Erős Vár, 2005 (75. évfolyam, 1-6. szám)
2005-04-01 / 2. szám
5. oldal A LOPÓDZKODÓ SZELLEM: GONDOLATOK EGY KÉNYES TÉMÁRÓL 75. évfolyam__________________________ERŐS VÁR Nem is olyan erőltetett fikció Politikai kampányban, vagy a parlamentben, vagy a Politika- és T ársadalomtudományi Intézet (talán valahol van ilyen) éves jelentésében, vagy újságban, vagy..., vagyis mindegy, hogy hol, de mindenképpen nagy nyilvánosság előtt bizonyára elhangzik ilyesmi: “A korrupció (megvesztegetés) mély rákos daganat a társadalom testén.” Nem lóversenyeztem, a rulett is elkerült, de talán “szerencsejáték-szóhasználatilag” jól fogalmazok: 100-at teszek 0 ellenében, hogy a kijelentésnek nem lesz/lenne büntetőjogi következménye. (Emlékeztetőül: “A szexuális abnormitások mély rákos daganat a társadalom testén” mondat és szövegkörnyezete elmondójának, csaknem “sikerült” a börtöncellát megismernie. Mindenesetre nem a helyi evangélikus egyházon (svéd) múlt, hogy elkerülte.) Vissza a megvesztegetéshez, melyről Isten a Bibliában az mondja, hogy “utálom”. Amit pedig Ő utál, az bűn. Az embert az Istentől elválasztó bűnt, nem a kulturkörnyezet, a neveltetés, a társadalmi megítélés, szövegkörnyezet, történelmi helyzet, vagy földrajzi hely teszi bűnné, hanem az Isten Igéje nevezi annak. Ezért nem az “ahogy veszszük”-től függ a bűn. Miért mégis a két “rákos daganat” eltérő megítélése? Az egyik társadalmi (egyre inkább egyházi is) felmentése, ugyanakkor kijelentőjének szankcionálása, és a másik elítélése, egyéni, egyházi, nemzeti, és nemzetközi megvetése? A kérdés megválaszolásán gondolkozva, senkin ne legyen úrrá a kisebbrendűségi érzés, aki nem tanult egyetemi szinten pszichológiát, teológiát, szociológiát, közgazdaságtant, és nyelvtudás híján nem tud fontos könyveket eredeti szövegükkel olvasni. Alaposabb stúdiumok nélkül is, gondolkodva bárki eljuthat a válaszig. A svéd pünkösdista lelkész prédikációjában szereplő “szexuális abnormitások” — a pedofilia kivételével — ma az európai-amerikai jogrendben egyre inkább elfogadottá válnak. A jog pedig köztudottan a társadalmi — ritkábban — folyamatokat, — gyakrabban — a (köz)hangulatot követi, sőt időnként még (a prognosztizáltnak) eléje is megy. Tehát minden olyan szexuális viselkedési forma, amely másoknak, az adott pillanatban nem árt (következő generáció nem számít!!!), az szabad. Szabad tehát egyneműek között, szabad csoportosan, szabad állattal, és — ha nem lesz belőle utód, akkor — szabad vérrokonnal is. Két feltétel van; az emberi szereplőknek nagykorúaknak kell lenni, és szabad akaratukból történhet csak az, ami történik. A megvesztegetést pedig helyesen, Izlandtól, Ugandán keresztül Ausztráliáig, és Japántól, Szierra Leónon keresztül Csíléig minden ország jogrendje bünteti. Vagyis a szexuális abnormitásoknak nincs jogi szankciója, a korrupciónak pedig van. A két “rákos daganat” között ez a különbség. Az egyiket a világi törvények üldözik, a másikat nem. Ehhez igyekszik igazodni az egyház?! Mindezen csak túltennénk magunkat, ha a “ne igazodjatok a világhoz” bibliai figyelmeztetést a ma egyházainak, teológusainak, és keresztyénéinek egy része nem az orrunk előtt kezdené “csürni-csavarni” és az “igen, igen, de itt és most azért mégsem így, hanem úgy” magyarázatokkal nem árasztanák el a közvéleményt, és benne az egyháztagokat. Mert nem másról van szó, mint hasonulásról és a megfelelni akarásról. Az egyházzal szemben elvárások ugyanis voltak, vannak, és mindig is lesznek. Korunkban annak a nem túlságosan nagy, de jelentős befolyással bíró csoportnak vannak, amely az egyén szabadságát és a magánélet elsőbbségét, szinte mindenek elé, fölé, és helyére teszi. Itt és most különösen és erőteljesen a homoszexualitásban. Az egyház pedig jó esetben zavarban van, amikor már tizedszer vágják a képébe, hogy “változnod kell, mert ha nem, mindenki elhagy és hívek nélküli keretté válsz, meg különben is nem vagy hiteles, hiszen a szeretet isteni parancsát nem jól éled meg.” Rossz esetben pedig a stréberség mértékétől függően kullog a “világi folyamatok” mögött, vagy le is előzi azokat. Tessék elhinni, hogy ebben az egész “műsorban” a legkisebb hangja a homoszexuális orientációval születetteknek van, ha egyáltalán észre akarják magukat vétetni. [Persze nem Amerikában! Sz.] Lehet, hogy oka legcsendesebbek és nekik hiányzik legkevésbé ez a cirkusz. Micsoda csalárd ellentmondásos szándék a magánélet “szentségéről” papolni, vagyis arról, hogy a hálószoba mindenkinek a magánügye és ugyanakkor mindezt az utcára kivinni. Tessék mondani, nincs ebben nagy pénz? Lehet, hogy az ilyen mozgalmak (egyelőre még csak Nyugaton) pályázatokon nagy állami pénzeket tudnak kasszálni? Egy nagyon is erőltetett fikció Külföldön filmsorozat ment a TV-ben. (Ez még nem a fikció.) A történetben két testvér, az egyik fiú, a másik lány, kisgyermek korukban elszakadnak egymástól. A hozzátartozók, rokonok elhalnak, egymástól nagyon távol, idegenek nevelik fel őket, másmás családi néven. Felnőve — a filmrendező akaratából —, találkoznak és egymásba szeretnek. Minden megtörténik, amikor kiderül számukra is, hogy testvérek. (És innentől a fikció.) Megpróbálnak szakítani. Hónapokra, egy évre sikerül, de újra találkozva fellángol a szerelem és a vágy. Mennek pszichológushoz, paphoz, meg fühözfához tanácsért. Nem sok eredménnyel, hiszen mit lehet azon túl mondani, hogy felejtsék el egymást. Próbálkoznak, de mindhiába. Annyira erős a “tiszta” vonzódásuk, hogy maguk veszik kezükbe sorsukat. A nő megoperáltatja magát, hogy ne lehessen saját gyereke. “Milyen magas morális szint”, — mondják a nagy empátiával rendelkezők — “nem akarják terhelni az államot sérült utódokkal.” Hogy teljes legyen az életük, örökbe fogadnak apátián anyátlan árvákat. “Ó mily szép cselekedet!” Miután hivatalosan házasok nem lehetnek, de ugyanakkor nem Isten-tagadók ők, egy valamire szívből közösen vágynak: az Isten áldására. El is mennek Z város X lelkészéhez. A Józsi és a Jani miért igen, a testvér Juli és Jakab miért nem? Csak! Mondja Z város X lelkésze és hosszú pasztorációs beszélgetés után a nagyon mélyen gondolkozó Józsival és Janival imádkozik és megáldja közös életüket. És itt kérek mindenkit, hogy ne lőjön azonnal csípőből, még ha kedve is lenne hozzá. Észre kell ugyanis vennünk, hogy ez így egy hollywoodi történet lenne, ha itt vége lenne. Mert tessék tudomásul venni, hogy egyetlen történet sem ér így véget az életben! Tessék folytatni! Itt abbahagyni nem korrekt! (Fikció folytatódik.) A nyomorúság nem eddig volt, hanem ezután kezdődik! Mondjuk a lelkészé, amikor következő vasárnap, kissé elkésve, Józsi és Jani megérkezik az Istentiszteletre és kézen fogva végig sétálnak a padok között az első sorig. Z város X lelkészének homlokáról öklömnyi vizek kezdenek gurulni. Azután mondjuk azé a gyereké, akit Józsi és Jani örökbe fogadnak (ha Magyarországon már lehetne). Óvodából hazafelé jövet: “Józsi apu, nekem miért nincs anyukám, a többi gyereknek pedig miért van?” “Jani apu engem csúfolnak a gyerekek.” Mert a nyomorúság nem eddig volt, hanem ezután kezdődik igazán! Mondjuk a pedagógusé és a többi gyereké. “Kérem óvónő/tanítónő magyarázza meg a csoportnak/osztálynak, hogy ...” Meg Józsié, Janié, és ismét, azaz folyamatosan a gyereké: “Józsi apu, Jani apu, azt kérem tőletek, hogy ha együtt megyünk az utcán, ne egymást átkarolva menjetek.” De a megáldó lelkész sem marad ki az újabb nyomorúságokból (az Isten évek, évtized múltán is emlékeztet), hiszen a gyermek hozzá jár hittanra, majd konfirmációra. “Megteremtette Isten az embert, a maga képmására ... férfivá és nővé teremtette őket.” “Ezért elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté.” “Lelkész bácsi, azt tetszett mondani, hogy a Bibliában Isten szól hozzánk. Ha ez igaz, akkor a férfi és a nő lehet csak egy, és ők is csak a házasságban? Akkor nálunk otthon ...? Nem értem.” De ez még nem minden, az igazi ezután “hullik” Z város X lelkészének fejére. Józsit valaki elhívja egy evangélizációra. Hosszú lelki beszélgetés után a Kereszt tövében leteszi bűneit. Megtér, újjászületik, új szívet kap — van ilyen! Nehéz gyötrődés után (nem csak a homoszexuális, más tékozló fiú sem spórolhatja ezt meg, mármint a gyötrődést) bűnnek látja életmódját és szexuális irányultságát is. Otthon mindent elmond, melytől mindenki szenved. De a gyerekben valami feldereng. Mintha összeállna a kép, amit a konfirmációs órán hallott, és amiről most Józsi apu beszél. Ő kezdi érteni; Jani (még) nem. Az útjaik szétválnak. Hosszú
