Erős Vár, 2006 (76. évfolyam, 1-6. szám)

2006-10-01 / 5. szám

76. évfolyam ERŐS VÁR 7. oldal AZ EGYHÁZ HÍREI OTTHONRÓL • A budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem szeptember 15-én tartotta tanév­nyitó Istentiszteletét és ünnepélyét. Ezal­­kalomml iktatták be az egyetem új rek­torát dr. Csepregi Zoltán egyháztörténeti tanszékvezető egyetemi tanár személyé­ben. Elődje dr. Szabó Lajos gyakorlati te­ológiai tanszékvezető egyetemi tanár volt. • Gombor Krisztiánt a Nyugati (Dunántú­li) Egyházkerületben Ittzés János püspök szentelte lelkésszé. • Meghalt Bolla Árpád ny. kórházmisszi­ói, Nyirő Olga ny. dunakeszi ev. lelkész. •Marcalgergelyin Szabóné Nyitrai Márta, Bükön Simon Réka az ev. gyülekezet új lelkésze. • Sopronban felújított harangját és nyug­díjasháza új, harmadik szintjét, Magyar­­gencsen, Nemeskoltán, Beledben, Fara­don, Jobaházán, Tapolcán (a reformátu­sokkal közös) felújított templomát, Mo­hácson, Tatán új orgonáját, Takácsiban új gyülekezeti termét, Békéscsabán új kollé­giumi épületét, Kőszegen új parókiáját és szakközépiskolája új épületszámyát, Mi­­hályházán új harangtomyát és új imaházát Mai om sokon felúj ított paróki áj át és temp­­lomát, Debrecenben új gyülekezeti házát vette ünnepélyesen használatba az ev. gyülekezet. Bp.-Ferencvárosban templo­mához, gyülekezeti házához, és idősek otthonához alapkövet helyezett el ünnepé­lyesen az ev. gyülekezet. • Nemeskoltán a templomszentelés 220., Beledben, Takácsiban a 200., Szombat­helyen a 110., Tatán a 80., Mohácson a 60. évfordulóját ünnepelte az ev. gyülek­ezet. • A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület­ben Szabó György építészmérnök építé­szeti magánvállalkozót választották meg egyházkerületi felügyelőnek. • Az Európai Protestáns Egyházak Kö­zössége hatodik nagygyűlését szeptember derekán Budapesten tartotta “Erősödő közösség - a protestantizmus arculata Eu­rópában” c. témakörben. A nagygyűlés nyitó Istentiszteletén a bp.-deáktéri ev. templomban, dr. Bölcskei Gusztáv ref. püspök, zsinati elnök, s a záró Istentisz­teleten a bp.-kálvintéri ref. templomban IMÁDKOZZUNK! Hálát adunk Neked, Istenünk, hogy kezedben tartod Egyházad jövőjét. Szabadíts meg minket a kishitűségtől és az aggodalmaskodástól. Éreztesd velünk Szentlelked erejét, hogy re­ménységgel szolgáljunk a világban, amelyet megváltottál szent Fiad, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. / Ittzés János ev. elnök püspök szolgált ige­hirdetéssel. • A reformáció mozgalmával párosult a könyvnyomtatás szüksége Magyarorszá­gon is. Luther magyar tanítványai (pl., Honterus János és Huszár Gál) a lelkipász­tori munka mellett nyomdát is létrehoztak, ahol elsősorban egyházi kiadványokat nyomtattak magyar nyelven. Huszár Gál több helyen alapított nyomdát, így például 1561 -ben Debrecenben is, ahová Kassáról menekült. Első munkaként Méliusz Juhász Péter négy művét adta ki. Huszár Gál Deb­recenből is továbbment, de a nyomdát a városra hagyta. Ez a nyomda, mnt az or­szág legidősebb nyomdája, különböző ne­veken négyszáznegyvenöt éve megszakítás nélkül működik. Jelenleg Alföldi Nyomda néven az ország egyik legjelentősebb nyomdája. Gutenbergi ólombetű ugyan nincs ma már, de a közel félévezrede fen­nálló nyomda a legmodernebb technikával rendelkező könyvgyártó vállalat. Az eltelt négyszáznegyvenöt év alatt hol a refor­mátus egyház, hol a város tulajdona, hol közös tulajdon volt; 1998 óta a nyomda vezetői és dolgozói egyben a tulajdonosai is. Nyár elején ünnepelték meg a legrégibb magyar nyomda fennállásának ezt a jelen­tős évfordulóját. • Magyar-angol két tanítási nyelvű álta­lános iskolát és óvodát létesített és nyitott meg a szarvas-újtemplomi ev. egyházköz­ség. Remélik, hogy külföldről sikerül an­gol anyanyelvű önkéntes tanárokat és ok­tatókat toborozni. • Az új békéscsabai kollégiummal kapcso­latban írta Gáncs Péter, a Déli Ev. Egyház­­kerület püspöke: “A kollégium jelentősé­gét földrajzi fekvése teszi hangsúlyossá, hiszen a Viharsarokban eddig nem volt diákotthonunk. S hogy mit jelent a jól mű­ködő kolléágium azt jól illusztrálja a bony­hádi kollégium vonzása és kisugárzása, amely évek során egyházkerületünk meg­határozó konferencia-, képzési és szaba­didő központjává nőtte ki magát. Jó esélyt látok arra, hogy a csabaiak hasonló lelemé­nyes találékonysággal használják majd ki az új kollégium sajátos adottságait. Ä jö­vőben nemes vetélkedést, egészséges ver­senyt remélek egyháézkerületünk két regi­onális kollégiumi fellegvára, Bonyhád és Békéscsaba között. Valamikor talán Cam­bridge és Oxford is így kezdte .. •A Magyarorsági Evangélikus Egyház Or­szágos Irodája időszerű hírek gyors és fo­lyamatos közlésére szeptemberrel “Evan­gélikus hírlevél” címmel indított internetes hírszolgálatot. • A hazai népessgfogyás egyik tényezőjét így részletezi Jezsó Ákos az “Evangélikus Elet” c. hetilapban: “Az immár két évtize­de tartó kedvezőtlen demográfiai adatokat az egyre erősödő kivándorlási folyamat is csak tovább rontja. A felmérések szerint évente nagyjából négy-ötezer magyar ál­lampolgár kezd új életet külföldön. Ez egy közepes méretű alföldi falu teljes lakos­ságának felel meg. Legtöbben Nyugateu­­rópát célozzák meg. Előszeretettel keres­nek munkát Ausztriában, Németországban, innen viszont gyakran továbbvándorolnak. Egyidőben Svédországban is sok magyar telepedett le. A kivándorlók között nagy­jából egyenlő arányban találunk férfiakat és nőket. Átlag életkoruk is csaknem me­gegyezik, 27-30 év körül mozog, vagyis e­­zek az emberek a gyermekvállalás szem­­ponjából a legtermékenyebb korban hagy­ják el hazánkat. Márpedig ha a gyermek külföldön születik, akkor elenyésző az e­­sély, hogy a család hazatér. Végleg ide­genben ragadnak, ott vernek gyökeret, és idővel legfeljebb csak turistaként jönnek haza meglátogatni az óhazát és az egyre idősödő rokonokat.” ev. éi« et >u •4.Decemberi számunkhoz előfizetések (és hátralékok), ilL, az Amerikai Magyar E- vangélikus Konferenciában való tagsági díjak (benne van az előfizetés is) bekül­dése megkönnyítésére befizetőlapot és vá­laszborítékot csatolunk. Az az olvasó is kap “ilyen” mellékletet, akinek az előfi­zetése rendezve van. Postaszabályzat sze­rint tömegküldemények minden darab­jának azonosnak kell lennie. •4Az előfizetések (és az AMEK tagdíjak) állását a címszalagról lehet megtudni, melyen a decemberrel lejárt vagy lejáró év van feltüntetve. Az AMEK tagok cím­­szalagján a tagságot “M” betű jelzi. GYÜLEKEZETI HÍREK------------folytatva a 8. oldalról—-------­amellyel évek óta küzdöttünk. Köszönjük a vé­delmi kerítés építését is. Hálásak vagyunk, hogy gyülekezeti termünkben a színpad parkettáját felújította ifi. Cziriák Béla, Czirják Tamás, és Nagy Imre évfordulónk tiszteletére. ■ Beteg test­véreinket hordozzuk imádságban, akik még el tudnak közénk jönni, de szükségük van az értük mondott szerető szóra: Szentkirályi János. Bako­nyi Mária. Csépes Elza, Szabolcs Andrea. Szee­­bach Gusztáv. Szeless Gyógy. Sikora Manyi. Őri Margit. ■ A feltámadott Jézus Krisztus szereteté­­be ajánlottuk Bertók Nóra testvérünket, aki el­költözött ebből a világból. Isten adjon neki örök életet, a gyászoló családnak vigasztalást. ■ Isten Lelkének erejét és szeretetének megtapasztalását kérem minden testvérem életére. Legyenek jó reménységgel és szeretettel — Tamásy Éva ev. lelkész. m

Next

/
Thumbnails
Contents