Erős Vár, 2006 (76. évfolyam, 1-6. szám)
2006-08-01 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 76. ÉVFOLYAM 2006 AUGUSZTUS no. 4 (359), voi. 76, August 2006, uspsi78S6o 4. SZÁM A GYÜLEKEZET MEGÚJULÁSA Évszázadokkal ezelőtt így fogalmaztak eleink: “Spiritus Sanctus conservat et renovat ecclesiam.” Magyarra fordítva így mondjuk: A Szentlélek őrzi (konzerválja) és újítja meg (renoválja) az egyházat. Ez a hitvallásszerű régi mondat nem kevesebbet állít, mint hogy minden emberi törekvés a gyülekezetek megújulására hiábavaló, ha nincs összhangban a Szentlélek munkájával. Nem véletlen, hogy az Apostoli Hitvallás 3. hitágazatában a Szentlélek összefüggésében szólunk az egyházról. Érdemes aprónak tűnő, ám döntő jelentőségű különbségre felfigyelni. Amíg a Hitvallásban azt mondjuk, “Hiszek a Szentlélekben”, addig a folytatásban már így fogalmazunk, “egy keresztyén A 96. ZSOLTÁR Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását minden nap! Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népeknek! Mert nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, félelmesebb minden istennél. Hiszen a népek istenei csak bálványok, az Úr pedig az ég alkotója. Fenség és méltóság jár Előtte, erő és ékesség van szentélyében. Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az Úr! Bizony, szilárdan áll a világ, nem inog. Örüljön az ég, örvendezzen a föld, zúgjon a tenger a bennelevőkkel! Ujjongjon a mező, és minden, ami rajta van! Ujjongjanak az erdő fái mind az Úr előtt, amikor eljön, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket. _ anyaszentegyházat”. Vagyis nem az egyházban hiszünk, hiszen az óhatatlanul tele van emberi tényezőkkel, gyengeségekkel, és bűnökkel, haríem a Szentlélekben, Aki pünkösdkor létre hozta, majd folyamatosan őrzi és újítja azt. Ezért minden korábbinál erőteljesebben rá kell és rá lehet magunkat bízni Isten Szentlelkére. Sokan azt gondolják, hogy a Lélekre való hivatkozás idegen az evangélikus teológiától. Kétségtelen tény, hogy s kisegyházak vagy éppen a karizmatikus közösségek előszeretettel hivatkoznak a Lélek munkájára. Másfelől az igazán ősinek számító ortodox egyházra jellemző az elmélyült spiritual itás, a Szentlélek munkájának a komolyan vétele. Evangélikusok “lélektelenül” élünk? Ha az egyház születésének dokumentumát jelentő Apostolok Cselekedeteit figyelmesen olvassuk, akkor arra a felismerésre jutunk, hogy a gyülekezet életét kezdettől fogva a Szentlélek irányította. A könyv 2. fejezetéből értesülünk a Lélek pünkösdi kiáradásáról, de ez az áradás nem apad el, hanem folyamatosan tapasztalható. Péter apostol arról tesz bizonyságot, hogy “a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal” (10:38), ugyanakkor arról is értesülünk, hogy “megteltek mind Szentélekkel” (2:4). Az a Lélek tehát, Aki Jézusé lett — Akinek birtokában Lukács 4:18-ban ezt mondhatja: “az Úr Lelke van énrajtam” —, a tanítványoké is lehet. Mester és tanítvány kapcsolatának szép példája ez. A könyv folytatásából is arról értesülünk, hogy a Lélek gondoskodik az egyház növekedéséről: “Az egyház ... az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott” (9:31). Miként él a mai egyház a teremtő Szentlélekhez méltóan? Mi szolgálja a gyülekezetek megújulását? Erre a kettős kérdésre így szól a válasz: Akkor él az egyház a Lélekhez méltóan, ha komolyan veszi, hogy a Vigasztaló Lélek uralma alatt él, és így van remény a gyülekezet megújulására. János evangéliumában is találkozunk a Vigasztaló Lélek kifejezéssel, hiszen búcsúbeszédében Jézus azt ígéri, hogy elküldi majd a Paraklétoszt, a Vigasztalót. Az egyházban ezért a vigasztalás szolgálatát kell végeznünk. Úgy ahogy Ézsaiás is meghallotta az igét: “Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” (Ézsaiás 40:1). A mindinkább farkastörvénynek alárendelt és egyre vigasztalanabb világban az egyház a vigaszt jelentheti. Az evangélium bilincseket oldó erejével, a könnyek letörléséve, a görcsök feloldásával töltheti be ezt a szerepet. Latin mondattal kezdtem, azzal is fejezem be. A lutheri reformáció az egyház szolgálatát ebben a tevékenységben ragadta meg: “Mutuum colloquium et consolatio fratrum”, vagyis a testvérek kölcsönös beszélgetése és egymás vigasztalása. Amennyiben képesek vagyunk erre a szolgálatra, akkor vagyunk a Paraklétosz gyermekei, és akkor újulnak meg és elevenednek meg gyülekezeteink. Jövel, Szentlélek Úristen! Dr. Fabiny Tamás ev. püspök (Budapest) - h.m.
