Erős Vár, 2000 (70. évfolyam, 1-6. szám)
2000-08-01 / 4. szám
70. ÉVFOLYAM ERŐS ©VÁR 5. oldal Túrmezei Erzsébet, diakonissza főnökasszony, műfordító és költő: 1911 - 2000 * Temetésén id. Zászkaliczky Pál, a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület lelkésze hirdette ez igét * "... nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Korinthus 4:18). Gyászoló Család! Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Több mint száz évvel ezelőtt, a somogymegyei Niklán fiatal leány nevelkedett két testvérével együtt. Szabad idejében sok időt töltött a temetőben, gondozta a koszorús költő, Berzsenyi Dániel sírját. Sokat ábrándozott arról a hatalmas síremlék mellett, miért nem lehetett ő I sköltő. Szerette volna "álmodni a kibeszélhetetlent és érezni akimondhatatlant". De nemcsak ábrándozott, imádkozott is: "...ha gyermekem lesz, azzal áldd meg, / amivel nem áldottál meg engem! / Ha gyermekem lész,dalolhassa ki, / mit lelke érez, szíve gondol. / És dal legyen a kacagásból, / és dal legyen a fádalomból". Ez a niklai leány Túrmezei Erzsébet édesanyja volt. Ezért az édesanyai imádságért vallhatta Túrmezei Erzsébet költő-műfordító, diakonissza főnökasszony: "egész költészetem...meghallgatott imádság!" így lett énekké öröme, így lett énekké könnye is. A költő látja és éli ugyanazt a valóságot, amelyben mi is élünk. Ugyanakkor jobban észrevesz visszásságokat, ráérez összefüggésekre, nálunknál érzékenyebben reagál szépre is, ijesztőre is. Verseiben egyszerre van jelen a valóság, s a költő belső világa. A tapasztalat és az, amit a tapasztalat kivált belőle: öröme és félelme, együttérzése vagy tartózkodása. Benne van tehát a látható és a láthatatlan is, az ideig való és az örökkévaló. S mindezt - a megfogható valóságot és szívének-lelkének válaszát szavakba-mondatokba önti, képek és hasonlatok, rímek, ritmus, és más költői eszközök használatával kifejezi. "Énekké lesz öröme is, könnye is". A költemény pedig önálló életet kezd élni, lelkesít és vígasztal, megszólit és mozgósít, felelősségre von és - keresztyén költő esetében - Isten elé állít. Túrmezei Erzsébet Istenben hívő, Krisztus-követő költő volt. Olyan valaki szólt hozzánk és szól még hosszú évtizedekig, aki nemcsak megértette Isten szavát, Krisztus evangéliumát, de verseivel erről bizonyságot is tett. Versei bizonyságtételek, igehirdetések, hitet sugárzó, hitet ébresztő és elmélyítő prédikációk. Tanítványának kérdésére vallotta: nem volt versíró ceruzája, de őmaga azzá kívánt lenni, azzal a reménységgel, hogy Ura és Mestere néha a kezébe veszi és ír vele. Lesi, várja keze mozdulatát, mert "nincs szebb öröm földön, égen, / mint eszköz lenni szent kezében..." Költői hivatást gyakorolni csak ilyen alázattal lehet. Pilinszky János is azt vallotta, hogy a megszületett verset ajándékba kapja a költő. "Ha úgy érzi, hogy ő csinálta, akkor hiú lenne vagy lehetne, de szükségszerűen azt érzi, hogy ajándékba kapta..." Túrmezei Érzsébet versei - többek között - a látható világról szólnak. A költő ott élt a teremtő Isten ege alatt. Jól ismerte, de verseivel tanította is, mi mindent köszönhetünk az első hitágazat szerint aTeremtőnek: az életet, s mindazt, amire az élet fenntartása miatt szükségünk van, szeretteinket, eföldi hivatásunkat... Sokat verselt a családjáról, többször állított emléket édesanyjának, nagyanyjának, megírt gyermekkori történeteket... Ünnepelte a család aprajának születését, köszöntött keresztelőn és konfirmáción, megénekelt balesetet, kórházi napokat, temetést és halál-évfordulót. így búcsúzik temetőkben porladó szeretteitől: "a boldogabb viszontlátásig, az új életre támadásig aludjatok Jézus nevében." Költőnk számára a természet az Atya kezéről beszél, tőle hull a hópehely, az ősz aranypénze - a nyírfalevél. Neki köszön meg "minden hóvirágharangot, hazatérő madarat, simogató sugarat." S Neki köszöni meg az életet, nemcsak a földi létet, de a hatalmas, halálon is diadalmas Életet, a feltámadt Krisztust. Sokszor belenéz a csodálkozó, hinni és örülni tudó gyermekszemekbe. Verset ír arról a Jézus születésén örvendező kisleányról, aki apját faggatja: "... szalmán feküdt az Isten Fia, s elhagyta értünk az egeket, / ugye édesapám, nagyon szereted?" Célba talált bizonyságtétel ez! - Megénekli a kis Dankó Jóskát, aki bámulja a felhők mögé bújt holdvilágot: "csendesen ment el a holdvilág..., lábujjhegyen ment be a menyországba". Nagyokat, felnőtteket tanítanak a gyermekek, nekünk is meg kell tanulnunk "hinni és örülni a csodáknak". A Teremtő jónak teremtette ezt a világot. Túrmezei Erzsébet csatázik "Salamon ellen", aki a Prédikátor könyvében többször hangsúlyozza: "Minden hiábavalóság!" Ellenkezőleg: "...nincs hiába! Minden küldetés...", a magvetésnek, viharnak, parányi porszemnek, zordon sziklaszálnak küldetése van! A tenyérnyi életű embernek is, aki "áll az Isten tenyerén..." Vallja: "Nem ejt el engem az a kéz..., nincs hiába semmi idelenn..." Család, természet, csillogó gyermekszemek és küldetés... így élünk mind a teremtő Isten ege alatt, más szóval: így állunk az Isten tenyerén. De ott élünk a kegyelem ege alatt is. Az óvó-védő, bűnt bocsátó és üdvösségre hivó kegyelem ege alatt. Luther írta: "isten az evangéliummal új eget vont övéi fölé. A kegyelem ege ez. Sokkal gyönyörűségesebb, mint a látható égboltozat". Mintegy hetven évvel ezelőtt egy szeretetvendégségen a teríték mellé helyezett igéslapon olvasta Jézus Krisztus hívását: "Te kövess engem!" A már megismert Krisztus hívása volt ez, az 0 áldozatáért fogadott a keresztségben mindnyájunkat gyermekévé az Isten. Krisztus meghalt bűneinkért és támadt fel megigazulásunkért. S ahogyan Ő meghalt, nekünk is meg kell halnunk a bűnnek, s ahogyan Ő feltámadt és él, nekünk is új életben kell járnunk... Ezt a Pál apostoli igét erősíti és alkalmazza tovább Erzsébet testvér: naponta sírba kell tennünk a régit, éspedig a Golgota alatti sziklasírba. A húsvét reggeli nyitott sír pedig legyen "új életünk kezdete, szent kapuja". "Mindennap belé temethetem régi magam, bűnös életem, s Krisztussal járhatok, Halleluja!" S a következő már a "pünkösdi kérés": milyen jó lenne, ha amerre megyünk, "virágot lépnénk..." "Amerrejárnánk, szeretetrózsák, jóság, szívesség, hűség nyílnának!" Sajnos az élet csalódásokkal, veszteségekkel, kudarcokkal teljes..."Hol a megoldás? Mindennek vége?!" - kérdezte egy volt népfőiskolása. Vers íródott válaszként: "Ne sírj, nincs vége, jöjj velem! Jöjj új kezdetre, új örömre lelni! Jézusnál most is vár a kegyelem, újra kinyílik a holnap... Jézus Krisztusnak terve van veled!" így - a kegyelem ege alatt - a szenvedések is "félreismert barátok". Zordarcúak, különös barátok. "Míg véresen küzdünk / csak önmagunk szívét sebezzük, / s könnyeinken átküldőjükre csodálkozunk... (Aztán) meglátjuk átszegzett kezét / és hálát adni hullunk térdre, / hogy életünket sem kímélte, / sebezte, verte, úgy szerette. / Rámosolygunk a zord követre, / s meglátjuk benne őt magát." Beköszöntött 1951. Az államhatalom rendelettel oszlatta fel az egyházi egyesületeket, ez lett a Fébé szétszóratásának ideje is. Kézzel és írógépen sokan másolták és küldték tovább az akkor megszületett verset: a "Tedeum fordítás"-t. Túrmezei Erzsébet fordítja az éneket: "Dicsérünk Úristen!" - és
