Erős Vár, 1999 (69. évfolyam, 1-6. szám)

1999-10-01 / 5. szám

2. oldal EROS® VÁR 69. ÉVFOLYAM az Ő szent Fiára, Jézus Krisztusra. Amit meglát Krisztuson, az az engesztelő áldozat ott a kereszten, ahonnan alácsurran minde­neket megtisztító szent vére. A világ bűneit, a te bűnödet és az én bűnömet viseli Ő az átkok fáján, a golgotái kereszten. Ez az Isten csodálatos igazsága, a botránkozásnak és bolondságnak minősített mennyei bölcseség, amely kitárja az Ő nagy szeretetét, mert Ő a világért az Ő egyszülött Fiát adta. Hogyan is hasonlíthatnánk ehhez a felmér­hetetlen kiengesztelő szeretethez minden jó­ra törekvés összességét, mely törekvés nem jönne senki mástól, mint azoktól, akikre az Ige ezt mondja: mindenki vétkezett. Min­denki. Kivétel nélkül. Valamennyien, közel hatbillinyóian híjával vagyunk az Isten di­csőségének. Ennek a kijelentésnek a lé­nyegét éppúgy nem fogjuk fel, mintahogy nem fogjuk fel ezzel szemben a kereszt je­lentőségét és valóságát e világ számára, s nem is valami kis, a Földre szorult világról van csak szó, hanem arról, amit kozmosz­nak, vagyis világmindenségnek mondunk. A végtelenül hatalmas Isten így hajol le hozzánk és megteremti velünk a maga ré­széről a jó viszonyt, amikor elfogadja éret­tünk, helyettünk, s miattunk Jézus Krisz­tusnak a kereszten való áldozatát. Gyerme­keinek mond, s Hozzá szólhatunk, mint ked­ves mennyei Atyánkhoz. Amikor a keresz­­tyénségen belül mintegy kezdetei óta re­formáló mozgalmak keletkeztek, az alapvető kérdés mindig az volt, hogy milyen jelen­tősége van a keresztnek az egyes emberek és az emberi közösség számára. Kérdésessé válik minden külsőség, min­den beszajkózott formula, ha nem merítke­­zünk bele a hitbe, hogy elfogadjuk azzal ezt a csodálatos kegyelmet, hogy beletörődjünk: minden megbocsátás, minden kiengesztelő­­dés, minden újjászületés egyedül és kizáró­lag és kifurkészhetetlenül Isten műve a Jé­zus Krisztusban, amely nemcsak Isten és emberek között bír hatással, hanem hatással kell lennie az emberek egymás közötti vi­szonyában is. El sem képzelhetjük azt a világváltozást, amelyben ez az isteni mű tudatossá lenne. Nemcsak az egyén belső szobájában. Nem­csak itt-ott elkülönült gyülekezetekben, fele­kezetekben. Hanem az egész keresztyénség­­ben és az egész keresztyénségnek a világ előtt való merész bizonyságtételében! Hi­szen Isten működik bennünk Szentlelke ál­tal. O az, Aki állandóan felkínálja és végzi az igazzá tevés munkáját, mert fel kell ölte­­nünk az O igazságát. Ez a nagyszerűsége a Krisztus vérében való megváltásnak. Eljött hozzánk hasonló szolgai formában, hogy bennünket kereszthalála engesztelő áldozta árán Magához, Istenhez Jegyen hasonlato­sakká, hasonlatosakká az O igazsága szerint. Mekkora kiváltság ez! Történelmi időket élünk — ezt emeli ki az október 31-én aláírásra kerülő Közös Nyi­latkozat is a megigazulástan tárgyában — és nemcsak két évszázad, de éppen két évezred mesgyéjén, amikor különféle indíttatásokból talán valami rendkívülivel, valami félelme­tessel, valami túlvilágival is foglalkoztat­nánk gondolatainkat, akkor figyeljünk in­kább erre a tömör és kétségeket nem hagyó üzenetre. Merjünk feltekinteni Krisztus Urunk ke­resztjére, hogy érezzük, tudjuk, valljuk meg­­igazításunk, megváltatásunk, Istennel való kiengesztelődésünk valóságát. Ez pedig Is­ten drága munkája. Nem vár tőlünk többet, nem is várhat, csupán a ragaszkodó hitet, mellyel megvalljuk egyfelől képtelenségün­ket vétkes voltunk miatt, másfelől rábízzuk magunkat arra, Aki átkarol minden bajunk­ban, minden örömünkben az O végtelen szeretetével. Sőt, bennünket társává tesz, hogy ebben a világban ás ennek a világnak az Ő kiengesztelődését hirdessük, hitre hívjunk, és hitből fakadó felebaráti szere­­tetre és szolgálatra serénykedjünk. Egymá­sért, s az Isten mindenekfelett való dicső­ségéért! bb--------------------------------------------------------------------------------------—----------------------------------------------------------------— TÍZÉVES AZ “ÚJ” FASOR A Budapesti Evangélikus Gimnázium, a Fasor, a pártállam diktálta harminchét évi szunnyadás után tíz éve nyitotta meg újra kapuit. Erre az évfordulóra emlékez­ve közöljük Scholz László ev. lelkésznek az akkori örömünnepre írt alkalmi versét. KÖSZÖNTÉS BÍZTA TÓ SZÓVAL Díszes betett kapu, nyílj - sarokra kitárva! Ne meredj magadba, mint egy magános árva. Ifjú nép dörömböl most, akárcsak valaha, fürkészi új helyét sebes szempillantással, s ha már fészkén megül, zsibongni sem átall - jövőnk serege kél, reménység csillaga! Éppen hatvan éve, hogy én is önfeledten itt e fehér falak közt érettségit tettem. Alma mater, ugye nem hűltek ki falaid? Melegen öleltél az első naptól fogva, unokáinkat is majd, bízom, körülfogja az evangélium és ugyanaz a hit. Ebből táplálkozott - csöndesen, nem harsányan a “Fasori szellem ”, vihettük mindahányon hazánkba és a nagyvilágba szerteszét. Maga a jó hírnév még nem tökéletesség, de arra ösztökél, hogy ki-ki igyekezzék! Úgy lesz több fámánál, úgy lesz igaz beszéd. Tegnaptól tanulni és a jövőre nézni, bár útja homályos, gyakran csak lépésnyi - látja Isten végig annak hosszú vonalát! Fasori diákok, kik ide seregeitek, ha majd a szívetek szent tudásvággyal telt meg, tovább szövitek a múlt elejtett fonalát! Bejárnék most mindetnt, folyosót, udvart, termet, hol tudomány mellett sok vidámság is termett, mint vadon nőtt búza, diáhiakfriss kenyér... Már minden tiétek. Bő kinccsel én mit tennék? Elég véndiáknak, ha élteti az emlék. Vadgesztenyés Fasor, képed kinccsel felér!

Next

/
Thumbnails
Contents