Erős Vár, 2004 (74. évfolyam, 1-6. szám)
2004-12-01 / 6. szám
r 6. oldal_______________________________ERŐS VÁR___________________________74. évfolyam REMÉNYIK EMLÉKMŰSOR CLEVELANDBAN Emlékek és emlékezések délutánja volt a nyugatclevelandi magyar evangélikus templomban október 17-en, ahol evangélikus költőnkre, Reményik Sándorra emlékeztünk.Életünk során zsebünkben összegyűjtünk emlékeket és abból kihúzunk olyanokat, amiket meg akarunk osztani magyar honfitársainkkal. Ez volt jellemzője irodalmi délutánunknak. Gyermekkori emlékeit a költőről Szent Királyi János, örökös presbiterünk, meghatott hangon, olyan szívmelegítően, színesen mondta el, hogy nemcsak ő, hanem mi is vele voltunk Kolozsvárt, Nagyváradon, a költő "kertjében", a költő barát, az édesapa, és a gyermeki álom trilógiájában, majd az író szomorú temetésén. Hálás köszönet érte, János barátunk! Irodalmi délutánunk szereplői Reményik Sándor műveit zenében és szóban ismertették meg velünk. Papp Károly és Szent(balról jobbra:) Nt. Tamásy Éva, Vásárhelyi Judit, Kiss Etelka, Barnóezky Sarolta, Nt. Tamásy Zoltán, Gyimóthy Gergely, Czirják Béla királyi Ödön versekben, Nt. Tamásy Zoltán, Vásárhelyi Judit, Barnóczki Sarolta, B. Ormai Ildikó, Czirják Béla, Kiss Etelka, Gyimóthy Gergely, és magyariskolás gyermekeink (Chmielewski Emese és Erika, meg Tamásy Viola és Márton) pedig zenében, énekben. Nt. Tamásy Zoltán fuvolán, B. Ormai Ildikó orgonakíséretével Händel négy szonátáját adta elő. Vásárhelyi Judit és Barnóczki Sarolta gitárkísérettel énekeltek saját, Illés Lajos, és eredeti feldolgozásokat: Fúvóm az énekem (somogyi népdal) • Tépelődés a Sinai-hegyen (Reményik) • Hazám, hazám (csángó népdal) • Hontalan versekből (Reményik) • Eredeti székely himnusz • A három szín (Reményik) ... majd énekkari együttesben: Ne csüggedj, lelkem (kánon) • Zengjen az Úrnak hálaszó (Clemens Jacobus) • Könyörülj, Úristen, rajtunk (Kapi Gyula) • Fönn a csillagok felett (Mozart) • Az Úr csodásán működik (Maár Margit) • Jöjj, fáradt szív (Sermisy). Az előadás végén Vásárhelyi Judit az “Úr Jézus, imádlak” spritualéra tanította meg a jelenlévőket. Irodalmi délutánunk nívója kétségtelenül magas volt. Hogy mit jelent az ilyen irodalmi, zenés együttlét, azt bizonyítja az egymás iránti szeretet megnyilvánulása, amosoly minden résztvevő arcán. Isten útja az, hogy valláskülönbség nélkül tudunk együttlenni, dicsérni Istent, Reményik Sándor szavain keresztül, aki ezt mondta nekünk: “És tégy kezembe néha egy kezet / Úgy, hogy érezzem tiszta melegét / És legyen nekem sok kicsi dologban / A Te kegyelmed örökké elég.” A szép műsor után finom vacsora és baráti, zenés hangulat következett. Nt. Éva és Zoltán, ennek a délutánnak megszervezéséért fogadják őszinte köszönetünket. S mély és igaz hálával köszöni lelkipásztorunk, Nt. Tamásy Éva és a gyülekezet mind a közreműködők és a vacsorakészítők munkáját, mind a vendégek szíves megjelenését. csépesEiza KARÁCSONYI ÜZENET MAGYARORSZÁGRA Emlék a múltból: 1952 karácsonyára, D. dr. Fry Franklin C, akkora “United Lutheran Church in America” egyház elnöke (orsz. püspöke) a Szabad Európa Rádión az alábbi üznetet intézte Magyaroszág keresztyén híveihez. Ebben az évben tartották a II. evangélikus világgyűlést, sebben az évben szervezték át a Magyarországi Evangélikus Egyházat D. Tú-. róczy Zoltán és D. Szabó József püspökök menesztésével. * Tisztaság, alázat, és szeretet karácsony három legfőbb erénye. Egy másik országban élő keresztyén lelkészként—aki tud arról, hogy üldözések és megfélelmlitések ellenére sokan érzik közületek a hitet—azért imádkozom, hogy mindnyájan ezt a három erényt sugározzuk a mi Üdvözítőnk születésekor. Amikor Isten szeplőtelen Fia megszületett karácsonykor, földi jászolban feküdt, pontosan a bűnös és elnyomó világ kellős közepén. Olyan ragyogó és tiszta volt, hogy mindenki azonnal látta a különbséget. A tiszta Megváltó nem marad meg olyan emberi szivekben, amelyek nem tartanak bűnbánatot, és amelyek nem tisztulnak meg. Karácsony ugyanakkor az alázat ünnepe is. Isten mindenható Fia olyan alázatos volt, hogy segítségre szoruló gyermekké lett. A Betlehemben lévé Születés Temploma központi ajtaja annyira alacsony, hogy minden zarándoknak meg kell hajolnia, hogy be tudjon lépni. Mivel Isten Fia igy cselekszik, bátorságot és bizalmat ad mindazoknak, akik születése óta segítségre szorulnak. Ez arra emlékeztet minket, hogy Krisztusnak mélyre kellett hajolnia, hogy megszülessék. Gőgös emberek soha nem tudják helyesen köszönteni ezt az újszülött Királyt. Az Üdvözítő születése azonban mindenekelőtt az Atya szeretetét mutatja. Mi keresztyének akkor vagyunk a legértékesebbek a kicsiny Jézusnak, ha az embertársaink iránti keresztyén szeretet arra kényszerit minket, hogy zokon vegyünk és ellenálljunk minden igazságtalanságnak, amelyet embertársainknak okoztak. Ahogyan Luther Márton mondta: A felebarátainkkal való törédés közben Krisztussá kell lennünk a számukra. Én tovább megyek, és arra emlékeztetlek titeket, hogy mindnyájunknak vissza kell tükröznünk valamit az Atya önmagát elfelejtő és tékozló karácsonyi szeretetéből. Karácsonykor Ő a legjobbat adta, úgyhogy nekünk sem szabadna soha beérnünk azzal, hogy olyan ajándékot adjunk, amely kevesebb, mint mások személyiségének a teljes tiszteletben tartása. Testvéri szeretettel: Fry Franklin C. (Fordította: Böröcz Enikő ev. lelkész) ímé, a szűz fogan méhében és szül fiat és nevezi azt Immánuelnek. (Ézsaiás 7:14.)