Erős Vár, 2002 (72. évfolyam, 1-6. szám)
2002-10-01 / 5. szám
72. ÉVFOLYAM EROS® VÁR 3. oldal KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT KOSSUTH LAJOS Az új évezred második évében Magyarországon és a határokon túl igen sok rendezvényt szerveznek Kossuth Lajos születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Az előjogok nélküli, a politikai szabadság és tulajdon egységén alapuló modem polgári nemzet megteremtéséért folytatott küzdelem, valamint Magyarország 1848-49-es szabadságharca oly mértékben elválaszthatatlan személyétől, hogy Kossuth alakja, politikai tevékenysége és szellemisége nemzedékeken átívelve az egyetemes magyar emlékezet részévé vált. Éppen ezért koronként más-más okból, de diktatúrák eszközeiként szolgáló, vagy Kossuth írásait és beszédeit szelektív módon kezelő, csupán kisszerű célok eléréséhez érveket merítő politikusok is szívesen hivatkoztak és hivatkoznak rá. Vélt vagy valós hibáit, tévedéseit nem ritkán a körülmények számbavétele vagy ismerete nélkül szokták mérlegre tenni. Szavai azonban minden időszakban, a magyar nemzet sorsával közösséget vállaló egyén számára egyetemes érvű mérceként szolgálnak, saját vagy mások tetteinek, ígéreteinek megítélésében: “... a haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” Kossuth Lajos vagyontalan uradalmi ügyvédi családban született a zemplénmegyei Monokon, 1802. szeptember 2-án. A nemesi armális csupán annyi lehetőséget biztosított számára, hogy tanulmányai végeztével utóbb a nemesi vármegyei közigazgatás alkalmazottja lehetett, s ily módon betekintést nyert a kor vidéki magyar társadalmának felsőbb rétegeit jellemző életvitelbe és gondolkodásmódba. Alapvető személyiségi jegyei azonban, úgy tűnik, már fiatalon megóvták attól, hogy a konvenciók könnyebb és komolyabb konfliktusaitól mentes utat járja. Az eperjesi evangélikus kollégium és a sátoraljaújhelyi piarista gimnázium után a sárospataki református főiskola jogi fakultásán alapozta meg ismereteit, s már fiatalon kész volt szenvedélyesen érvelni a diákság igaza mellett valamely autoritás ellenében, adott esetben a nagytekintélyű és ellentmondáshoz nem szokott Kövy professzorral szemben. Az ekkor született anekdótikus megjegyzés, miszerint “domine Kossuthból” egyszer még “nagy országháborító” lesz, mindenképpen arra utal hogy az íijú elszántan tudta képviselni azt az ügyet, mellyel azonosult. Huszonegy éves volt, amikor a pesti ítélőtáblánál joggyakomoki idejét letöltötte s Zemplén-megyébe visszatérve megkezdte ügyvédi gyakorlatát, melynek sikeressége a megyei közéletben való szereplés lehetőségét is biztosította számára. Kétségtelen, hogy ezen időszak alatt szerzett benyomásai csupán a tünetek számbavételére tették alkalmassá, mint első tanulmánya, az “Értekezés az éhségmentő intézetekről” tanúskodik. Az italozást, “ciffálkodást” például leegyszerűsítő módon a szegénység okaiként könyvelte el, s bízott abban, hogy a fennálló rendi jogi keretek kellő biztosítékot nyújtanak a problémák kezelésére. Az igazi eszmélést azután az 1828-as adóösszeírás megyei felülvizsgálata során szerzett tapasztalatai hozták meg számára, s a zemplénmegyei levéltárban őrzött latinnyelvű összegezése kimondja, hogy a megye adófizetésre kötelezett paraszti népessége szinte elképzelhetetlen nyomorban él. Magyar közjogi, illetve a lengyeleknek az orosz cári elnyomás elleni harcával kapcsolatos megnyilatkozásai szintén komoly figyelmet keltettek, s az idős Kazinczy Ferenc Kossuth egyik nagyhatású beszédét követően úgy jellemezte a fiatal ügyvédet, mint aki a “zendítés szövétnekét” tartotta kezében. Az 1831-es kolerajárvány során kitört parasztfelkelés idején előbb megyei biztossá választották, majd a megyei konzervatívok gáncsoskodása ellenére, “távollevő főrend” képviseletében a következő évben megjelenhetett a kor házi életének legjelentősebb színterén, az országgyűlésen. Az előjogok sérelmének orvoslásáért síkra szálló nemesi ellenzékiséghez képest, mely mindig készvolt az uralkodó Habsburg-dinasztiával kötendő kisszerű alkukra, az átfogó gazdasági és társadalmi reformokat célzó ellenzéki politika megvalósításén fáradozott. Ennek legfőbb eszközévé — minthogy “távollevők követeként” ténylegesen nem vehetett részt a vitákban — a korabeli közvélemény tájékoztatását tette kéziratos “Országgyűlési Tudósítás”-ainak megjelentetésévéi. A szigorú cenzúra megkerülésével éjjeleken át írta, szerkesztette, és lelkes ifjak közreműködésével másolta az ülésektől készített összefoglallókat, melyekben a reformellenzék érveit és politikáját népszerűsítette. Kossuth az országgyűlés végeztével is folytatta munkáját, és a refomellenzék elszigetelésének megakadályozása érdekében, politikai állásfoglalásokról tájékoztató “Törvényhatósági Tudósítások”-at küldött szét az országba. Ez a kiadványa az ellenzék megfélemlítésére törekvő önkényuralmi módszerek elleni tiltakozásnak is eszközévé vált, így természetesen ő sem kerülhette el, hogy az ország adott törvényes rendjéhez képest jogtalanul eljáró hatalom őt is perbe fogja és elítélje. Háromévi börtön után szabadult, megnövekedett népszerűséggel. 1841 januárjától a Deák Ferenc és Batthyány Lajos vezette reformellenzék lapját, a “Pesti Hírlap”-ot szerkesztette. Az angol példa nyomán írt vezércikkeiben nemcsak átfogó tulajdonjogi, igazságügyi, kerekedelmi, hitel- és művelődéspolitikai kérdésekről értekezett, hanem részletesen szólt az elmaradt közegészségügy állapotokról, s megdöbbentő képet festett a csecsemőhalandóság mértékéről is. Jóllehet ekkor már családos volt, meggyőződését nem bocsátotta áruba, nem kereste a cenzúrázó hatalom kegyeit. Kossuth tisztában volt azzal, hogy a megújulást célzó politikai és gazdasági reformok késeltetése nemcsak lemaradásunkat fokozza, mely társadalmi robbanással fenyeget, hanem Wesselényi Miklós báróhoz hasonlóan vallotta: A magyar nemzeti lét is kockán forog. Rövidesen azonban a reformkezdeményezéseket egy évtizeddel korábban elindító Széchenyi István grófnak támadtak aggályai Kossuth politikájának helyességét illetően, hiszen az elmaradottságért nem egyszer nyíltan a kormányzatot kárhoztatta. Széchenyi “A keler népe” írásában támadta a “Pesti Hírlap” “irályát”, Kossuth viszont a “Felelet”-ében rámutatott, hogy maga a hazai valóság az, mely “lázit”. Az 1840-es évek közepétől azonban Kossuth nemcsak a parasztság tulajdonhoz és politikai jogokhoz való juttatásának kérdésével foglalkozott, hanem a német List Friedrich műveinek hatására a hazai ipar fejlesztésének és védelmének fontossága mellett is érvelt, miközben az Országos Védegylet és a Gyáralapító Társaság szervezeti kereteit kihasználva próbált híveket szerezni álláspontjának. A kor másik nagy feszítő problémáját, a nemzetiségi kérdést szintén a polgári átalakulás révén, a jobbágyrendszer mielőbbi felszámolásával, illetve megfelelő népképviselet biztosításával, mérsékelt és türelmes nyelvpolitikával kívánta megoldani. Az 1847-ben összeülő újabb országgyűlésen már Pest vármegye követeként volt jelen. A főrendek tábláján Batthyány Lajos gróf, míg az alsótáblán az ő vezérletével indult meg a küzdelem a döntő társadalmi reformokért. Az 1848 tavaszán jelentkező európai forradalmak hatását kihasználva sikerült törvényes keretek között, uralkodói jóváhagyással megvalósítani az ellenzék célkitűzéseit, s a Batthyány vezetésével megalakuló első felelős kormányban Kossuth a pénzügyi tárcát kapta. Következetesen Magyaror
