Erős Vár, 2006 (76. évfolyam, 1-6. szám)

2006-04-01 / 2. szám

5. oldal

ÍGY LÁTTÁK AKKOR A HAZAI EV. EGYHÁZAT AZ USA-BÓL

VISSZATEKINTÉS “1956" 50. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

76. évfolyam_________________________________ERŐS VÁR

Látogatók számára meglepő, hogy milyen nagy számban vesznek részt az Istentiszteleteken. Az ugyan igaz, hogy gyülekezeteknek kevés alkalmuk nyílik külföldi vendégek meghallgatásáram mégis a tömött templomok az Ige utáni éhségre mutatnak. Ez ugyan a már régebbre visszanyúló megújhodási mozgalom számlájára írható, mely a harmincas években kezdődött és tetőpontjára a [II. világ-] háború utáni elő években jutott, mintegy ráütve bélyegét az egyház valamennyi gyülekezetére. Az egyház jelenlegi vezetői azonban sohasem mulasztják el az alkalmat, hogy ki ne hangsúlyozzák nemzetközi egyházi értekezleteken, mintha az a szocialista Magyarország eredményének volna betudható, rámutatva arra is, hogy ilyesmi a “kapitalista” nyugati orzágokban nem történt. Kétségtelenül megállapítható, hogy eme újjáébredésnek a következményei jellemzik a mai magyarországi evangélikus egyházat. De az egyház vezetőinek egyáltalán nincs igazuk abban, hogy az az úgynevezett “új rendnek” volna köszönhető.

Elsősorban is az újjáéledés olyan emberek igehirdetése nyomán jött létre, akiket az “új rendben” eltiltottak hasonló vállalkozásoktól. Azután, nemcsak hogy az egyház vezetői közömbösséget mutattak fel a mozgalommal szemben, hanem, éppen a legutóbbi években, még megfelelő lépéseket is tettek azok ellen a pietista körök ellen, melyek ebből az újraéledési mozgalomból nőttek ki. Továbbá, egyházi hatóságok megtiltottk a megtértek nagyarányú nyári találkozóinak megtartását; azokat “egyházi konferenciákkal” helyettesítették, mikor is a püspökök által kirendelt előadók arról prédikáltak, hogy melyek is a keresztyén embernek a kötelességei a népi demokráciákban.

Mindazonáltal az újjáéledési mozgalom még mindig meghozza a maga gyümölcseit. Például: Soha annyi egyházzenei hangversenyt nem tartottak, mint közelmúlt években. Meg lehet még említeni az egyház munkáját ökumenikus vonatkozásokban, s a könyvkiaás terén, mint az új énekeskönyv vagy egyéb teológiai könyvek, melyekhez hozzá kell adni dr. Vető lajos püspök könyvét a magyarországi evangélikus egyházról. Ez a munka az egyházi irodalom hosszú listáját is feltünteti, de amelyben jobbára már a harmincas-negyvenes években kiadott munkák találhatók.

Mindezekkel ajelenségekkel ellentétben az “új rend” életbeléptetésétől kezdve az egyház legkiválóbb lelkészeit “tették hidegre”. Ezek között is legelőször a köztiszteletben és -szeretetben álló D. Ordass Lajos püspököt, az Evangélikus Világszövetség tiszteletbeli elnökét. Letartóztatása és elítéltetése óta nyolc év múlt el. Hasznos, ha ezen a helyen az akkori eseményeket röviden felelevenítjük.

Az Ordass-ügy háttere a felekezet iskolák körüli történésekben keresendő. Amikor a kormány az egyházi iskoláknak az államosítását elhatározta, ez a lépés Ordass püspök részéről, aki akkor az egyház vezető püspöke volt, éles ellenzésre talált. Ezért kiterjedt sajtóhadjárat indult meg ellene. 1948 júniusában le is tartoztatták, majd “valutaüzérkedés” címén szeptember 28-án kétévi börtönbüntetésre ítélték.

Röviddel ezután Dezséry László, budapesti egyetemi lelkész egy “nyílt levelet” adott ki, melyben Ordass püspököt is megtámadta. Ezzel kezdődött az “új rend” az evangélikus egyházban. Dezséry lázasan dolgozott ezért az “új rendért” az egyház hetilapjában, az Evangélikus Elet-ben, melynek később szerkesztőjévé lett. Fokozatosan aztán világossá vált, hogy a kormány őt tekintette Ordass utódjának. E- lőbb természetesen Ordasst el kellett mozdítani a püspökségből, amit az akkori, röviddel azelőtt megválasztott egyetemes felügyelő, dr. Reök Iván vitt végbe. Dr. Reök elérte, hogy egy különleges egyházi bíróságot alakítottak, amely, miután annak három tagját letartóztatták, ill. felfüggesztették, 1950. április 1-én Ordasst degradálta. így vált tisztává az út Dezséry számára. Az állami hatóságok közvetlen beavatkozása után, minek következtében a többi jelöltet letartóztatták, ill. “önkéntes” visszalépésre kényszerítettek, Dezséryt, mint egyedüli jelöltet püspökké választották.

Az újdonsült egyházi vezetőség sietve megállapította, hogy Ordass püspök nem élvezte a többség bizalmát. Ezzel szemben szemtanúk kijelentéséből leszögezhető, hogy az egyház népe, lelkészek és laikusok egyaránt, egyöntetűen Ordass mögött állt. Az is mondják, hogy az egyház 1948 júniusában tartott évi közgyűlésén, amikorcsak Ordass nevét említették az iskolaügy tárgyalásánál, a megbeszéléseket minduntalan kitörő éljenzés szakította meg.

Ordass letartóztatása után az egyház vezetését két püspök, Túróczy Zoltán és Szabó József intézte. Röviddel az ítélet kimondása után pedig az állam és az evangélikus egyház között konkordátum jött létre: az egyház beleegyezett iskolái államosításába. Túróczy, a vezető püspök írta alá a konkordátumot azt az okot adván,

hogy a kötelező vallásoktatás amúgyis biztosítva van, Tíz hónappal később a vallásoktatást az iskolák tanmenetéből törölték. Dezséry püspökké választatásával aztán Túróczynak és Szabónak is le kellett mondani; attól kezdve a püspökök számát kettőben határozták meg az addigi négy helyett [átszervezve a négy egyházkerületes egyházat két egyházkerületessé].

Reök egyetemes felügyelő lemondatása volt a következő lépés. Ettől kezdve pedig az egyház vezetői között olyan egyének tűntek fel, akik azelőtt az egyházzal nem törődtek. Mihályfi Ernő lett az egyetemes felügyelő, ki, mint az egyik budapesti napilap szerkesztője, szintén kivette részét az 1948. évi egyházellenes heves sajtóhadjáratban. Darvas Józsefet a déli (“új rend” szerinti) egyházkerület felügyelőjévé választották. Őneki fogalma sem volt arról, hogy mit is kell tennie, mikor beiktatásakor az Úr Szent Vacsorájához járult. Mindketten a jelenlegi magyar kormány tagjai és ugyancsak tagjai voltak annak a testületnek, mely az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának július 28- augusztus 5 közötti magyarországi ülését készítette elő.

A kötelező vallásoktatás eltörlése alapjában véve nem lett volna nagy hatással, mivel a szülőknek legnagyobb része bejelentette gyermekét külön hittanórára, bár igen sok helyen nehézségeket támasztottak ezen a téren. Ezért ez a lépés nem is volt elegendő. Következésképpen szükségessé tették a helyi hatóságoktól való engedély beszerzését lelkészek és hitoktatók számára, hogy vallásórákat tarthassanak. Ezeknek az engedélyeknek a kiadását rendszerint megtagadták főleg azokon a helyeken, ahol legnagyobb volt a gyermekek száma, így Budapesten jelenleg két hitoktató tevékenykedhet csupán, holott a háború előtt 24 tanító végezte több mint 6000 evangélikus gyermek hitoktatását.

Továbbá a konkordátumban biztosítva volt az egyház számára a szeretetszolgálat gyakorlásának ajoga. Három évvel később az evangélikus egyház három szeretetszolgálati intézményét hatóságilag feloszlatták. Csak Budapesten 186 diakonissza és 5 diakónus szolgált 23 különféle intézetben: árvaházakban, intemátusokban, aggok otthonában, stb. Az egyház ma csak olyan intézeteken tarthatja rajta a kezét, amelyek az állam számára terhes egyéneket gondoznak (gyengeelméjűeket) vagy az egyházi tisztségviselők találhatnak üdülésre.

A magyarországi evangélikus egyház igenis élvez bizonyos szabadságot. És pe-