Erős Vár, 2002 (72. évfolyam, 1-6. szám)
2002-06-01 / 3. szám
72. ÉVFOLYAM EROS® VÁR 3. oldal A SZENTHÁROMSÁG EMLÉKEZETE Olvasd: János 3:1-17. Ugyan elgondolkozunk-e azon, hogy mit is jelent, amikor egy-egy Istentiszteleten közösen elmondjuk, vagy amikor otthonunkban csendes imádságként szembetaláljuk magunkat akár az Apostoli Hitvallás, akár aNiceai Hitvallás szövegével, amikor háromszoros “Hiszek”-kel adunk hitünknek kifejezést? A formulát mintegy megszokottan követjük, anélkül hogy tudatossá lenne bennünk, hogy ezekben a rövid mondatokban Istenről, Isten lényegéről beszélünk. Legtöbb emberben motoszkál az istenség kérdése, s van sokszor igyekezet is, hogy valamiféle istenséget miként lehetne megismerni, felfedezni. Primitív koroktól kezdve, de a modem világban is, megvan a vágy, hogy az ember valamit vagy valakit emberi megkötöttségek nélkül ismerhessen fel, s aki vagy ami az emberi sorsot kedvezően befolyásolná, irányítaná. S ami ebben a vonatkozásban többnyire történt, hogy az ún. istenséget, bálványát az ember maga alakítja ki talán természeti jelenségekből vagy éppen általa hathatósnak tartott eszközökből. így lehet valamely ágas-bogas fa, de éppen a pénz is bálvánnyá, hogy ne is említsük azokat, akik a képzelet szárnyán repülve, csillagvilágokban próbálják meg az emberen kívüli hatalmat megtalálni, hogy aztán attól reméljenek mindenféle előnyöket életükre. Magunk mögött van már az egyházi esztendőnek az első fele, amelyben adventtői egészen pünkösdig a világban cselekvő Istennek a dolgaira irányítottuk a figyelmet. Minduntalan meglepetést kellett annak jelenteni, hogy az események, amelyekkel foglalkoztunk, mind-mind isteni kezdeményezésből keletkeztek. Az istenséget kereső emberhez az elképzelhetőtől eltérően egészen más Isten közelített és egészen más hangsúllyal tette magát ismertté, mint ahogy azt elvárná is valaki. A pünkösd utáni első vasárnapon, Szentháromság ünnepén — idén ez az ünnep május 26-án volt — mindezt összefoglaljuk egyetlen nagy hálaadó dicséretbe, amikor Őt, a magát Atya, Fiú, Szentlélek egy igaz Istenként kinyilatkoztatott Istenséget köszöntjük és ünnepeljük. Egyik énekünk is így hangzik: Atya, Fiú, és Szentlélek, Téged áldjon minden lélek, Téged, dicső Szentháromság, dicsérjen az egész világ! Ez az isteni kinyilatkoztatás tehát nem sajátságos bizonyos népre vagy helyre vonatkozóan, hanem globális, sőt kozmikus méretű. Isten ennek az egész mindenségnek a mindenható Atyja, a láthatóknak és a láthatatlanoknak egyaránt. Ebbe a világba lépett be a Fiú történelmileg is, amikor szolgai formát vett fel és engedelmes volt halálig, a keresztfa haláláig, majd feltámadott és mennybe ment. És ezt a világot járja át a Szentlélek, hogy térítse, vigasztalja, bátorítsa, nevelje az embereket az Istenközösségben való életre itt és mindörökké. Az elolvasásra jelzett ige mintha nem is illenék ebbe a már nagyvonalakban jelzett ünnepi keretbe. Az éj leple alatt Jézushoz látogató Nikodémusznak azonban pontosan az a problémája, hogy félreismerve a dolgokat, majdhogy balgán kérdezősködik az embernek Istennel való kapcsolata lehetőségeiről. Ő is tulajdonképpen azok közé tartozik, akik Istent a maguk módján képzelik el és eszerint igyekeznek valamiféle, saját feltételeik szerint jó és előnyös viszonyt teremteni. Hogy ilyen törekvések nem érnek célt, azt ismételten nem hisszük el. Próbálkozunk újra meg újra. Az érdemszerzés, emberi közösségünknek állítólagos hajtóereje, odafordul Isten felé is, hátha mégis elismerésre talál. Mit tegyek, mi a jutalmam, vagy még önzőbbem, mi hasznom van belőle? - hangzik a kérdés, esetleg a követelés is. Jézus ugyan megrója Nikodémuszt, mert illenék tudnia, milyen és kicsoda Isten, de mindjárt meg is válaszolja a feléje intézett kérdést azzal, hogy Isten a kezdeményező, az Ő jóvoltából történik minden, Ő az eligazítója az emberi életnek, amit szeretete által tesz teljessé. A 16. vers a kulcsa ennek a párbeszédnek. Nikodémusznak a megújulás mikéntje a problémája, már hogy ő hogyan lehetne ennek a megújulási folyamatnak a kezdeményezője. Ezt a megközelítést veti el Jézus, amikor a Lélektől való születésre utal. Ez pedig kizárólagosan Isten műve, mintahogy az Atya szeretete megkönyörült a bűnös világon, s a megérdemelt, egykori vízözönre utalható ítélet helyett, amint akkor áttörte a sötét felhőket az ígérettel teljes szivárvány, elküldte ide szent Fiát, Jézus Krisztust. A Lélek pedig munkálja a hitet, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mennybemenetele előtt Jézus megígérte tanítványainak a Szentleiket, hogy Ő majd emlékezetbe idézi mindazt, amit Jézus tanított és cselekedett. Ezen a kijelentésen és ígéreten áll a keresztyénség közössége és egyetemessége. Jézus mintha azt mondta volna Nikodémusznak, hogy nem elég “tudni” vagy “jártasnak lenni” a szent dolgokban, hanem figyelni kell, hogy az ismeretekhez mit is ad hozzá Isten maga, mire sugall a Szentlélek, kicsoda az Atya, s megváltónk-e a Fiú. Igencsak fontos tehát magunknak is figyelni arra, amit Isten kinyilatkoztat felénk és számunkra. Engednünk kell, hogy a kegyelmi eszközök szabadon hassanak ránk és érvényesüljenek rajtunk. Mert ezeken keresztül közelít meg minket Isten és teszi magát ismertté számunkra. Csodálatos, ahogy beszél Isten hozzánk az igén keresztül, közvetlenné lesz az üdvösség története a kezdetek kezdetétől, amint véghez viszi azt végül is Jézus Krisztusban, nem azért mert érdemeink volnának, hanem mert Ő szeret bennünket. Aki minket képére és hasonlatosságára teremtett, igazán műveli is bennünk, hogy képét és hasonlatosságát hordozzuk magunkon. Mindezt, írja Luther, saját erőnkből és értelmünkből nem foghatjuk fel, de a Szentlélek felvilágosít és hív, hogy betöltsük hivatásunkat Isten világában, Isten gyermekeiként. Ezért viseljük magunkon víztől és Lélektől a Keresztségben nyert szövetséget, s ezért jelenti bűneink bocsánatát és az örök életet a Szentségben Krisztus teste és vére, amit a kenyér és bor színe alatt veszünk. Nem mi tehát, hanem a könyörülő szent Isten! Amikor megvalljuk a mi hitünket, akár gyülekezeti közösségben, akár szívünk egyéni áhítatában, gondoljuk csak át alaposan, mit is mondunk akkor — nem árt néha-néha a Kiskátét is felütni —, amikor hiszünk a Teremtőben, hiszünk a Megváltóban, hiszünk a Vigasztalóban, az Atya, Fiú, Szentlélek egy igaz Istenben. Adjunk bizony hálát, hogy Benne hihetünk, Rá hagyatkozhatunk, s életünk teljességét Tőle remélhetjük. Mert nem ítélni kívánja a világot, hanem üdvözíteni, bb_____________ • A németországi, 38 ezernyi lélekszámú “Önálló Evangélikus Egyház” 2005-re halasztotta el a nők lelkészi szolgálatáról való határozatot; addig azonban nők változatlanul el vannak zárva a lelkészi pályától. •Hollandia és Belgium (ebben a sorrendben) az első két ország, melyben a eutanázia (kegyes halál, azaz a halálba segítés) alkalmazása bizonyos feltételek között törvényileg megengedett. •Budapest. - Az új miniszterelnökséghez az NKÖ minisztériumtól visszacsatolt egyházügyi államtitkárság irányítását valószínűleg a katolikus Wildmann Jánosra, az Egyházfórum c. folyóirat alapító főszerkesztőjére, a Pécsi Tudományegyetem vallástudományi központjának vezetőjére bízzák. •A Csehországi Ökumenikus Tanács tagegyházai tiltakozást jelentettek be az ellen az új törvény ellen, mely a kommunista uralomra emlékeztetőén korlátozza az egyházak működési szabadságát.