Erős Vár, 1997 (67. évfolyam, 1-6. szám)
1997-12-01 / 6. szám
63. ÉVFOLYAM EROS® VÁR 3. oldal +Nt. Juhász Imre, ny. ev. lelkész Budapest, 1923. június 7 — Cleveland, 1997. november 16 Alig másfélórája mondtunk Istenhozzádot egymásnak az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia 27. biennális közgyűlése befejeztével, amikor elért a megdöbbentő gyászhír: Nt. Juhász Imre kedves lelkésztestvérünket hirtelen hívta ki az ő mennyei Atyja ebből a földi világból. Még visszacsengtek fülünkben az ő “viszontlátásra” köszöntése, még szemünk előtt volt, amint gondosan eltette jegyzeteit az elkészítendő jegyzőkönyvhöz. S most már nincsen közöttünk. Az északamenkai magyar szórványevangélikusság, a magyar evangélikusság szerte a világon Juhász Imrében Urát mindenkor, a negyvenegy aktív évében és a még megadatott hat nyugalmi esztendejében is hűségesen szolgáló lelkészt veszített el. Ezt a földi világot Budapesten látta meg 1923. június 7-én, Juhász János és felesége, sz. Németh Teréz egyetlen gyermekeként. A keresztségben az Imre István nevet kapta. Gondos nevelésben részesült és már tizenéves korában megénntette a Szentlélek, hogy lelkészi pályára készüljön. Iskoláit a bp.-deáktén ev. elemiben, majd a fasori, a kezdetben még Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium néven ismert Budapesti Evangélikus Gimnáziumban végezte. Ennek a gimnáziumnak a szellemi és lelki hatását élete nagy kincsének tartotta, s ahol vagy amint tehette, erről megilletődött lelkesedéssel beszélt vagy írt. Abp.-fason ev. templomban konfirmált, s konfirmációs igéjét tekintette vezéngéjének: “Úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét.” 1941-ben került a pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni ev. teológiai karára, ahol három és félévet töltött szorgalmas, hitében és hivatástudatában egyre erősödő teológusként. A II. világháború vihara 1945 tavaszán őt is kisodorta az országból. Menekültéveit Bajorországban töltötte különféle alkalmazásban. Többek között, ahogy magáról tréfásan megjegyezte, “Istenfaragó” (“Herrgottschnitzer”) is volt, vagyis az egyik oberammergaui üzemben kegytárgyak faragásávál foglalkozott. A kivándorlások megindulásával jutott ide Amenkába, mégpedig az ohioi Toledóba, ahol rokonánál táát szerető fogadtatásra és támogatásra. Itt vát kettőssé tNt. Juhász Imre az életútja. Lelkészi tanulmányát 1950- re fejezte be a columbusi “Evangelicá Lutheran Theologicá Seminary” intézetben. Oklevelével a kezében 1950. június 18-ái szentelték lelkésszé az ohioi Willistonban lévő Szent János ev. templomban, s nem sokká ezután, szeptember 30-án, Toledóban vezette oltárhoz szíve má korábbi váasztottját, a papi csáádból származó Papp Ednát, akivel Isten kegyelméből 47 éven át oszthatta meg hitvesi szeretetben az örömöket és a bánatokat egyaránt. Ednában, s majd gyermekeikben, Terézben, Jánosban, s Istvánban, akiket példaadóan neveltek, szolgáata mindenkor készséges és szíves támogatást élvezett. Az akkori “American Lutheran Church” volt főhatósága, s mint új, immá nős lelkészt első szolgáatra az oregoni Portlandba rendelték, majd pedig egy év után az idahoi Giffordba (itt született Teréz leánya), ahol szintén egy évet szolgát. Itt érte el a hívás, hogy magyar evangélikusok gondozását vállalja. Ezzel átkerült az akkori “United Lutheran Church in America” lelkészi karába, mint a new-yorki Buffáóban lévő magyar ev. gyülekezet parókusa 1952 és 1956 között (itt születtek fiá, János és István). E rövid és aránylag rövid szolgáatok után költözött a lelkészcsalád Clevelandba a Nyugatclevelandi Magyar Evangélikus Gyülekezethez, melyben Juhász Imre 35 éven keresztül végezte lelkipásztori munkájá. Ezt a feladatát is hűségesen és gondosan látta el. Ismertté és megbecsültté lett a clevelandi és környéki magyar kolóniában, sőt azon túl is. Az 1956-os szabadságharc leverése nyomán jelentős munkát végzett a Clevelandba került menekültek javára nemcsak hivatából, hanem jószívű szálástadóként is. Igehirdetéseire mindig áaposan felkészült, s azok váóban az Ige hirdetései voltak. Igyekezett szépen és kereken fogámazott, egyszerű szófűzésben beszélni, vagy írni, akár magyarul, akár angolul. Ez a tehetsége, s erős hajlama a részletek kutatására és feltárására széles körben ismert volt. Ezért keresték meg, hogy vállaljon a gyülekezeti szolgálaton túl is tisztségeket. 1954 óta haláláig betöltötte az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia jegyzői tisztét; munkavégzéséről a jegyzőkönyvek pontos adatai tanúskodnak. Jóllehet néhány évvel korábban már kiadóként szerepelt, 1963-mal elvállalta az északamerikai magyar evangélikus lap, az Erős Vár szerkesztését, mely 1977-ig havonként jelent meg, azóta pedig kéthavonként. A szerkesztői “stafétabotot” 1990 végével adta át. A lap hangja mindenkor az ő megingathatatlan lutheri meggyőződését tükrözte, s elkötelezését az elnyomás alatt és szétszakítottságban szenvedő magyarság szolgálatára (az utóbbiért olykor-olykor meg is rótták a pártállami ev. egyházvezetés részéről). Mint fanatikus fasorista, szívén viselte 1952-ben megszüntetett alma-mátere ügyét. 1968-ban, amikor az ilyesmi tabunak számított, írt az iskoláról és visszaállításának szükségéről olyan cikket, amely szerte a világon feltűnést keltett; talán gondolhatjuk, hogy ha többet nem is, de a cikk hajszálrepedést jelentett ahhoz a folyamathoz, amely 1989-ben az iskolát új életre keltette. Többévig sugározta a Szabaeurópa Rádió kommentárjait és áhítatait Magyarország felé. 1989-től a clevelandi Bocskai Rádió rendszeresen közvetítte áhítatait. 1991 júniusa végén vált meg az aktív lelkészi szolgálattól, s a már előkészített házában, a délohiói Hideawayhillsben (ahogy fordítottuk: Rejtődombon) hú-
