Erős Vár, 2002 (72. évfolyam, 1-6. szám)
2002-10-01 / 5. szám
EROS mVAR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 72. ÉVFOLYAM 2002. OKTOBER No. 5 (336), VotJ2, October 2002, USPS178-560 5. SZÁM MINDIGTARTÓ REFORMÁCIÓ Olvasd: Róma 3:19-28. Ilyenkor októberben, 31-e körül, mi evangélikusok, s velünk együtt a protestáns egyházak nagyobb része szerényebb vagy ünnepélyesebb formában a reformáció nagy művéről emlékezik meg, idén ennek 485. évfordulóján. De mindjárt hozzá lehet tenni, hogy az egyház reformációjáról elmélkedni bizony az egész keresztyénség dolga és feladata, mintahogy a 16. századbeli reformáció — s ezt előszeretettel odasűrítjük az 1517. évbe — sem volt valami elszigetelt esemény, s mintahogy éppen a múlt századnak a felismerése az, éppen a II. vatikáni zsinatot követő látókör-szélesedésben, hogy Luther Márton az egyetemes egyház doktoraként kapcsolódott be adott körülmények közepette abba a mozgalomba, amely minden időben elvárja, hogy az egyház reformációja élő és ható legyen. Jóval Luther előtt volt már felkapott nézet a nyugati keresztyénségben, hogy az egyháznak reformáción kell átesnie, s végeredményben már a keresztyénség kezde-MEGHÍVÓ A Torontói Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház 2002. november 10-én du. 4 órai kezdettel ünnepi Istentiszteleten, majd állófogadással ad hálát megalakulásának 75. évfordulójáért. Az Istentiszteleten Ft. Pryse Michael, a Keletkanada Evangélikus Egyházkerület püspöke az igehirdető. Erre az ünnepi alkalomra szeretettel hívjuk minden hittestvérünket, gyülekezetünk barátait, s valamennyi kedves magyar honfitársunkat. Az ünnepi Istentisztelet és fogadás helye a Bond Street 116. sz. alatti ev. templom. Erős vár a mi Istenünk! teitől tartozik a hitélet meggyőződéséhez, hogy az embernek minduntalan meg kell újulnia, vagyis személyében is állandó reformáción kell keresztülmennie. Luther, amikor a Szentkeresztséget magyarázta Kiskátéjában, így érvelt: A keresztség azt jelenti, hogy a bennünk levő régi embernek naponkénti bűnbánattól és megtéréstől a keresztség vízébe kell fulladnia és meghalnia minden bűnével és gonosz kívánságával együtt, és viszont naponként új embernek kell előjönnie és feltámadnia, hogy Isten előtt igazságban és tisztaságban örökké éljen. Aki a mai világban jár, aki nem elfogult az egyházi jelenségek tekintetében, aki meg meri látni, hogy mennyire elharapódzott mind a sekélyesség, mind a névlegesség a keresztyének életében, az csaki azért imádkozhatik, hogy ezzel a fogalommal — reformáció — ne akadjunk meg történelmi visszatekintésnél, hanem inkább megszívleljük és alkalmazzuk most is, amit kíván, nevezetesen, hogy megújuljon az egyén, megújuljon az egyház, megújuljon a világ. A mi rohanó korunkban, amikor mindennek, a hivatalbeli időnek, a munkapad mellett, az iskolapadban éppúgy, vagy a szabadidő kitöltésében, vagy ráadásul az egyházi, gyülekezeti közösségben is, nindennek izgalmasnak és izgatónak kell lennie, mintegy beválik Pál apostolnak az a jólismert, ihletett megállapítása, hogy a keresztről való beszéd, hol botránkozásként, hol bolondságként minősül, mert a mai ember, éppúgy, mint más korokban is, a maga sorsrendező erejében bízik és csakis erre az állítólagos erőre hajlandó magát rábízni. Ami kihalóban van, az a bűntudat, De nemcsak akármilyen bűntudat, mondjuk az ideig-óráig való rossz lelkiismeret, mert valamit nem éppen egyenesen, az előírt szabályok szerint tett, hanem a bűntudat Isten előtt! Sok keresztyén emberben ágál a kísértés, hogy kihívóan álljon szembe Istennel, mint ama példázatbeli farizeus, aki a szelektív összehasonlítás mértéke szerint várta el Istentől, hogy őt felmagasztalja, megdicsérje, megjutalmazza. S milyen nagy is a meglepetés! Ezzel a meglepetéssel, illetve ennek a lehetőségével sokan nem akarnak szembenézni. A korszellem pedig hangsúlyozottabban törekszik az emberi eredmények és alkotások igazolására, holott eléggé kivehetők a disszonáns hangok is, amik arra mutatnak, hogy sokszor még úgynevezett jószándékúsáég sem jár kellő eredménnyel. Magátólértetődőne ismerjük el a szeretet, a türelem, az áldozathozatal sokféle megnyilvánulásait. Itt azonban nem arról van szó, hogy segítünk-e a rászorultakon, ápoljuk-e a betegeket, vagy éppen rendszeresen járunk-e templomba, hanem arról az általános nézetről, hogy mindez az ember érdeme és ezekkel kielégít bizonyos társdalmi és még talán, ha hisz ilyesmiben, isteni normákat is. Ha minden megszerezhető, ha minden megfizethető, csak legyen kellő eszköz hozzá, akkor az ilyen szemléletet, átvitt értelemben, könnyen lehet Isten felé is érvényesíteni. Vele, a mindenség Urával is lehet megegyezésre jutni, mert Neki el kell ismernie az emberi érdemeket., jócslekedeteket, s ezekhez hasonló eredményeket. Igen, Isten bizonyára ítélő Isten, de ítéletét, valami módon, már ahogy mi emberek ilyenkor ügyeskedünk, el is lehet hárítani, netán éppen meg is fizetni! De mert ez, ha nem is tudnánk miért, valahogy nincsen így, azért vagy az említett sekélyesség és névlegesség látszik tért hódítani, vagy az érdeklődés olyan állítólagos vallások iránt, amelyekben nincs olyasmiről szó. ami akár botránkozással, akár bolondsággal állítaná szembe híveit. Minden reformáció — nemcsak a történelmi összefüggésben emlékezetbe idézett —, ha igazi és mélyenszántc, a kereszthez vezeti el az embereket. A Jézus Krisztus kereszthalálára mutatva rajzolja ki azt a lehetőséget, ami által rendeződik Isten és ember, ember
