Erős Vár, 1996 (66. évfolyam, 1-5. szám)
1996-04-01 / 2. szám
6. oldal ERŐS® VÁR 62. ÉVFOLYAM GÖMÖRI TÁJAKON 1920-ban Gömör és Kishont megyét — legdélibb csücske kivételével — a trianoni békeparancs Csehszlovákiának ítélte, annak ellenére, hogy a megye déli részében majdcsak színtiszta magyarlakosú városok és községek voltak. Amikor 1938 őszén ezt a területet, valamint a többségében magyar lakossággal a Kisalföld nagyrészét, az Ipoly völgyét, Kassa vidékét, és a Nagyalföld északkeleti részét képező sávot az 1. bécsi döntés következtében visszacsatolták Magyarországhoz, Gömör-Kishont megye déli harmada, mint 1000 éven át, ismét a magyar állam részévé vált. Itt alig volt község, amelyben nem lett volna evangélikus templom. Az aránylag kis területen kereken 12,000 magyar evangélikus élt, akik 13 anyaegyházközséghez, ugyanannyi leányegyházközséghez (ezeket az anyaegyházközség lelkésze gondozta, de volt elemi iskolájuk, ahol evangélikus lévita-tanítók munkálkodtak, valamint saját presbitériumuk), továbbá 10 fiókegyházközséghez (ezeknek csak presbitériumuk volt) tartoztak és 1938-tól 1944 végéig a gömör-kishonti esperességet képezték, amelyben 15— 16 lelkész szolgált. m A gömöri magyar evangélikusokkal való legutóbbi találkozásomra 1995 nyárvégén került sor (ezelőtt 1938-ban és 1984-ben jártam ezen a vidéken), aminek ez az előtörténete: Még 1993 őszén, amikora Külföldön (értsd: Nyugateurópában) Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége (KÉMELM) évi közgyűlését Budapest közelében, a piliscsabai “Bethel” ev. konferenciai központban tartotta, meghívták az erdélyi, felvidéki, s délvidéki JELENTŐS ÉVFORDULÓK 1995-ben elmulasztottuk néhány fontos esemény évfordulóját, olyanokét, melyek az egyházközi érintkezésekben és az ökumenikus kapcsolatokra mindmáig ugyancsak kihatással vannak. 125 éve, 1870. július 18-án szavazta meg az 1. vatikáni zsinat a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját (erre nézve a magyar r.k. püspöki kar mintegy ellenzékként tartózkodott a szavazástól — elhagyta a zsinati ülést —, de I. Ferenc József tiltakozó királyi jegyzékével szemben a dogmát mégis kihirdették hazánkban). 45 éve, 1950. november 1-én hirdette ki XII. Pius pápa Mária mennybevitelének a dogmáját, melynek nyomán konzervatív római katolikus körökben hamarosan Mária társmegváltói mivoltáról várnak dogmaértékű pápai enciklikát (vö., a május 31-i Mária-ünnep miséjében mondandó kollekta-imádsággal). 450 éve, 1545. december 13-án nyitották mega trenti zsinatot, mely végülis a reformáció visszavetésére és a római katolikus tanok megerősítésére foglalt állást. Tervben van, hogy 1997-ben kimondanák a kölcsönös kiátkozások visszavonását mind római katolikus, mind evangélikus és más protestáns részről. magyarul szolgáló evangélikus lelkészek néhány képviselőjét, hogy tájékoztassák az egybegyűlteket egyházi életük örömei és nehézségei felől. Ezen az alkalmon Ruzsnyák Dezső sajógömöri evangélikus lelkész képviselte a jelenlegi Tót Köztársaságban magyarul szolgáló lelkésztársait. Ez a gyűlés elhatározta, hogy egy évvel később, közösen a nyugateurópai magyar reformátusok hasonló szervezetével, teológia konferenciát, ill. értekezletet rendez Kolozsváron. Erre meghívtuk Ruzsnyák Dezsőt is, aki ekkor előterjesztette azt a javaslatot, hogy a KÉMELM tartsa 1995 szeptemberében esedékes intézőbizottsági ülését a Felvidéken. Ezt a meghívást elfogadtuk és így 1995 augusztus végén egy tucatnyi résztvevővel sor került erre az együttlétre. Sajnos a jelentkezettek egyharmada közbejött, előre nem látott akadályok miatt nem tudottá konferencia helyére, a Tátra alatt fekvő Batizfalvára megérkezni. Hogy Batizfalván gyűltünk össze, ahol nincs magyar gyülekezet, annak három oka is volt. Az egyik, hogy nemrégen az evangélikus templom mellett jólfelszerelt konferenciai központ épült fel, ahol 20 résztvevőt minden nehézség nélkül el lehetett helyezni. Egyébként ez a falu másról is híres. Ez volt a Máriássy-család ősi fészke, és egyike volt azoknak a helyeknek, amelyekben az 1681-i soproni országgyűlés engedélyezte a falusi lakosság részére evangélikus Istentiszteletek tartását. Ilyen helyeket — általában vármegyénként kettőt — a mai Magyarországon négy településen találunk, a vasmegyei Nemesdölkön és Nemescsón, valamint a sopronmegyei Nemeskéren és Vadosfán. A második ok nyilván az volt, hogy odautázásunk közben, vagy a konferencia helyén és környékén megismerjünk valamit a tájból, amely apáink vagy nagyapáink szülőhazájának a legszebb részeihez tartozott. Végül pedig az, hogy olyan területre jussunk el, amely a II. világháború végéig a Kárpátok által körülzárt medence evangélikussága egyik különleges csoportjának, a szepességiek (cipszereknek) volt több mint 700 éven át a hazája, így eljutottunk Késmárkra, megtekintettük a régi, szépen restaurált evangélikus fatemplomot, majd a mellette álló új templomot, amelyben Thököly Imre Törökországból — II. Rákóczi Ferenc hamvaival együtt — hazaszállított földi maradványai pihennek. Bementünk a Thököly-várba is, valamint megláthattuk az evangélikus egyház hajdani híres késmárki iskoláit. A konferencia programján Fónyad Pál ausztriai lelkipásztor ismertette a szepességi reformáció történetét és az ottani evangélikusság további sorsát. Másik előadónk, dr. Bándy György pozsonyi teológiai magántanár és somoijai lelkész a pozsonykörnyéki reformációról és az ezen a területen élő evangélikusság váltakozó sorsáról szólott. Ezen kívül meghallgattuk az elmúlt esztendő munkájáról szóló jelentéseket és megbeszéltük az előttünk álló időszak feladatait. Reggeli és esti áhítatok, valamint a batizfalvi templomban tartott záró Istentisztelet és úrvacsoraosztás egészítette ki az ülés programját. A gömöri evangélikussággal való találkozás a konferenciát követő két napon állott a figyelem középpontjában. Akkor ugyanis a legtöbb résztvevő a Szepességből áthaladt gépkocsin az Alacsony Tátrán és a Gömör-Szepesi Érchegységen, s megérkezett a természeti szépségekben és történelmi emlékekben igen gazdag gömöri tájra. Közben alkalma volt annak a csoportnak, amelyhez tartoztam, Dobsina és Rozsnyó mellett elhaladva Betlért, Jolsvát, Szabadost (Csetneklehotát), s Csetneket megtekinteni. Négyünk szállása Sajógömörön a gyülekezethez tartozó családoknál volt. Innern elindulva tekintettük meg másnap Rozsnyót, Krasznahorka várát és a község egyéb látnivalóit, valamint Tornaiját is. Szeptember 3-án vasárnap kilenc gömöri magyar evangélikus gyülekezetben tartottak Nyugateurópában szolgáló magyar evangélikus lelkészek Istentiszteletet. Jómagam Tornaiján, Sajógömörben. s Lökösházán szolgáltam, de társaim eljutottak Csoltóra, Gömörhosszúszóra, Gömörpanyitra, Rozsnyóra, és még két gyülekezetbe. Mindenütt nagy szeretettel fogadtak és alkalmunk volt beszélgetni mind a hívekkel, mind másokkal. Szállásadóink is igen nagy szeretettel vettek körül minket. Mikor megemlítettem az Istentiszteleteken, hogy az 50-es évek elején mint lelkész Clevelandban szolgáltam és felsoroltam néhány oda kivándorolt és az ottani egyházi életben fontos szerepet betöltő gömöri családot, hálásak voltak ezért, mert már nincs kapcsolatuk azok leszármazottaival. A gömöriek vendéglátásáról külön is kellene szólni, amely Clevelandban ismert ízeket elevenített fel emlékezetemben. Egyébként a konyhaművészet terén eljutott Gömörmegye a Szepességbe is, mert a batizfalvi konferencia konyháját Ruzsnyák Dezső nővére és sógornője vezette, akik a Rozsnyó melletti Csúcsomból azért érkeztek a Tátra aljába, hogy ellássanak minket. Nehéz szívvel búcsúztunk el a délgömöri evangélikusoktól, mert tudtuk, nem könnyű az életük. Kevés magyarul tudó evangélikus lelkésze van Gömörmegyének ezen a vidékén. Ruzsnyák Dezső olyan területen dolgozik, ahol a 40-es években négy lelkész munkálkodott. Templomaik egy része, különösen a sajógömöri komoly javításokra szorul, de a gyülekezetek anyagi ereje nem elég ahhoz, hogy ilyen munkálatokra merjenek vállalkozni. Milyen kár, hogy az Amerikába kivándorolt gömöriszületésű evangélikusokhoz már nem fordulhatnak segítségért, mert az Úr legtöbbjüket hazahívta az örök hazába. 45 évvel ezelőtt még más lett volna a helyzet. Hisszük azonban, hogy az Úristen megsegíti őket és találnak módot szolgálatuk továbbvégzésére. Most, amikor már ennek külső akadályai nincsenek, talán lesznek fiatalok, akik elhívást éreznek a lelkészi szolgálatra, és alaposan felkészülve erre a hivatásra népüket az Evangélium magyar nyelven hirdetett üzenetével továbbra is erősítik. Azt kérjük a lap olvasóitól, hogy imádkozzanak értük! — Dr. Pósfay György ny. genfi ev. lelkész
