Erős Vár, 1998 (68. évfolyam, 1-6. szám)
1998-08-01 / 4. szám
EROS # VÁR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK. LAPJA 64. (68.) ÉVFOLYAM 1998. AUGUSZTUS No. 4 (311), Vol. 64. August 1998. USPS 178-560 4. SZÁM MINDNYÁJUNK PÜSPÖKE: FT. D. ORDASS LAJOS Emlékezés halálának— 1978. augusztus 14 — huszadik évfordulóján “Ne higyjétek, hogy Ordass Lajos csak a magyarok püspöke, ő az én népem és minden evangélikus keresztyén püspöke is. ” Ezekkel a szavakkal vezette be Askmark Ragnar göteborgi dómprépost, későbbi püspök azt a beszédét, amelyet Ordass Lajos művészi, e cikkel közölt arcképének leleplezésekor tartott a buenos-airesi magyar evangélikus templomban 1959. április 12-én. így számolt be erről annakidején Utitárs c. laptársunkban Hefty László lelkésztestvérünk. Ordass Lajosra már fiatal lelkész korában felfigyeltek külföldi ismerősei. Söderblom érsek ismételten meghívta az érseki palotába, külföldi vendégelőadókkal való együttlétekre. Egyéves svédországi tanulmányútja során nemcsak a nyelvet sajátította el, nemcsak teológiai tanulmányokat végzett és az egyházi viszonyokkal ismerkedett, hanem szoros baráti szálakat is fűzött az északi egyházak sok fiatal lelkészével, akik utóbb egyházi vezető pozíciókba kerültek, mint az említett Askmark, későbbi püspök is. Az ilyen kapcsolatok egyik következménye az is volt, hogy otthonában gyakran jártak nála és feleségénél külföldi vendégek. Jó segítség volt ebben, hogy Ordass akkor már több külföldi nyelven beszélt. Már ceglédi lelkész korában az 1920-as években fogadtak vendégeket nemcsak a skandináv országokból, hanem olyan — akkoriban igen távolinak tekintett — országokból is, mint India vagy Madagaszkár. Ehhez járult, hogy Ordass Lajos 1947 tavaszán négyhónapos külföldi körúton meglátogatta Nyugateurópának egy sereg egyházát és az Egyesült Államokat. Ezen a körúton aztán csak nőtt azoknak a külföldieknek a köre, akik közelebbről ismerkedhettek meg a magyar püspökkel. Mikor Budapestre való visszatérése után helyzete egyre súlyosbodott és 1948 őszén — ötven éve — letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték, neve már nem volt ismeretlen a külföldi egyházak előtt. Nem is csak úgy volt ismeretes, mint egy név a sok közül, hanem személyes ismerősei és barátai várták feszülten a róla szóló híreket. 1956 utáni rövid püspöki szolgálata és a minneapolisi világgyűlésen való részvétele — 1957-ben — csak erősítette az iránta, s ezzel egyházunk iránt való érdeklődést. Világszerte követték figyelemmel bizonyságtételét a Krisztus-követésben. A 60-as években aztán “veszélynek” tette ki magát az olyan magyarországi evangélikus lelkész, aki meglátogatta Ordass Lajost kényszerű elszigeteltségében. De külföldi barátai akkor sem feledkeztek meg róla. Egyik svéd lelkész barátja hivatalos látogatáson volt Magyarországon, aki mellé a hatóságok szokás szerint kísérőt adtak, többek között azzal a feladattal, hogy minden lépését figyelemmel kísérje. Az egyik reggel, míg a hozzá rendelt kísérő még az igazak (?) álmát aludta, taxit fogadott és meglátogatta Ordass Lajost. Az egyik nagy amerikai evangélikus egyház, Schiotz Fredrik, aki egy ideig az Evangélikus Világszövetség elnöke is volt, tisztában volt azzal, hogy a magyarországi egyházvezetőség nem jó szemmel nézi, ha külföldi látogató felkeresi Ordass Lajost. Ezért egyik barátja közvetítésével abban állapodott meg Ordassal és feleségével, hogy séta közben “véletlenül” találkozik velük. Mikor aztán Ordassék meghívták őt egy csésze kávéra, “nem utasíthatta el a meghívást...” De nemcsak személyes barátai követték figyelemmel sorsát. Szerte a világon gyülekezetekben imádkoztak érte, északnorvégiai lapp halászok éppúgy, mint angliai nagyvárosi gyülekezetek vagy indiai és délamerikai földmunkások. Mikor 1976-ban 75. születésnapját ünnepelte, tucatszámra érkeztek hozzá külföldről a táviratok és levelek jókívánságokkal a márványutcai lakásba. Temetésére 1978 augusztusában nem volt szabad Luther-kabáttal jönni, sőt a lelkészeket eltanácsolták attól, hogy résztvegyenek. De nem akadályozhatták meg, hogy képviseltesse magát a svéd, norvég, dán, két német, s az osztrák evangélikus egyház, sőt akkor az Evangélikus Világszövetség is. Pedig az akkori otthoni egyházvezetőség nem tekintette éppen feladatának, hogy teijessze a hírt a “nyugalmazott püspök” — így titulálták akkoriban Ordass Lajost — elhunytáról. Állítólag a svéd érsek részvéttávirata előbb érkezett meg Uppsalából a magyarországi evangélikus egyház akkori vezető püspökéhez, mint az Ordass haláláról való híradás a Duna másik oldaláról. (Érdekes lenne egyszer kideríteni, valóban így történt-e ez. Mindenestre mindkettőt Ordass halála utáni délelőtt kapta meg a vezető püspök.) Tavaly nyáron, az Evangélikus Világszövetség hong-kongi világgyűlésén — amelyen egyben a Világszövetség megalaku-
