Erős Vár, 2005 (75. évfolyam, 1-6. szám)

2005-04-01 / 2. szám

5. oldal A LOPÓDZKODÓ SZELLEM: GONDOLATOK EGY KÉNYES TÉMÁRÓL 75. évfolyam__________________________ERŐS VÁR Nem is olyan erőltetett fikció Politikai kampányban, vagy a parlament­ben, vagy a Politika- és T ársadalomtudomá­­nyi Intézet (talán valahol van ilyen) éves jelentésében, vagy újságban, vagy..., vagyis mindegy, hogy hol, de mindenképpen nagy nyilvánosság előtt bizonyára elhangzik i­­lyesmi: “A korrupció (megvesztegetés) mély rákos daganat a társadalom testén.” Nem lóversenyeztem, a rulett is elkerült, de talán “szerencsejáték-szóhasználatilag” jól fogalmazok: 100-at teszek 0 ellenében, hogy a kijelentésnek nem lesz/lenne bünte­tőjogi következménye. (Emlékeztetőül: “A szexuális abnormitá­­sok mély rákos daganat a társadalom tes­tén” mondat és szövegkörnyezete elmondó­­jának, csaknem “sikerült” a börtöncellát megismernie. Mindenesetre nem a helyi evangélikus egyházon (svéd) múlt, hogy el­kerülte.) Vissza a megvesztegetéshez, melyről Isten a Bibliában az mondja, hogy “utálom”. Amit pedig Ő utál, az bűn. Az embert az Istentől elválasztó bűnt, nem a kulturkörnyezet, a neveltetés, a társadalmi megítélés, szöveg­­környezet, történelmi helyzet, vagy földraj­zi hely teszi bűnné, hanem az Isten Igéje nevezi annak. Ezért nem az “ahogy vesz­­szük”-től függ a bűn. Miért mégis a két “rákos daganat” eltérő megítélése? Az egyik társadalmi (egyre in­kább egyházi is) felmentése, ugyanakkor ki­jelentőjének szankcionálása, és a másik elí­télése, egyéni, egyházi, nemzeti, és nemzet­közi megvetése? A kérdés megválaszolásán gondolkozva, senkin ne legyen úrrá a ki­sebbrendűségi érzés, aki nem tanult egye­temi szinten pszichológiát, teológiát, szocio­lógiát, közgazdaságtant, és nyelvtudás híján nem tud fontos könyveket eredeti szöve­gükkel olvasni. Alaposabb stúdiumok nélkül is, gondolkodva bárki eljuthat a válaszig. A svéd pünkösdista lelkész prédikáció­jában szereplő “szexuális abnormitások” — a pedofilia kivételével — ma az európai-a­merikai jogrendben egyre inkább elfogadot­tá válnak. A jog pedig köztudottan a társa­dalmi — ritkábban — folyamatokat, — gyakrabban — a (köz)hangulatot követi, sőt időnként még (a prognosztizáltnak) eléje is megy. Tehát minden olyan szexuális visel­kedési forma, amely másoknak, az adott pillanatban nem árt (következő generáció nem számít!!!), az szabad. Szabad tehát egyneműek között, szabad csoportosan, sza­bad állattal, és — ha nem lesz belőle utód, akkor — szabad vérrokonnal is. Két feltétel van; az emberi szereplőknek nagykorúak­nak kell lenni, és szabad akaratukból tör­ténhet csak az, ami történik. A megveszte­getést pedig helyesen, Izlandtól, Ugandán keresztül Ausztráliáig, és Japántól, Szierra Leónon keresztül Csíléig minden ország jogrendje bünteti. Vagyis a szexuális abnor­­mitásoknak nincs jogi szankciója, a korrup­ciónak pedig van. A két “rákos daganat” között ez a különbség. Az egyiket a világi törvények üldözik, a másikat nem. Ehhez igyekszik igazodni az egyház?! Mindezen csak túltennénk magunkat, ha a “ne igazodjatok a világhoz” bibliai figyel­meztetést a ma egyházainak, teológusainak, és keresztyénéinek egy része nem az orrunk előtt kezdené “csürni-csavarni” és az “igen, igen, de itt és most azért mégsem így, ha­nem úgy” magyarázatokkal nem árasztanák el a közvéleményt, és benne az egyháztago­kat. Mert nem másról van szó, mint haso­nulásról és a megfelelni akarásról. Az egy­házzal szemben elvárások ugyanis voltak, vannak, és mindig is lesznek. Korunkban annak a nem túlságosan nagy, de jelentős befolyással bíró csoportnak vannak, amely az egyén szabadságát és a magánélet el­sőbbségét, szinte mindenek elé, fölé, és helyére teszi. Itt és most különösen és erő­teljesen a homoszexualitásban. Az egyház pedig jó esetben zavarban van, amikor már tizedszer vágják a képébe, hogy “változnod kell, mert ha nem, mindenki elhagy és hí­vek nélküli keretté válsz, meg különben is nem vagy hiteles, hiszen a szeretet isteni parancsát nem jól éled meg.” Rossz esetben pedig a stréberség mértékétől függően kul­log a “világi folyamatok” mögött, vagy le is előzi azokat. Tessék elhinni, hogy ebben az egész “mű­sorban” a legkisebb hangja a homoszexuális orientációval születetteknek van, ha egyál­talán észre akarják magukat vétetni. [Per­sze nem Amerikában! Sz.] Lehet, hogy oka legcsendesebbek és nekik hiányzik legke­vésbé ez a cirkusz. Micsoda csalárd ellent­mondásos szándék a magánélet “szentsé­géről” papolni, vagyis arról, hogy a háló­szoba mindenkinek a magánügye és ugyan­akkor mindezt az utcára kivinni. Tessék mondani, nincs ebben nagy pénz? Lehet, hogy az ilyen mozgalmak (egyelőre még csak Nyugaton) pályázatokon nagy állami pénzeket tudnak kasszálni? Egy nagyon is erőltetett fikció Külföldön filmsorozat ment a TV-ben. (Ez még nem a fikció.) A történetben két test­vér, az egyik fiú, a másik lány, kisgyermek korukban elszakadnak egymástól. A hozzá­tartozók, rokonok elhalnak, egymástól na­gyon távol, idegenek nevelik fel őket, más­más családi néven. Felnőve — a filmrende­ző akaratából —, találkoznak és egymásba szeretnek. Minden megtörténik, amikor k­­iderül számukra is, hogy testvérek. (És in­nentől a fikció.) Megpróbálnak szakítani. Hónapokra, egy évre sikerül, de újra talál­kozva fellángol a szerelem és a vágy. Men­nek pszichológushoz, paphoz, meg fühöz­­fához tanácsért. Nem sok eredménnyel, hi­szen mit lehet azon túl mondani, hogy fe­lejtsék el egymást. Próbálkoznak, de mind­hiába. Annyira erős a “tiszta” vonzódásuk, hogy maguk veszik kezükbe sorsukat. A nő megoperáltatja magát, hogy ne lehessen saját gyereke. “Milyen magas morális szint”, — mondják a nagy empátiával rendelkezők — “nem akarják terhelni az államot sérült utódokkal.” Hogy teljes legyen az életük, örökbe fogadnak apátián anyátlan árvákat. “Ó mily szép cselekedet!” Miután hivata­losan házasok nem lehetnek, de ugyanak­kor nem Isten-tagadók ők, egy valamire szívből közösen vágynak: az Isten áldására. El is mennek Z város X lelkészéhez. A Józsi és a Jani miért igen, a testvér Juli és Jakab miért nem? Csak! Mondja Z város X lelkésze és hosszú pasztorációs beszélgetés után a nagyon mé­lyen gondolkozó Józsival és Janival imádko­zik és megáldja közös életüket. És itt kérek mindenkit, hogy ne lőjön azonnal csípőből, még ha kedve is lenne hozzá. Észre kell ugyanis vennünk, hogy ez így egy holly­woodi történet lenne, ha itt vége lenne. Mert tessék tudomásul venni, hogy egyetlen történet sem ér így véget az életben! Tessék folytatni! Itt abbahagyni nem korrekt! (Fik­ció folytatódik.) A nyomorúság nem eddig volt, hanem ezután kezdődik! Mondjuk a lelkészé, amikor következő vasárnap, kissé elkésve, Józsi és Jani megérkezik az Isten­­tiszteletre és kézen fogva végig sétálnak a padok között az első sorig. Z város X lelké­szének homlokáról öklömnyi vizek kezde­nek gurulni. Azután mondjuk azé a gye­reké, akit Józsi és Jani örökbe fogadnak (ha Magyarországon már lehetne). Óvodából hazafelé jövet: “Józsi apu, nekem miért nincs anyukám, a többi gyereknek pedig miért van?” “Jani apu engem csúfolnak a gyerekek.” Mert a nyomorúság nem eddig volt, hanem ezután kezdődik igazán! Mond­juk a pedagógusé és a többi gyereké. “Ké­rem óvónő/tanítónő magyarázza meg a cso­­portnak/osztálynak, hogy ...” Meg Józsié, Janié, és ismét, azaz folyamatosan a gye­reké: “Józsi apu, Jani apu, azt kérem tő­letek, hogy ha együtt megyünk az utcán, ne egymást átkarolva menjetek.” De a megáldó lelkész sem marad ki az ú­­jabb nyomorúságokból (az Isten évek, évti­zed múltán is emlékeztet), hiszen a gyer­mek hozzá jár hittanra, majd konfirmá­cióra. “Megteremtette Isten az embert, a maga képmására ... férfivá és nővé terem­tette őket.” “Ezért elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté.” “Lelkész bácsi, azt tetszett mon­dani, hogy a Bibliában Isten szól hozzánk. Ha ez igaz, akkor a férfi és a nő lehet csak egy, és ők is csak a házasságban? Akkor nálunk otthon ...? Nem értem.” De ez még nem minden, az igazi ezután “hullik” Z város X lelkészének fejére. Józsit valaki elhívja egy evangélizációra. Hosszú lelki beszélgetés után a Kereszt tövében le­teszi bűneit. Megtér, újjászületik, új szívet kap — van ilyen! Nehéz gyötrődés után (nem csak a homoszexuális, más tékozló fiú sem spórolhatja ezt meg, mármint a gyöt­rődést) bűnnek látja életmódját és szexuális irányultságát is. Otthon mindent elmond, melytől mindenki szenved. De a gyerekben valami feldereng. Mintha összeállna a kép, amit a konfirmációs órán hallott, és amiről most Józsi apu beszél. Ő kezdi érteni; Jani (még) nem. Az útjaik szétválnak. Hosszú

Next

/
Thumbnails
Contents