Erős Vár, 1995 (65. évfolyam, 1-6. szám)
1995-06-01 / 3. szám
61. ÉVFOLYAM EROS® VÁR 3. oldal TRIANONI MOZAIK 1920-1995 “Remélhetőleg nem fog még japánul is beszélni” — jegyezte meg Lloyd-George David angol miniszterelnök az I. világháborút lezáró trianoni békekonferencián. Ez a kissé gúnyos megjegyzés is arra mutatott, hogy a “Négy Nagy”, a győztes szövetségesek nem nagyon vették figyelembe a magyarok által felhozott érveket. * * * Egyes történészek szerint a százötvenéves török hódoltság nem hozott az országra annyi nyomorúságot, mint a Triameghamisított adatokra építették; például amikor csörgedező patakocskák tavaszi árterületeit hajózható folyamoknak minősítették és ott húzták meg az új határvonalat. Az ország területének 71 %-át, lakosságának 63%-át vették el. (25 évvel később, a II. világháború végén további határmódosítások történtek Magyarország kárára.) Térképünk világosan szemlélteti a veszteség arányait. * * * A lakosság elszakításának ürügye az ún. “önrendelkezési jog” volt, amely azonban Hunt non következtében Magyarországra szakadt szenvedés, mely immár hét és fél évtizede sújtja népünket. * * * Hiábavaló volt a magyar küldöttség minden erőfeszítése; és nem járt eredménynyel a delegáció vezetőjének rendkívüli szónoki teljesítménye sem. Gróf Apponyi Albert, a nemzetközi jog szakértője, az államtudományok többszörös doktora, öt nyelven tudott egyforma tökéletességgel szónokolni. Gazdasági, néprajzi, geopolitikai, s történelmi érvekkel alátámasztva, francia, angol, s olasz nyelven elmondott beszédében ragyogó ékesszólással tárta a békekonferencia plénuma elé a magyar álláspontot. Hiába volt az ékesszólás, Lloyd-George fentemlített megjegyzése nem számítható a pozitív eredmények közé. 1920. június 4-én megtörtént a magyar “békeszerződés” aláírása a párizskörnyéki Versailles “Trianon” nevű palotájában. * * * Trianon szinte lerázhatatlan bilincseket vert Magyarország életének minden területére. A békeszerződés feltételeit részben nem járt népszavazással. (Sopron volt az egyetlen kivétel.) Mindenesetre az önrendelkezésijog kiváltságával nem az elszakított magyar milliókat jutalmazták, hanem kizárólagosan a “felszabadult” szerb, oláh, s tót nemzetiségeket. * * * Az egész nemzet szívének fájdalma visszhangzott akkora Nem! Nem! Soha! kiáltásban. Ezt az érzést és jelszót azután igyekeztek az emberekkel elfelejtetni a négy kommunista évtized alatt. Napjainkban mégis kifejezésre jut az Ukrajnával és Szlovákiával már megkötött, Romániával még készülő államszerződéssel kapcsolatban, amelyben szinte mindörökre lemondunk a magyar nemzettestnek a jelenlegi határainkon kívüli egyharmadáról. * * * Trianon mostani — 75. — évfordulója, mint az eddigiek is mind, önvizsgálatra és befelé-fordulásra kell, hogy késztessen. Vájjon mennyi részük van a magyar bűnöknek a trianoni büntetésben?! És hol az igazság, hol van a békesség útja? * * * “Nemzeteknek és a történelemnek Istene, gondviselő édes Atyánk!... Hontalanná lett a Te magyar néped saját hazájában, s idegen járom alatt nyögve, ajkáról feltört a rabmagyarok fohásza: ‘Ránk szakadt az éjszaka, sötétségben járunk...’ Hála legyen Neked érte, áldott Üdvözítőnk, hogy nem roskadtunk össze a próbás szenvedések alatt, hanem, ha akadozva, ha tördelve is, de el tudtuk rebegni engedelmességgel a Te imádságodat: ‘Igen, Atyám, legyen meg a Te akaratod...’ Uram, könyörgünk Hozzád, hogy a szenvedések vésőjével a magyar lélek arcáról törölj le minden bűnös indulatot, faragj minket újra a Te hasonlatosságodra, mit egy bűneit megbánó, megtérő és megújuló nemzetet.”(Részlet Egyed Aladár imádságából, a Nyugat-Clevelandi Magyar Ev. Egyház templomában 1960- ban tartott trianoni emlékhangversenyen.) * * * A bosszú és a gyűlölet nem keresztyén erény, mert mindkettő az emberi és nemzeti bűnök listájára tartozik. Igaz, mi is perelhetünk Istennel, mint Reményik Sándor, de megtanultuk tőle ezt is: “Nem a mi dolgunk igazságot tenni, a mi dolgunk csak igazabbá lenni. ” Trianon 75. évfordulóján ez legyen az igazi magyar lélek építő és szabadító gondolata. * * * Végül ismét költőnket idézzük; mondjuk el hittel, amit ő üzen: “Állottunk sok vihart, nekünk ez sem új; Mi tudjuk, mit jelent, ha balsors szele fúj. Nem tagadjuk, jöhet még új vihar, rossz idő, Mikor keservünk, fájdalmunk tengere égig nő. Talán jajunk sem lesz, könnyünk sem lesz, Csak a szívünk fog verni: De magyarulfog verni!” —Juhász Imre
