Erős Vár, 2000 (70. évfolyam, 1-6. szám)
2000-02-01 / 1. szám
ERŐS @ VÁR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 70. ÉVFOLYAM 2000. ÁPRILIS N°-2 <32'>. vöt?o. APm 2000. usps 17s-seo 2. SZÁM MEDIA VITAE A keresztfára néző emberi szem a középkor központi meggyőződését fedezi fel: “Az élet közepén a halálban vagyunk”. Mert a keresztfán Annak a megfeszített teste függ, Aki azért jött el, hogy halálával életet adjon azoknak, akiknek a törvény szerint nem volna életük. De sem a haláltól való félelem, sem az örök élet ígérete nem volt olyan intő vagy biztató szó, amelyik eltérítette volna az embert a bűntől, a saját maga érdekét néző önzésétől. Pétertől és Júdástól kezdve a modem élet ezernyi Júdásáig és Péteréig milliók és miihók féltették és féltik kicsiny életüket, mindennapi életrendjüket, s kívántak volna “biztosságot” szerezni maguknak. Az átlag ember nem fél a haláltól, nem törődik azzal, mi váija a sötét kapu mögött, hanem attól fél, hogy fel kell adnia mindennapi kényelmét, szórakozásait, apró örömeit. Emiatt, nem a kegyesség cselekedeteinek a hiánya miatt mondhatjuk el, hogy Isten helyett ténylegesen a mammonnak szolgálunk. Azonban a változástól való félelem, a jelen kiegyensúlyozott helyzete, a mindennapi életritmushoz való ragaszkodás nem keresztyén érzések. Nem keresztyén még az a nemtörődömséggel egyenlő állapot sem, amelyben az ember belenyugszik a halál tény ébe, s azt természetesnek tartja. A kereszten függő, élete virágában megfeszitett Krisztus annak a példája, hogy a halál nem természetese, nem Isten akaratából való, hanem az ember bűnének egyenes következménye. Amíg bűn nem volt a világban, halál sem volt. A halál csak a bűn miatt lett hatalmassá, annyira, hogy Isten Fiának is át kellett mennie sötét kapuján, hogy megszabadítsa azokat, akik örökre hatalmában lettek volna. Tulajdonképpen testi elmúlásnak, halálnak nem lenne helye ezen a világon Krisztus feltámadása óta, ha ez a világ elfogadta volna az O megváltó halálát a saját halálának, s magához szorítaná az örök életet az Ő feltámadásában. De ez nem történt meg eddig és nem történik meg a világ végéig, hacsak Isten kegyelme majd nem kényszerít annak elfogadására. De miért kényszerítené? Míg a hitetlen ember el-elbúsong néha azon, hogy jelen életének, rendszerének, mindennek egyszer vége szakad, s hogy ő “az élet közepén a halálban van” — Isten igéje azt mondja a kereső szívnek: nem így van ez, hanem fordítva. Nem ez az élet, amit itt élünk, ez a múlandóság alá vetetett világ minden szépNINCSEN ITT, MERT FELTÁMADT! Máté 28:6 ségével még csak nem is tükörképe, nem is jelképe annak, ami Isten országában vár a hívőre. Ez az élet itt halálnak alávetett élet; inkább halál, mint élet. Tehát mi a halál országában, hatalmában, magában a halálban élünk. De a keresztyén hit, amikor halálnak minősíti mindazt, ami a múlandóság alá van vetve, magát ugyanakkor az Életre irányítja, s így a halál közepén az Életben van. A mi érvelésünk az, hogyha ebben az életben, ami csak a halálig visz el minket, tehát múlandóság alá vet, annyi örömünk és boldogságunk van, hogy ahhoz kétségbeesetten ragaszkodunk, akkor sokkal nagyobb és több öröme lesz annak, aki egy végtelen, haláltalan élethez tartozik. Ennek a világnak a teremtett gyönyörűsége elbűvöli gyarló érzékeinket, s ha ezek a gyönyörűségek még csak nem is árnyképei Isten ’’egészen más világának”, akkor azoknak, akik itt a halálban élnek, az örök élet reménysége kimondhatatlan gyönyörűségeket ígér. Amiket a szem nem látott, a szív nem érzett, olyan gyönyörűségeket készít Isten az Őt szeretőknek, mondja a Szentírás, s mi ezeket a Krisztus kereszthalála és dicsőséges feltámadása által remélhetjük. S mivel halálon keresztül kaptuk az életet, annak az életnek vége nincsen. Ezért mondhatjuk el a nagypénteki-húsvéti időben bizakodó szívvel, hogy mi, ma, itt, a halál közepén az Életben vagyunk. A Kereszt a mi biztosítékunk! TKemény Péter v. ausztráliai ev. lelkész írásából Húsvéti vádak Feltámadottnak, Élőnek, Úrnak hiszlek, hirdetlek. Nélküled árva, üres, és nincstelen lennék. (Vagy csak árvább, üresebb, nincstelenebb?! Nem vagyok-e nemegyszer üres és árva, mintha ezer pecséttel lennél sírba zárva?!) Miért nem vagyok akkor húsvéti hittel futó Magdalénád... éjszakában hajnalt haüelujázó emmausi tanítvány? Erőért kiáltó világban mért ez az erőtelen, örömhírért kiáltó világban mért ez az örömtelen, Krisztusért kiáltó világban mért ez a krisztustalan nyomorgás? Kérdezed... kérdezed... kérdezed Hullnak szívemre a húsvéti vádak. S nincs mivel mentenem magam, ha fel nem oldoz átszegezett kezed: hogy életem húsvéti örömmondás legyen, ne nagy csütörtöki “nem ismerem”! Lábam húsvéti útra, kezem húsvéti tettre, nyelvem húsvéti dicséretre oldozd fel, élő Mesterem! Túrmezei Erzsébet
