Erős Vár, 1999 (69. évfolyam, 1-6. szám)
1999-12-01 / 6. szám
6. oldal ERŐS® VÁR 69. ÉVFOLYAM TANÍTS BÖLCS SZÍVHEZ JUTNUNK NYITÓ ÁHÍTAT AZ AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUS KONFERENCIA 28. BIENNÁLISKÖZGYŰLÉSÉN, 1999. NOVEMBERIJÉN IGEOL VASÁS: ZSOLTÁR 90:1-8,12 ÉS MÁTÉ 25:14-30 Kedves Testvéreim az Úrban! Az élet rövid. Az ember múlandó. Ezt naponta tapasztaljuk. A texasi Yoakumban szolgálom a Szentkereszt Evangélikus Gyülekezetei már kétésfél éve. Évente 17-20 alkalommal kell temetést végeznem: a halállal hát gyakran találkozom, de az emberi múlandóság kérdése még mindig újból megdöbbent. Nemcsak az emberi élet ilyen, hanem az emberi kéz alkotásai is. Könyvek, festmények, építészeti csodák, mind egyszer a por martalékai lesznek. Bizony az Amerikai Magyar Evangélikus Konferenciában is sokszor felvetődik a gondolat, meddig találunk erőt a szolgálatra, meddig küszködjünk, mikor lesz majd túlságosan nagy a feladat... A mai zsoltár múlandóságunkra emlékeztet, de arra is, hogy teremtó Atyánk örök hajlékunk nemzedékről nemzedékre. O az Örökkévaló, Akibe kapaszkodunk és Aki erőt ád nekünk ebben a múlandóságban. Ma kéréssel fordulunk Urunkhoz: Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Mi az a bölcseség, mely segíthet útunkon, mely jelentőséget adhat röpke életünknek? Úgy hiszem, a tálentumokról szóló beszélgetés megvilágítja a kérdést. Eszerint bölcs az, aki szorgalmas munkájával és törekvésével Istent és az O teremtményeit szolgálja. Bölcs az, aki többszörösét adja vissza az Úrnak, mint amit kapott. Nemrég olvastam egy rövid népmesét, mely úgyszintén szorgalomról beszél: Egy idős gazda már jó ideje egy igába fogott egy fiatal ökröt és egy öreg öszvért, s így szántott. Elég keményen hajtotta őket. Egy nap a fiatal ökör ezt javasolta az öszvérnek: ” Tudod mit, tetessük magunkat betegeknek. így majd egy kicsit pihenünk ma talán ” De az öreg öszvér ezt válaszolta: “Nem, el kell végezni a munkát, mert a nyár rövid. ” Az ökör bizony beteget játszott, és a gazda hozott neki friss szénát és kukoricát. Hát mikor az öszvér visszajött a szántóföldről, az ökör érdeklődött, hogy is ment minden. “Nem végeztünk nagyon sokat”, mondta az öszvér, “de azért egy jó darabot befejeztünk ” Az ökör megkérdezte: “Es mit mondott a gazda rólam?" “Semmit”, mondta az öszvér. Másnap az ökör újra a beteget játszotta. Hát mikor az öszvér kifáradva jött vissza mezőről, az ökör megkérdezte: “Na, hogy ment a munka? ” “Jól, gondolom ”, válaszolt az öszvér, “de nem sokat végeztünk. ” A fiatal ökör megint megkérdezte: “Es mit mondott a gazda rólam? " “Nekem semmit”, válaszolta az öszvér, “de hazajövet megálltunk a mészárosnál és ővele jó hosszan beszélgetett rólad. ” A bölcs ember nem viselkedik majd úgy, mint ez a lusta ökör, sem mint harmadik szolga, alá eltemette a tálentumot a földbe, pedig tudta, hogy az ura szigorú és kemény ember, aki ott is arat, ahol nem vetett. A bölcs ember szorgalmasan bánik azzal, amit az Úr rábízott - földi javaival, adottságaival . . . ezzel a Magyar Evangélikus Adományok nyugtázása Köszönettel nyugtázzuk az 1999. október 1-e és november 27-e között vett többféle adományt: •AZ “ERŐS VÁR”-RA Minden előfizetés a címszalagon kiemelten jelzett év végén jár/járt le. Előfizetések vételét a címszalagon jelezzük; itt a felülfizetéseket, stb. soroljuk fel (a következő számtól az adakozó neve után csak lakhelye államát jelezzük): $100: Czokoly Júlia (Euclid OH), Tessényi Kornél (The Woodlands TX). $30: Tomaschek László (Fairview Pk. OH). $25: Özv. Juhász Imréné férje, Nt. Juhász Imre emlékére (Cleveland OH). $24: Jókay Edit (Wilmette IL), özv. Varga Lajosné (Park Ridge IL). $20: Szeless György (Concord OH). $12: Özv. Elek Istvánné (Milford PA). $10: Özv. Szikora Györgyné (Rocky River OH). $8: Dandy Imréné (Pt. St. Lucie FL). $4: Balogh Emma (Buffalo NY), Beck Mária (Warrensville Hts OH), Nagyiványi Fekete Miklós (Toms River NJ). $3: Nagy Károly (Fairfield CT). $2: Ferencz Amália (Passaic NJ), Halászi Lászlóné (Pueblo CO). • AMEK TAGSÁGRA 2000: Özv. Szikora Györgyné (OH), Tomaschek László (OH). • A DÉLVIDÉKI MAGY. EVANGÉLIKUS EGYHÁZ TÁMOGATÁSÁRA $100: Temesi István (OH). $6: Dr. Déry Béláné (OH). • A KONDOROSI EV. TEMPLOMRA $100: Must Mihályné a Hankovszky és Brnák családok emlékére (ON). • EGYHÁZI ISKOLÁKRA Bp.-Deáktér, $18: Valentenyi Éva (FL). * * * Szíves tájékoztatásul: Lapunkra az előfizetéseket és lapfenntartó adományokat Erős Vár névre és P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038 címre kérjük beküldeni. Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia a hazai ev. egyházi iskolaügy javára és alkalmilag — akár adományozók által is — meghatározott egyházi szükség enyhítésére szívesen továbbít Konferenciával, mely reánk van bízva. Tanítson Urunk ma és életünk minden napján, hogy minden pillanat ajándék és minden napkelte új lehetőség. Tanítson arra, hogy hűséggel, köszönettel, bátor szívvel, Istenfélelemmel, és bölcseséggel szolgáljuk, és gazdag termést hozzunk Neki naponta. Imádkozzunk! — Urunk, a Te néped előtted áll, könyörögve, hogy taníts bennünket megbecsülni rövid napjainkat, s hogy életünkkel, mivoltunkkal Téged szolgáljunk. Ezzel az imával, fohásszal kezdjük mai közgyűlésünket, Neked ajánlva szívünket, kezünket, elménket, munkánk gyümölcseit. Legyen mindez a Te dicsőségedre. Amen. Rigneyné Szántó Ildikó ev. lelkész, jegyző' *Az Amerikai Magyar Evangélikus Közgyűléséről — anyagtorlódás folytán — legközelebbi számunkban hozunk ismertetést. adományokat. Csekket vagy pénzesutalványt Hungarian Conference-ELCA névre s 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505 címre kell küldeni. A csekken kérjük az iskolát (Aszód, Békéscsaba, Bonyhád, Deáktér, Fasor, Győr, Nyíregyháza, Orosháza, Sopron) vagy a segélyadomány célját megjelölni. Minden adományért előre is hálás köszönetét mondunk. 0 Szerkesztői hírek • Nt. Szimon János, győri ev. lelkész a hit és betegség viszonyáról írt ciksorozatát lapunk olvasói javára bocsátotta. Ezt hálásan megköszönjük. A sorozatjelleget, nem napivagy hetilap lévén, kéthavonkénti megjelenéssel sajnos nehéz lesz érzékeltetni. • A délvidéki magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház történetét is négy részletben kell hoznunk terjedelme miatt. Az egyház helyzetének az ismertetésével olvasóinkat adakozásra buzdítjuk, hogy újraindulásának nehézségem, s egyben a koszovói háború folytán elszenvedett ínségek kiküszöbölésén segítsünk. Adományokat “Délvidék” megjelöléssel Hungarian Conference - ELCA névre és 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505 címre szíveskedjenek küldeni. • Engedjék meg olvasóink, hogy az óévről újévre való váltás mesterségesen felkorbácsolt, lázas izgalmában ne vegyünk részt, két okból. Az egyik, hogy a harmadik évezred matematikailag csak a 2001. évvel kezdődik, tehát a második évezred csak jövőre fejeződik be. A másik, ha másként illenék számolnunk, hogy akkor már legalább három éve észrevétlenül benne vagyunk a harmadik keresztyén évezredben, mert réges régen hiba történt: Krisztus nem az “A.D.” évben született, hanem, ahogy hozzáértő tudósok kiszámították, kb. 4-6 évvel korábban. De azért a 2000. évre mindnyájuknak áldott és békés újesztendót kívánunk! 0