Erős Vár, 1994 (64. évfolyam, 1-6. szám)

1994-04-01 / 2. szám

POSTMASTER: SEND ADDRESS CHANGES (FORM 3579) TO ERŐS VÁR, BOX 602148, CLEVELAND, OHIO 44102. NO. 2 (285) VOL. 60, APR. 1994. DSPS 178560

AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA

60. ÉVFOLYAM

1994. ÁPRILIS

2. SZÁM

EMBER—ISTEN: NAGYPÉNTEK—HŰSVÉT

Isten Igéje mindig arra a nagy szakadékra mutat, mely Isten és a természeti ember között keletkezett, amint az ember nekifeszül, ellenáll Isten teremtő és megtartó akaratának, azzal szembehelyezkedik, saját romlását okozva, és amint Isten az embert hatalmában tartja, és keresztülviszi, sokszor éppen az emberi bűnön keresztül, azokat a terveket, melyeket előkészített az ember számára üdvösségül, szabadításra, megváltásra, életre.

“___azt a Jézust,

Akit ti megfeszítettetek..

Vádirat ez az igerész. Vádirat Jézus félreismerésére vonatkozólag elsősorban kortársai, de végül is minden ember ellen. A hit nélküli ember csak az “embert” fedezi fel Jézusban, de képtelen helyt adni annak, hogy ez a Jézus volna Isten Fia, maga a kinyilatkoztatott Isten, Aki nélkül nincs lehetőség igazán Istenközösségben élni.

Már népe is kritikusan nézte, hogy olyan dolgokba ártotta bele magát, amely túlment minden társadalmi szabályon, mert az igazságot fedte fel, és ezzel az Általa hirdetett igazsággal személy szerint állította szembe az embert. Az embernek pedig fáj az igazság, különösen ha annak felfedése nem állhat másból, mint újra meg újra hangoztatni: bűnös vagy, bűnös vagy, térj meg, térj meg. S mert fáj ez az igazság, hogyne volna elképesztőbb, hogy Jézus maga a megtérés útja, vagyis ha valaki Őt követi, csak az lehet igazán kedves Isten színe előtt.

Mindezeken felül pedig meglátni Benne az Urat, az már igazán nagy követelmény. Izraelnek és minden népeknek elég ura volt már, hát éppen egy ács fiában fedezze fel az ember az Igazi Urat? De éppen ezzel, a Krisztus uraságának megtagadásával, az őrjöngés lázában a római helytartó palotája előtt “Feszítsd meg!”-et kiáltozó népgyűlölettel áll összeköttetésben az Istent a teremtés kezdetén megtagadó ember, hogy

aztán minden emberen rajta legyen a lázadás bélyege, évezredeken keresztül mind a mai napig. Mert hogyan is követne a ma embere valakit, Aki még mindig így hív: hagyd el mindened, kövess engem, mert bűnös vagy és másképpen nem tisztulhatsz meg bűneidtől.

Szomorú tény az, hogy amiképpen fejlődik az emberi ész és képessé lesz eddig ismeretlen dolgoknak nyitjára jutni, olyan mértékben vész ki az emberekből a bűntudatnak az érzése, annak a beismerése, hogy bármennyire is nagynak mutatkozik haladása, az ember és Isten viszonyában semmilyen változás nem állt be: lázadó, bűnös, büntetésre érdemes, nyomorult lény az ember.

Pál apostol bűnvalló felkiáltásával szemben — “Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Zsidók 7:24) — ott látjuk az évszázadok embereinek a sokaságát, akik bíznak képességeikben és nagyságukban. Azt hiszik, hogy az Ismeretlen Nagyhatalommal szemben megállhatnak, s ha Istennek ismerik, elégnek találnak néhány kegyes cselekedetet, hogy esetleges haragját lecsillapítsák. De az “okosok” már ezen is túl vannak és magukat, az

embert helyezik a középpontba, állítván, hogy emberi formulák fogják eredményezni az ember sorsának jobbulását és végső boldogságát,

De Isten Igéjét nem lehet elkerülni. Annak meghallgatása, befogadása, s megcselekvése nélkül az ember minden látszateredmény ellenére egyenesen tartja irányát egy katasztrofális végpusztulás felé, amiről az ész semmit, de a hit mindent tud előre. A legborzasztóbb körülmény mégis az, hogy az emberben ott van az Istenről való tudat. Ezért azok, akik elvetik Istent, vagy kerülgetik Vele kapcsolatban a tulajdonképpeni problémát, másra nem törekednek, minthogy elzárkózzanak ama Ige elől, mely “élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsidók 4:12).

Ez az Ige-kerülgetés és az előle való elzárkózás egyenlő Krisztus megtagadásával, a Róla való nem-tudni-akarással, s lelkiekben a “Feszítsd meg!”-et kiáltókhoz való csatlakozással, mert el kell tenni Krisztust láb alól, csak ne ostorozzon, csak ne mutasson rá bűneinkre, csak ne kívánja, hogy Őt kövessük. Vagyis az ember tegnap, ma, s holnap a hozzá kegyelemmel és drága útmutatással érkező Jézust könyörtelenül megfeszíti. De itt megáll minden tudománya, mivel ez csak addig terjed, hogy nagypénteket, gyászt, halált teremtsen a maga számára, önmagát tagadva ki a Mennyei Atya életközösségéből.

“,.. Isten Úrrá és Krisztussá tette...”

Istennek teremtő akarata, világkormányzata természetszerűleg áll szemben a Tőle elpártolt embernek a szándékaival. Ezért Bíró és Ür gyanánt végrehajtja mindazt, amit az ember bűneivel kiérdemel, s ítéletével sújtja az ellenszegülőt. Azonban Isten szeretete teremtettjei iránt változatlanul végtelen. Ezért mindent elkövet, hogy a