Erős Vár, 2005 (75. évfolyam, 1-6. szám)
2005-08-01 / 4. szám
75. évfolyam EROS VAR 3. oldal NEVEKRŐL, NÉVNAPOKRÓL, ÉS LEHETŐSÉGEKRŐL Milyen fontos életünkben, hogy legyen valaki, aki ne csupán azt lássa bennünk amik s amint vagyunk, hanem lássa bennünk amivé lehetünk, amivé lehetnénk. Mécs László egyik versében úgy emlékezik meg édesanyjáról, mint aki kicsi fiában királyfit látott. Minden édesanya, a legtöbb szülő hasonlóképpen néz gyermekére. Szerepet játszik ez a névadásban is. Hogyne lenne akkor hangasúlyos, hogy Isten kinek, minek lát bennünket, Ö hogyan szólít, nevez minket. Hogyne lenne akkor hangsúlyos, hogy Isten szemében kivé, mivé lehetünk. Istennek atyai szeretetéhez isteni mindenhatósága párosul, és így azzá is leszünk akivé, amivé Ö akar tenni bennünket. Ábrámból Ábrahám, Szárúiból Sára (lMózes 17:4-8.15-16.), vagy Jákobból Izrael lett (1 Mózes 32:27-31) . Jézus Krisztus által pedig mi, mindnyájan leszünk azzá, akivé, amivé Isten formál bennünket: az Ő teremtményeiből az Ő gyermekeivé. Az ige tanúsága szerint ugyanis a bűnbeesés, a bűn és vétkeink miatt nem vagyunk azok és olyanok, mint akiknek és amilyeneknek Isten teremtett bennünket. Ebben a megromlott állapotban jön világra minden ember nemzedékről nemzedékre. Isten, az Atya elküldte azonban egyszülött Fiát, hogy ebből az állapotból kiemeljen, újjá teremtsen és új élettel ajándékozzon meg. A keresztség által ezért neveznek minket keresztyénnek, keresztyéneknek, mert Krisztusban Isten gyermekei lettünk és lehetünk. De van “keresztnevünk” is! A névnapok megtartása újra és újra emlékeztet(het)nek bennünket arra, hogy Jézus Krisztus által, hitünk szerint nagy változás történt, új életet kaptunk. Járhatunk ugyan más-más életúton, de a Szentlélek munkálja bennünk a töredelmet, a bűnbánatot, az újjászületést. A Szentlélek teremt bennünk hitet és tart meg az új életben. Simonból Péter lett, “kőszikla” (Máté 16: 13-19). Bár rögös úton járt, és Mesterével vitába szállt, mégis az ő bizonyságtételében csendült fel Jézus Krisztusról az a hitvallás, amelyre az élő egyház épülhet, amelyen a gyülekezetek élete és szolgálata nemzedékről nemzedékre megállhat a történelem viharaiban, a hit harcában, mint kősziklára épült ház, melyet hiába ostromolnak orkánok és hurrikánok, hiába dőlnek neki árvizek (Máté 7:24-27). A köznyelvben kritikai éllel szoktak beszélni a “pálfordulásról”. Kívülállók felvetik, hogy van-e értelme ilyen életváltozásnak. Pál, nevére utalva, nem titkolja, hogy kicsi, legkisebb az apostolok között, sőt nem méltó arra, hogy apostolnak nevezzék (lKorinthus 15:9). Valóban családja sem volt (lKorinthus 7:7-8). Maga pedig arról ír, hogy egész életén át tövist hordozott testében (2Korinthus 12:7-10), mégis élete teljes élet (Filippi 1:21), élete örvendező élet (lKorinthus 2:9). Élete Isten áldását hordozó élet. Magasan felülmúlja azt az életet, amit mi sikeres önmegvalósításnak neveznénk, vagy amit mi úgy mondanánk, hogy maradéktalanul megtalálta számítását. Szolgálata nélkül elképzelhetetlen az egyház története. Pogányok apostola lett (Cselekedetek 9:15), és missziói útjain szerte vitte az akkor ismert világban az evangélium örömhírét Jézus Krisztusról, Aki által Isten gyermekei lehetünk. Minden névnap, a nevek sok viselőjének élete arról tanúskodik, hogy különböző életsorsunk ellenére Jézus Krisztussal azon az úton járhatunk, amely az életre visz (Máté 7:13-14). Az időszerű névnapok sorában, István-napon is erre gondolhatunk, amikor az ige fényébe állítjuk a Szent István-napi ünnepet: “Légy hű mindhalálig és én neked adom az élet koronáját... Aki győz, annak nem árt a második halál” (Jelenések 1:10-11). Szülők, édesanyák, amikor gyermeküknek nevet adnak s azt látják bennük, akivé, amivé lehetnének: királyfiakká és -leányokká, krisztushitben megtehetik. A próféciák ugyanis Jézus Krisztus által megvalósultak: “Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit Annak, Aki sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket;... Isten népe vagytok” (lPéter 2:9-10). Koronát ajándékozott nekünk Jézus Krisztus, mert Isten gyermekei lehetünk. Gyülekezeteinkben a keresztséget az egyházkelés követi, azaz, az édesanya hálaadása és felkészülése a gyermeknevelés hivatására, s mindezt a gyülekezet közbenjáró imádsága erősíti. Isten hűséges szolgálatra kötelez minket, mert gyermekeink, unokáink, és keresztgyermekeink Isten gyermekei. Nevelésük ezért történik istenfélelemben. Ahogy az egyházkelésen elhangzik a megkeresztelt gyermekkel kapcsolatban: “tanítsd meg Isten törvényére, ébreszd benne a hitet a Krisztusról szóló beszéd által, és foglald őt mindennapi imádságodba, hogy Isten kegyelméből győzelmesen harcolja meg a hitnek szép harcát Isten dicsőségére, lelke üdvösségére, a mi Urunk Jézus Krisztus érdeméért” - hozzá tehetjük - és hogy neki ajándékozhassa az élet koronáját. Az élet koronájának időszerűsége azért is nagy, mert napjainkban megint felerősödni látszanak az életromboló és pusztító erők az istentelenség, a gyűlölet, a szeretetlenség, az igazságtalanság formájában, az élet és a hivatás lebecsülésén át egészen a terrorizmusig és mindazokig, amik az ilyen tragédiákat kiváltják. Az ember megfeledkezik még arról is, hogy Isten teremtménye, holott Isten gyermeke lehetne Jézus Krisztusban, Aki halálig való hűségre bátorít, hogy nekünk ajándékozza az élet koronáját. István-napon, akire elsősorban emlékezhetünk, róla nem tudjuk, hogy pogányként, prozelitaként, vagy egyszerűen görögül beszélő zsidóként csatlakozott a jeruzsálemi keresztény ősgyülekezethez. De azt tudjuk, hogy a keresztségben a Stephanas, vagy ahogy mi mondjuk, az István nevet kapta, ami koszorút illetve koronát jelent. A hét diakónus közé tartozott, akik az apostolok munkatársai voltak a szeretetszolgálatban. Az ige, mint “hittel és Szentlélekkel teljes” férfiról emlékezik meg róla. A gáncsoskodókkal szemben a gyülekezet szószólója, “kegyelemmel és erővel telve”. Nagy bölcseséggel tanított. Hamis tanúk segítségével ítélték halálra és megkövezték (Cselekedetek 6-7). Az első ismert vértanúja a keresztyénségnek, aki mindhalálig hűséges volt Jézus Krisztushoz. Hordozója lehetett az élet koronájának, ami számunkra is újjászületést, új életet jelent a múlandó világban és életünk kiteljesedését Isten örök országában. A második halál, azaz az örök kárhozat nem árthat! A magyar történelemből jól ismert első királyunk életútja. A pogány Vajk (“gazdag”) a keresztség szentségében István lett, és mivel meghallotta Jézus Krisztus bátorítását a halálig való hűségre, életének és uralkodásának jelentősége máig hat. Nem hiába nevezzük államalapítónak és országépítőnek. A katolikus hagyomány szerint nem hiába avatták szentté. Mennyire hiányoznak ma a közéletből az olyanok, akik nem maguknak élnek! Sokszor kerül a figyelem középpontjába a régészek azon vitája, hogy Szent István viselhette-e a Szent Koronát, s eközben látókörünkből kiesik a lényeg, az élet koronájának ajándéka. Szent István is, mint Isten gyermeke válhatott azzá, akivé és amivé Isten akarta formálni. Az ő hűségéből is következett egy népnek a megmaradása és fennmaradása minden vérzivataros évszázad ellenére. Uralkodásától mind a mai napig elválaszthatatlan az alkotmányosság és jogállamiság fogalma. - Ma is szükségünk volna hasonló vezetőkre! Az Intelmeiben nemcsak a fiát uralkodásra felkészítő király szólal meg, hanem az Isten szolgálatára kötelezett édesapa, aki Isten gyermekének tekinti gyerekét, akinek nemcsak testi szükségleteiről akar gondoskodni, hanem Isten félelmében akarja nevelni. Az Intelmeket Jézus Krisztus Urunk nevében kezdi s először a buzgó hit megőrzésére int, amihez hozzá tartozik a hitből fakadó, cselekvő élet. Az Intelmekben találjuk meg latin nyelven azt az első hitvallást, ami valószínűleg hazánkban keletkezett: “higyj erősen a mindenható Atyaistenben, minden létező létrehozójában, és az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, Kit az angyal meghirdetett, Ki Szűz Máriától született, az egész világ üdvösségéért a keresztfán szenvedett, és a Szentiélekben, Ki a prófétákból s az apostolokból, valamint az evangélistákból szólott, mint egyetlen tökéletes, oszthatatlan, szeplőtelen Istenségben és kétely hozzá ne férjen.” Az Intelmek következő regulái, ami a bé------------folytatás a 7. oldalon-------------
