Erős Vár, 2006 (76. évfolyam, 1-6. szám)
2006-12-01 / 6. szám
76. évfolyam ERŐS VÁR 3. oldal “VIGYÁZZATOK!” — NÉHÁNY SZÓ ÁDVENTRŐL Olvasd: Márk 13:21-37. Az egyház ünnepkörei közül talán az ádventi ünnepkör az, amelybe szinte észrevétlenül és jobbára felkészületlenül cseppenünk bele. Ezekben az időkben, már november elejétől, vagy még korábbról is, mifelénk a hangsúly a vásáron van, hogy minek legyen piaca, mi a kelendő, mit lehet kedvezőbben megkapni, s aztán, aki megengedheti magának, ki hová is utazzék el, hogy meneküljön a tél hidege és kényelmetlensége elől. Az idő múlásával még ráaadásul nagy adagot kapunk a hálaadásnapi izgalmakból, kevesebbet a hálaadásból, de jóval többet pulykából, áfonyaszószból, meg egyéb ínyencségekből, hogy a sporteseményeket ne is említsük. Közbn pedig befejeződött az egyházi esztendő a maga örökéletes figyelmeztetésével, amikor Jézus Krisztust dicsőítettük az Ő hatalmában és dicsőségébn. Az egyházi időszámítás szerint tehát új egyházi esztendőbe léptünk be. A karácsony előtti négy hetet hívjuk ádventi ünnepkörnek, aminek a jelentőségét sokan úgy vélik, hogy az nem is más, mint a karácsonyhoz vezető idő, s ezért már más zenét, éneket, meg ilyesmit nem is hallunk, mint amelyek kifejezetten karácsonyra utalnak, jóllehet bizonyos körökből erősen igyekeznek azon, hogy ez a nagy keresztyén ünnep kikerüljön a közgondolkozásból és közfigyelemből, azt holmi télünneppé vagy vakációsnapokká lefokozva. De a keresztyén közösségben, az egyházban nem mehetnek így a dolgok. Nekünk egészen más összefüggésben kell Krisztusra tekintenünk,'legalább is az ádventi idők elején, mint csupán a betlehemi Jézuskára, Aki felől elérzékenyülünk ugyan, de sokszor nem érzékeljük Benne, hogy Őt örök dicsőség, mindenek felett való hatalom övezi, s Aki valóban eljön a világot lángokban ítélni. De ki is gondolkoznék ilyen távlatokban? Az igeolvasás áhítatában megragadhat bennünket a kép, el is mondjuk időröl-időre a hitvallásokban, de különösebben nem hat meg, hogy az örökélet távlataival törődnénk. Mi más mértékkel mérünk, nekünk múlandó éveink alatt illenék eredményeket elérnünk, s múlandó éveink meghosszabbítására kell törekednünk. Nem érünk rá, mert a röpke percek folytonosan figyelmünket követelik, nem érünk rá, hogy komolyan foglalkozzunk a mi Urunkkal, Akiről pedig a Szentírás minden oldala arról tudósít, hogy Ő jön. Nem többé Máriának a Szentlélektől való anyaságától, nem többé bepólyálva a jászolban, nem pásztorok és háromkirályok rácsodálkozásában, vagy nem a tömeg hozsannázása, s később feszítsdmeges ordibálása közepette, hanem hatalommal és dicsőséggel, ahogy Őt megpillanthatta a megdicsőülés hegyén Péter és János és Jakab, vagy ahogy Őróla jelentést tesz majdhogy kifürkészhetetlen képekben és szavakban a Jelenések Könyve. Ádvent elsősorban is arra emlékeztet minket, hogy Jézus Krisztus már megjárta a földi világot. Közel, nagyon közel lépett az emberiséghez, az emberekhez, olyannyira, hogy emberré lett és felvette a mi szolgai formánkat. Ő a teremtett embernek a maga teremtett eredetiségében való megtestesítője. S ha Ő az, az azt jelenti, hogy mi nagyon messze vagyunk ember-mivoltunk valóságától. Neki kellett hozzánk jönnie, hogy Magára vegye a bűnt, s a bűnöket, ami minket akadályoz, hogy igazán Isten emberei legyünk ebben a világban. Ádvent persze rámuatat karácsonyra is, de rámutat a golgotái keresztre is, meg az üres sírra is, hogy Jézus Krisztus eleget tett küldetésének, elvégezte a megváltás művét, szabaddá tette az utat az örökélet felé, hiszen meggyőzte a halált is. Ádvent így lehet a hála és a köszönet alázatos ünnepkörévé, amelyben mégis kereshetjük az összefüggését az egyházi esztendő egyéb nagyobb és kisebb ünnepeivel, mint amelyek a maguk jelentőségében is arra mutatnak, hogy az első nemzedék szemtanúságát követően mindnyájunknak meg lesz az alkalma, hogy Jézus Krisztussal szemtől szembe találkozzunk. Erre a találkozásra szükséges tehát felkészülnünk. A nagy kérdés azonban, hogy miként tegyük ezt. Ebben igazít el minket a mi Urunk, amikor több tekintetben is figyelmeztet. Azzal kezdi, hogy ne üljünk fel mindenféle hitegetésnek. Nem kell részletezni itt, jól tudjuk, miféle álpróféták támadtak eddig is már, akik halálba is bolondították követőiket, amikor ők azt állították, hogy tudják Krisztus visszajövetelének az idejét. S állandóan folyik mindenfelé a találgatás, az idők jeleinek a kiértékelése, amiből tudni vélik, vagy kísértetünk, hogy tudni véljük, íme, itt van máris, hamar bekövetkezik az Isten országának a láthatósága. Mindezzel szemben nem az a válasz, hogy esetleg újabb kétezer évet kell vámunk, hanem az, ahogy Ő mondta: Vigyázzatok! Az Isten örökkévaló országával akkor szembesülünk máris, s ez teljesen egyéni, amikor elérkezünk a halál kapujához. Ezt pedig kiszámítani nem vagyunk képesek. Tökéletlenségbe süllyedt világunk megannyi útvesztője nyílik reánk, hogy befejezzük éveinket, melyekért aztán az örök Bíró előtt kell számot adnunk, Akijön ítélni eleveneket és holtakat. Vigyázzatok!, figyelmeztet Jézus Krisztus. A tanítványok mennybemenetelekor ugyancsak igyekeztek kiszedni Belőle, hogy mikor is jön el újra. De Ő ennyit mondott: Ez nem a ti dolgotok. Azonban legyetek tanúim az egész világ előtt. Nem számolgatni, nem ide vagy oda figyelgetni, nem belebonyolódni jóslatokba, vagy világvéget kutató vitákba, hanem csak, s ez a csak sokat kíván el, csak élni a Krisztusban. Ádvent ugyan előretekintést vár el, hogy készen legyünk a mi Urunk fogadására, amikor közénk jön dicsőségben és nagy hatalommal, de arra is késztet, hogy éljük ezt az előretekintést, mert rövidek a mi éveink, még akkor is ha vannak, akiknek talán nyolc évtized vagy több is megadatik. De az már rendkívüli, ahogy a zsoltáríró mondja. Ebbe a meggondolásba kerülnek tehát a mindennapok, amint Luther Márton buzdít a Szentkeresztségről való tanításában, hogy naponta merüljünk alá keresztségünk vizébe, hogy meghaljon az óember, s naponta keljünk ki abból újemberként, aki Krisztus szolgálatában és megvallásában él. Mi is lehetne hasznosabban irányadó, mint az a néhány mondat, amit Jézus Krisztus szájából, mint boldogmondásokat ismerünk Máté írásában, vagy amint Lukácsnál a példázat az irgalmas szamaritánusról szólt, mindezt annak tudatában, hogy bűnösök vagyunk, s egyedül és kizárólag Krisztus érdeméért, ingyen, kegyelemből nyerünk bűnbocsánatot, bebocsátást abba az országba, amiről ádvent ad nekünk hírt, megjelentetve Jézus Krisztus eljövetelének a valóságát Vigyázzatok! Ez a vigyázás azonban nem egyszerűen kegyeskedő magatartás, hanem éberség mindabban, ami szükségszerűen lesz vagy lett máris feladatunkká, ahogy ebből a földi életből kivesszük részünket. A keresztyén gyülekezetben, az egyházban találjuk meg a terét annak, s az igében meg a szentségekben a kegyelmes bátorítást, hogy mi módon legyünk sáfárai talentumainknak, amiket az Úr ránk bízott, hogy gyümölcsöztessük, s legyünk már itt építői az Ó országának. Ádventtel szabad arra gondolnunk, hogy ez az ország nemcsak jön, hanem máris eljött. Itt van miközöttünk, itt van Krisztussal, Aki közénk jött, közöttünk szolgált, érettünk meghalt, és üdvösségünkre feltámadott. S itt van minden hivőben, amint napjainkat, éveinket Krisztusban, Általa, s az Ó szolgálatában éljük, mindenki a maga családjában, barátai, ismerősei körében, a munkahelyen, s a gyülekezetben, amelyben nemcsak hirdetik, hanem gyakorolják is a szeretetet és a békességet, hűséges vigyázásban, hogy megláthassuk ilyen módon az Ó dicsőségét és dicsőíthessük örökkévaló hatalmát. Ő mondja: Vigyázzatok! Ezért merjünk is vigyázni, hogy az ádvent, a Krisztus jövetelére szóló figyelmeztetés, ne legyen fenyegetéssé, hanem legyen ma és mindenkor áldott ünnepléssé, melyhez hittel, örömmel, boldog reménységgel teszszük hozzá az apostoléhoz a mi sóhajunkat, óhajunkat is: Jöjj, Uram Jézus! t>b Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Ébreszd fel szívünket, hogy örömmel készüljünk szent Fiad jövetelére és megújult lélekkel szolgáljunk Neked Általa, Aki Veled és a Szentlélekkel, egy igaz Isten, él és uralkodik örökkön örökké, Ámen. _
