Erős Vár, 1995 (65. évfolyam, 1-6. szám)
1995-10-01 / 5. szám
61. ÉVFOLYAM EROS® VÁR 7. oldal AZ EGYHÁZ HÍREI OTTHONRÓL • Balatonszárszón új templomot, Vácegresen, Ikladon új gyülekezeti házat, Salgótarjánban új lelkészlakást, Pécsett, Felsőpetényben, Óbudán felújított templomot, Bükön, Csepelen felújított orgonát vett használatba, Kaposvárt gyülekezeti központ építését kezdte meg ünnepélyesen az ev. gyülekezet. • Bp.-Kelenföldön Ferenczy Erzsébet, Uraiújfalun Menyes Gyula, Foton dr. Cserhátiné Szabó Izabella, Kétbodonyban Benkő Ferenc, Cinkotán Blatniczky János, Bakonyszombathelyen Kovács László, Szolnokon Bácsi János az ev. gyülekezet új lelkésze, míg a győr— soproni ev. egyházmegyében Jankovits Béla kajárpérci lelkész az új, a pestmegyei ev. egyházmegyében pedig Detre János aszódi lelkész az újraválasztott esperes. • Kisbarátfalun három volt lelkészétől — Kiss Samuról (1910—1953), Laborczi Zoltánról (1954—1985), s Lupták Gyuláról (1986— 1993) — emlékezett meg az ev. gyülekezet. Az ünnep igehirdetője Kiss Samu unokája, Kiss Miklós mosonmagyaróvári lelkész volt. Kiss Miklós néhány éve közöttünk járt Clevelandban, ahol nagynénje, Kiss Samu leánya, Tomaschek Lászlóné sz. Kiss Margit él. • Meghalt L. Kovács András ny. bánki ev. lelkész. • A balassagyarmati ev. szeretetotthonhoz új szárnyat, a nyíregyházi ev. szeretetotthonhoz új, 20-ágyas gondozórészleget építettek. Ezeket ünnepélyesen adták át rendeltetésüknek. Istentisztelet keretében helyeztek el alapkövet a Bp.Hűvösvölgyi-úton épülő ev. nyugdíjas otthonhoz, és a Bp.-Modori-úton lévő ev. idősek otthona imaterméhez szárnyasoldalt és úrvacsorái kegyszereket szenteltek fel. • Nyár közepén rendeztek Kecskeméten nemzetközi ökumenikus konferenciát, melyen 25 országból 130 küldött tanácskozott. A konferencia iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg a világ minden tájáról, hiszen témája, “A keresztyén hit és az emberi ellenségeskedés”, rendkívül időszerű. A konferenciáról kiadott sajtóközleményt — ha eljut kérésünkre az Erős Vár-hoz — legközelebbi számunkban hozzuk. • Izményben a templomépítés 210., Lébényben a 200., Mezőberényben (1. kerület) fennállásának 250. évfordulóját ünnepelte meg az ev. gyülekezet. Hogy mennyi az évi előfizetés és hová kell azt küldeni? Az USA-ban 6 dollár Kanadai címre és külföldre US$8 vagy CDS10 Külföldre légipostán US$15 ERŐS VÁR P. O. Box 602148 Cleveland, Ohio 44102 • A budapesti ev. hittudományi egyetemen júniusban Benedek Ágnes, Bruhács Tamás, Fóris Katalin, Kardos Zsuzsanna, Krámer György, Megyaszai Enikő, Molnár József, Rácz Dénes, Rihay Szabolcs, Sefcsik Zoltán, Solymár Mónika, Szakács Tamás, és Szarka István teológus, továbbá Fazekas Gabriella és Kertész Eszter hittanári szakos hallgató végzett. Azóta a teológusok nagyobb részét már felszentelték és szolgálatra is kibocsátották. • Pusztavámon a 25 évi gyülekezeti szolgálat után nyugalombavonuló lelkészt, Puskás Jánost a községi polgármester elismerő oklevéllel és emlékéremmel tüntette ki “a község érdekében végzett kiemelkedő munkájáért”. • Göncz Árpád köztársasági elnök az állam és az egyházak közötti kapcsolattartással összefüggő kormányzati teendők, valamint a kormány egyházpolitikai döntéseinek előkészíté-ŰJ “ELCA” ELNÖK Az “Evangelical Lutheran Church in America (ELCA)” egyház augusztusi országos közgyűlésén a leköszönő dr. Chilstrom Herbert püspök utódául dr. Anderson George lelkészt, decorahi (1A) főiskolai igazgatót választották országos püspökké hatéves szolgálati időre. Chilstrom püspök 1987 óta, azaz az ELCA alakulása óta állt az egyház élén (a régi meghatározás szerint két négyéves cikluson keresztül végezte főpásztori szolgálatát). A jelzett közgyűlésen újraválasztották országos alelnöknek Magnus Kathy asszonyt és országos titkárnak Almen Lowell lelkészt. Hasonló bizalom nyilvánult meg a “The Lutheran” c. országos havilap szerkesztője, dr. Trexler Edgar lelkész felé, akit további két évre erősítettek meg posztján, noha a lap olvasótábora az ELCA alakulásától számítva 1,200,000-ről hétszázezerre csökkent. * * * ÚJ SVÉD EGYHÁZSZERVEZET A Svéd (Ev.) Egyház 2000-re az államtól majdnem teljes függetlenségben folytatja működését. Ugyan létének kereteit állami törvény továbbra is biztosítja, de egyéb tekintetben ügyeit az államtól elkülönülve intézi majd. Megszüntetik az egyházi adót, amit jelenleg valamennyi keresőre kiszabnak. Az adót ún. tagsági díj váltja fel, amit a gyülekezetek szednek majd be csakis egyháztagoktól. Már 1996- tal kezdődően — az eddigi gyakorlattól eltérően, hogy minden született gyermeket azonnal egyháztagnak tekintettek — az egyháztagság normájának a keresztséget tekintik. * * * ÖTVEN ÉVE “EKD” A németországi Protestáns Egyházszövetség (“Evangelische Kirche in Deutschland”), mely evangélikus, református, és uniált territoriális egyházakból 1945. augusztus 31-én alakult, fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte. A berlini fal felhúzása után kommunista nyomásra a keletnémet egyházaknak ugyan ki kellett válniuk az egyházszövetségből és a sajátjukat kellett megszervezniük, de a tényleges kapcsosével és végrehajtásával kapcsolatos feladatoknak a művelődési és közoktatásügyi miniszter irányításával történő ellátására Platthy Ivánt címzetes államtitkárrá nevezte ki. • Furcsa interjút közölt az “Űj Demokrata” 1995/21. száma, mely szerint a nyíregyházi ev. gimnáziumban zavartalanul taníthat Szöllősiné Fitos Éva filozófia-történelem-magyar szakos tanárnő, aki nem rejti véka alá, hogy ateista és marxista, s hogy ebben a szellemben is tanít. Szöllősiné szerint “az esperes úr tolarenciát ígért, s azt be is tartotta... [kollégáival vitákjnem voltak, ők tisztában vannak pártállásommal; nem látogatják az óráimat, nem szólnak bele tanításomba”. Furcsa!? • Tótföldön új államnyelvi törvényjavaslat készül, melynek értelmében Istentiszteleteket is csak “államnyelven”, azaz tótul lehetne tartani. Ez a szándék éles ellentétben van azzal a reformációi elvvel, miszerint “az egyház nyelve legyen a nép nyelve”. —Ev. Élet et al. lat a nyugatnémet egyházakkal mégsem szakadt meg. Az 1989-ben bekövetkezett fordulat után a két “fél” egyházszövetség újra egyetlen szervezetben egyesült. Az EKD-hez jelenleg 25 tagegyházban 18 ezer gyülekezeten keresztül 29 millió egyháztag tartozik. * * * 150 ÉVE “MISSOURI SYNOD” Megkezdték az előkészületeket, hogy méltóképpen ünnepeljük meg a “Lutheran Church Missouri Synod (LCMS) egyház alakulásának 150. évfordulóját 1967-ben. Az LCMS Északamerika második legnagyobb evangélikus egyháza, kereken 2.8 millió lélekszámmal. Ez az egyház az elmúlt másfélszázad alatt szervezeti változásoktól mentes maradt, s kifejezetten konzervatív, konfesszionális irányzathoz kötötte magát. A hetvenes évek krízisét átvészelve változatlanul igazodik korábbi irányzatához. Ennek legutóbbi megnyilvánulása, hogy elkerülve az Evangélikus Világszövetséget, ennek ellenlábasához, a Nemzetközi Evangélikus Tanácshoz csatlakozott._____________________ AMEK-TAGSÁG Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferenciában (AMEK) való tagság nyitva áll mindenki számára, aki a Konferencia hitvallási alapjával és működési céljával azonosítja magát. A Konferenciában való tagság évi $20; AMEK tagok tagdíjuk fejében kapják az Erős Vár-1 is. Az 1996. évre szóló tagsági díjak máris esedékesek. Szeretettel hívunk mindenkit erre a tagságra, hogy el ne veszítsük egymást, amint ezen a nagy északamerikai kontinensen felmérhetetlen szórványban élünk. Szíves figyelmükbe: Aki már megújította előfizetését 1996-ra, küldjön csak be az USA- ból$ 14-t, ill. Kanadából CDS 10-t, hogy AMEK taggá legyen. — Aki hátralékban van előfizetésével, az szíveskedjék előbb a hátralékot rendezni, mielőtt 1996-ra AMEK tagságát igényelné. — Tagsági díjat Hungarian Conference — ELCA névre és 9715 Lake Avenue, Cleveland, OH 44102címre kérjük küldeni. Csekken vagy levélben szükséges a “tagsági díj” (vagy: “membership”) jelzés. —AMEK