Erős Vár, 1995 (65. évfolyam, 1-6. szám)
1995-12-01 / 6. szám
61. ÉVFOLYAM ERŐS® VÁR 3. oldal Hogyan készülünk karácsony ünneplésére? Évről évre, ádventről ádventre figyelemmel kísérem, hogyan készülődünk karácsony ünnepére. Kis falumban, Légrádon (Zala vm. déli csücskében, most Horvátországhoz csatolva) december elején kezdtünk arra gondolni, hogy be kell szerezni a karácsonyfát és titokban ajándékokat készíteni vagy venni a családtagoknak. Mi gyerekek, ádvent első vasárnapján meggyújtottuk az ádventi koszorú első fehér gyertyáját és megemlékeztünk arról, mit is jelképez a kerek örökzöld koszorú, a fehér gyertyák, a piros masnik, a minden vasárnapra egyre fényesebb gyertyaláng. Elkezdtük mesélni a kis Jézus születése történetét, készülni a karácsonyi pásztoijátékra. “Vájjon mi leszek az idén — pásztor, a vendéglős, valamelyik a három bölcs (király) közül? Netán maga Szűz Mária?” És hétről hétre, mi gyerekek tanultuk és gyakoroltuk a szöveget. Az iskolában készültek a papír karácsonyfadíszek, különböző nagyságú hópelyhek, melyeket az ablakokra ragasztottunk. December minden egyes napja nagyobb és nagyobb örömet váltott ki bennem, ahogy karácsony felé közeledtünk. Nem az ajándékok miatt, hanem az ünnep szívdobogtató öröme miatt. Melyek lesznek a karácsonyi énekek, hányán jövünk majd össze az ünnepi Istentiszteletre, milyen gyönyörűen fog ragyogni a számtalan gyertyával kivilágított, jéghideg templom? De leginkább a következők jártak az eszemben: Ki az, Akiért hálát adunk Istennek? Valaki, Aki különböző módon érintette nemzedékek életét. Krisztus Urunk meggyógyította a betegeket, az emberek szívét feloldozta a vétkek terhe alól, új értelmet adott az életre sokaknak. S nemcsak földi jelenléte alatt volt igaz, hanem kétezer éven keresztül Ő megmozgatta az emberi elmét, lelket, szívet, feláldozva saját életét mindnyájunkért. Már sokan próbálták bebizonyítani, hogy Krisztus földi tartózkodását nem lehet dokumentálni. De hiába! Emberek serege napról-napra fedezi fel Jézus Krisztus szeretete gyönyörű erejét, s mondja, hogy nem is éltek igazán addig az áldott pillanatig, amíg nem vált Ő Urukká és hitükkel át nem ölelték. Miért írom mindezt? Bennem minden nap, különösen most, amikor újra karácsony felé tekintek, Jézus Krisztus Urunk születése ilyen gondolatokat és érzéseket fakaszt. Nagyon nagyon bánt és fáj, hogy manapság teljesen elfeledkezünk örömünk igazi forrásáról és Jézuskánk csupán a ház előtti gyöpön jelenik meg kivilágított szüleivel. Karácsonyból és szent tartalmából, jelentőségéből vásári ünnepet alakítottunk. Családtagjainkat próbáljuk megajándékozni, örömet szerezni számukra — ez mind szép és jó. De nem egészen jó az, hogy ebből muszájt csinálunk. Lázasan tervezzük, kinek mit és mennyit veszünk (talán némely családban tagonként tíz ajándékot is vesznek). A díszítés, ami eredetileg szívünk örömét jelképezte, olyan méreteket ölt, hogy ebben szomszédok, ismerősök egymásközt vetélkednek. A sok giccs, plasztik dísz előkerül a dobozokból... E láz helyett nem lenne-e őszintébb és egyszerűbb is tiszta szívvel örvendezni Krisztus születésének, csendesen, nem pedig a november eleje óta üzletekben szóló karácsonyi zenével, ami karácsonyra teljesen elveszíti szépségét. Kevesebb lenne a sztressz, az ünnepek előtti fáradékonyság, s több időnk lenne leülni gyermekeinkkel és újra elmesélni azt a gyönyörű történetet. Hogyan készülünk majd az idei karácsony ünneplésére? Pénztárcánkkal-e vagy szívünkkel? Melyik fontosabb? Miért vagy Kiért kell igazán hálát és dicséretet mondanunk Istennek és hogyan fogjuk azt Neki megköszönni? Számtalan ajándékkal, csillogó-villogó díszekkel, eszméletlen vásárlással — vagy pedig örömmel telt szívünk őszinte hálájával? Minden kedves olvasónak szeretettel kívánok örömteli karácsonyi ünnepeket e két szentírási Igével: “Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos Istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, amijó, ami Neki tetsző és tökéletes” (Róma 12:1-2). “Ezértfelmagasztalta Őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta Neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké, és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére"(Filippi 2:9-11). —Rigneyné Szántó Ildikó, gyakorló ev. teológus LSTC, Chicago Van-e okunk az örömre? Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: Örüljetek. Az Úr közel! (Filippi 4:4-5.) Ki tudná karácsony tiszta örömét, titokzatos és meghitt hangulatát, ránkhagyományozott ünnepi mozzanatait egyetlen képbe süríteni? Talán többórás filmszalagon rögzített, gondosan válogatott archív-anyag sem tükrözné vissza hűen mindazt, amit tudatra ébredésünk kezdetétől gyűjtögetve magunkban hordozunk. Feszült pillanatok egy meglesett ajándék körül, a konyhában pirosodó kalács ínycsiklandozó illata, a sötét, gyantaszagú szobában felvillanó gyertyaláng egyszerű varázsa, az ünnepi csöndben ránktörő hiány, hogy valami vagy valaki még mindig nem érkezett meg hozzánk vagy már nincs közöttünk, a hideg templomban felcsendülő “örömdalok” izzása, a jégvirágos ablakokon lecsapódó pára gyöngyözése, kicsiny és nagy meglepetések megszámlálhatatlan sora. Sokszor a készülődés és izgalmak közepette nem is jut idő, hogy tudatosan rákérdezzünk vagy ráeszméljünk arra, mi is áll ünneplésünk, gazdag hagyományaink hátterében, mi az, ami igazán okot ad az örömre. Karácsony örömének ősmotívuma a Teremtő Isten felénk megnyilvánuló végtelen szeretetében öltött testet. Amikor látva Istenünk reménytelen helyzetünket és minden addigi ajándékának elégtelenségét életünkben, végső elhatározásra jutott, és választott népe közé helyezve elküldte a Messiást az egész világ számára. Mindezt pedig a legtermészetesebb és egyben egészen természetfeletti módon valósította meg Isten — egy ember fogamzása és születése által. Jézuson keresztül, Akit úgy ismertünk meg, mint Űr Krisztust, a názáreti ácsmestert, Aki egész életével, szabadító, gyógyító jelenlétével és hatalommal telt szavaival hirdette, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk, sőt annyira szeret minket, hogy kész új szövetségre lépni velünk. Jézusban Isten hús-vér emberré lett, hogy osztozzék sorsunkban, Magára vegye minden nyomorúságunkat, végül pedig önmagát adva értünk, számkivetten és magárahagyottan, megalázottan, hamis vád alapján elítéltként köztörvényes bűnözők között végezték ki. Találunk-e szorosabb közösséget, hitelesebb szeretetet, őszintébb részvétet megromlott és terhes emberségünk iránt, mint amit Jézus Krisztus valósított meg földi pályája során? Ennek az ajándékokban bővelkedő, az emberiség történetében példátlan hatású életműnek a kezdőpontjára emlékezünk karácsony ünnepén. “örüljetek, mert az Úr közel!” Isten nem
