Erős Vár, 2003 (73. évfolyam, 1-6. szám)
2003-04-01 / 2. szám
73. ÉVFOLYAM EROS® VÁR 7. oldal AZ EGYHÁZ HÍREI OTTHONRÓL • A budapesti Zeneakadémiának a rendszerváltás után felújított egyházzenei tanszékén egyházzenei doktorátust nyert Finta Gergely, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyházzenei tanszéke vezetője és Kamp Salamon, a bp.-deáktéri Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya, a Magyar Bach Társaság elnöke. • Néhai D. Szabó József ev. püspöknek Balassagyarmat önkormányzata posztumusz díszpolgári címet adományozott, továbbá Garami Lajos ny. ev. esperes és Lengyel Anna újságíró Pro Urbe-díjban részesült. • Megalakult a Magyarországi Evangélikus Egyház Néprajzi Munkacsoportja azzal a céllal, hogy feltárja és közzétegye a kárpátmedencei evangélikus gyülekezetek hagyományait és lappangó értékeit. • Meghalt Tihanyi János ny. egyházaskozári, id. Magassy Sándor ny. győri, Ruttkay Levente ny. józsefvárosi. Bárány Gyula v. esperes, ny. győri, és Andorka Eszter (32 évesen, gyilkosság áldozataként) budapesti ev. lelkész. • Tótkomlóson szeretetotthona létesítésének 5. évfordulóját ünnepelte az ev. gyülekezet. • Az alig két év után már menesztett Szalay István helyébe lapzártakor még nem bizonyíthatóan Platthy Ivánt, az egykori Horn-kormány volt egyházügyi államtitkárát személték ki a jelenlegi kormány egyházügyi államtitkárának. • A budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen “magna cum laude” minősítéssel doktorrá avatták Varga Gyöngyi és Béres Tamás lelkészeket, egyetemi tanársegédeket. • A soproni ev. líceumban immár negyedszer rendezték meg a Neumann-versenyt, most a számítógépes rendszer feltalálója, Neumann János (egykorifasori diák) születésének 100. évfordulóján. A különféle technikai és informatikai feladatok végrehajtásában az iskolaközi vetélkedő legeredményesebbjének a soproni ev. líceum komputeres csapata bizonyult, s egyénileg Szabadkai Márton licista magaslott ki. A díjakat a Nyugati (Dunántúli) Ev. Egyházkerület püspöke és felügyelője, Ittzés János, ill., dr. Weltler János adták át a nyerteseknek. • Kemenesmagason felújított parókiáját, Székesfehérváron felújított templomtornyát vette ünnepélyesen használatba az ev. gyülekezet. • A bajorországi Rosenheim múzeumában négykötetes eredeti Luther-Bibliára bukkantak. Ez a Biblia 1900 táján került a múzeumba, s ott kartondobozba csomagolva hányódott tízezer elraktározott kiállítási tárgy között. A színes fametszetekkel ékesített Biblia néhány kisebb folttal és s kevéske szakadással neglepően jó állapotban vészelte át a majdhogy ötévszázadnyi időt. Ilyen Bibliát még Drezdában, Münchenben, és Wolfebüttelben őriznek. •A nyitramegyei Privigye r.k. kápolnájában II. világháborús bombának a kúpja szolgál harangul. Sokáig az egyik családnál szabadtéri tűzhely üstjének használták sokféle finomság főzésére. Amikor a kápolna eredeti harangja eltörött, hangpróba után erre a bombakúpra esett a választás, amit aztán harangként vettek használatba. •Az Andrássy út 60 alatti Terror Házában február végén kiállítás nyílt meg a mindkét diktatúrában meghurcolt Márton Áron erdélyi r.k. püspök emlékére. • A hazai Építőipari Vállalatok Országos Szövetségének 2002. évi nívódíját a középületi kategóriában a Budahegyvidéki E- vangélikus Egyházközség temploma s gyülekezeti központja nyerte meg. Az épületet Benczúr László tervezte, az építkezést pedig Holman Attila vezette. • Bécsben megalakult az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyarajkú Evangélikus Gyülekezete. Ez az alakulás a korábban az Ausztriai Evangélikus Egyházban működött Magyar Evangélikus Lelkigondozó Szolgálat utódja. A gyülekezet bejegyzése a kisebbségi jogok elismerésével biztosítja az egész Ausztriára egyházi támogatással kiterjedő magyar evangélikus lelkészi szolgálatot. • A Déli Ev. Egyházkerület felügyelője, dr. Sólyom Jenő nyíltlevélben mondott le tisztéről. Ebben az egyházkerületben püspökválasztásra készülnek. Az első nevezési forduló nem járt eredménnyel, vagyis egyik jelelölt sem kapott nevezéshez elegendő szavazatot a kerület gyülekezeteitől. Küszöbön van a második forduló, amely talán átláthatóbb körülmények között meghozza a püspöki tiszt betöltéséhez az egyházkerületjavára szolgáló eredményt. • A magyarországi történelmi egyházak (r.k., ref., ev.) vezetői “emlékeztetnek arra, hogy az Európai Unió alaptörvényei elismerik a nemzeti identitás megőrzésének fontosságát... A magunk részéről kérjük a kedvezménytörvény eredeti célkitűzéseinek megőrzését és kifejezzük azon véleményünket, hogy — a szomszédos országok nemzeti szuverenitásának tiszteletben tartása mellett — kötelességünk magyar honfitársaink megsegítése.” iíaTM. GYÜLEKEZETI HÍREK CLEVELAND — ELSŐ Beszolgáló lelkész: Juhász-Shepherd Ferenc Templom és lelkészi hivatal: 2830 Martin Luther King Blvd. (44104). Tel.: (216) 721-7074. Vasárnapi Istentisztelet délelőtt 10 órakor, angol/magyar. Mihályi Ernő gondnok telefonszáma: 561- 7316. A lelkész otthoni telefonszáma: 941-2212. Kedves Keresztyén Magyar Testvéreink! Reménységünk alapja Krisztus feltámadása. Ezen a csodás eseményen nyugszik a keresztyén hit és ez az alapja a keresztyén tanításnak. A húsvéti üzenetben az adatik tudtunkra, hogy Istennél minden lehetséges. A feltámadás azonban nemcsak egyszer történt, hanem azóta is folyamatban van. Naponként megtörténik emberi életünk változandósága közepette. Naponként kell felcserélnünk értéktelen, múlandó dolgainkat múlhatatlanokkal. A húsvéti örömhír adjon erőt az erőtleneknek, bátorítsa a csüggedőket. és újítsa meg a megfáradottakat, A Krisztussal való találkozás tegyen képessé bennünket terheink hordozására és sebeink gyógy ítására. Legyen a feltámadott Krisztusnak az ereje mindannyiunk reménysége! ■ Ünnepi Istentiszteleteink: Április 13-án virágvasámap, április 18-án nagypénteken (úrvacsoraosztással), és április 20-án húsvétvasárnap (úrvacsoraosztással), de. 10-kor angol/magyar nyelven; április 20-án húsvétvasárnap reggel 7:30-kor angolul, úrvacsoraosztssal. 8:45-kor húsvéti reggeli ■ Betegek számára Úrvacsorát szolgál ki a lelkész; alkalmas időpont megbeszélésére hívják fenti telefonszámán. ■ Istentől gazdagon megáldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden keresztyén magyar testvérünknek. — JSF. CLEVELAND — NYUGAT Lelkész: Tamásy Zoltánná Templom: West 98th St. és Denison Ave. Lelkészi hivatal: 3245 West 98th Street (44102). Tel.: (216) 961-6895. Istentisztelet minden vasárnap de. 9:30-kor angolul, 10:45-kor magyarul.Urvacsoraosztás a hó első vasárnapján és ünnepnapokon. “Diadalmas ujjongással telnek meg e szent napon templomaid s húsvéti énekeket hallelujáz a fiatal lombokba boruló tavaszi erdő. Örömtől sugároznak az emberarok és ünnepi jókívánságokat visznek egymáshoz a szerető emberi szívek. De lelkem mélyén csendes aggódás izzik. Uram, Te feltámadtál, de vájjon feltámadásod mindenkinek életet jelent-e? Némán leborulok oltárod lépcsőjéhez, behunyom szememet, és kérlek szólíts halkan a nevemen, és hullass lekembe húsvéti békességet. Ámen.” (Ft. Kapi Béla püspök.) ■ Virágvasámap ebédre hívjuk Testvéreinket, amely 12:30-kor kezdődik, s amelynek a menüje a következő: Húsleves, székelykáposzta, sültcsirke, sütemény, kávé. Asszonytestvéreink süteményvásárral kedveskednek ezen a napon. ■ Ünnepi Istentiszteleteink: Április 17-én nagycsütörtökön este 7:30-kor angolul Úuvacsorával 7 április 18-án nagypénteken de. I0:45-kor magyarul Úrvacsorával, este 7:30-kor magyarul passióolvasással és úrvacsoraosztással, április 20-án húsvétvasámap reggel 9-kor angolul Úrvacsorával, 10:45- kor magyarul úrvacsoraosztással; gyermekistentisztelet 10:45-kor; húsvéti reggeli a Női Kör rendezésében de. 10-kor (felnőtteknek $2, gyermekeknek $1). ■ Május 18-án ünnepeljük gyülekezetünk 67. évfordulóját hálaadó Istentisztelettel és ebéddel! ■ Minden kedves Hittestvérünknek áldott, békességben gazdag ünnepeket kívánunk Jézus feltámadása által. Erős vár a mi Istenünk! — TÉ. TORONTO Lelkész: Bernhardt Béla főesperes Templom: 116 Bond St Lelkészi hivatal (minden posta ideküldendő): 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505, USA; tel.: (216) 221-3178. Felügyelő: Dr. Mekis Éva; tel.: (416) 441-9300. Istentisztelet, július-augusztus kivételével, a hónap második és negyedik vasárnapján du. 4 órakor. Évi közgyűlésünket február 23-án tartottuk meg. Ekkor emlékeztünk meg kedves gyülekezeti tagunk, özv. Schröder Istvánná sz. Kulmann Éva (84) február 3-i elhunytáról. Veszteségünkben a feltámadás ígérete a vigasztalás minden gyászoló számára. A közgyűlés