Ordass-ügyet illetően. Szeptember 7-én írt egy nyolc pontból áló beadványt, amelyet az ÁEH és az egyházi vezetők kaptak meg. Ennek lényege az volt, hogy nagyon kiélezett az egyházi helyzet, és azonnali cselekvésre van szükség. Ha az egyházi vezetés túl akarja élni a dolgot, akkor az egyházi dolgokban “előre kell menekülni”, viszont az Ordass-ügyet az “egyházi elit” ügyeként, az egyéb egyházi ügyektől elszakítva kell kezelni. Zay “előremenekülés” alatt azt értette, hogy be kell vallani bizonyos hibákat, ugyanakkor minden orvoslásnak, minden kezdeményezésnek az egyházi vezetés kezében kell maradni. A siker érdekében be kell vonni az ÁEH-t is. A Zay által javasolt orvoslásba a Fasori gimnázium visszaadása, a hitoktatás rendezése, elkonfiskált egyházi földek árának kifizetése, személyi sérelmek orvoslása, nyugdíjas lelkészek ügyeinek a rendezése [<*)
