Erős Vár, 1993 (63. évfolyam, 1-6. szám)

1993-12-01 / 6. szám

EROS® VÁR 3. oldal Isten Országa ott van, ahol Jézus, a Messiás megszületett az emberi szívekben Vájjon mit is gondolnak az emberek, amikor olvassák az újságot, hallgatják a híreket vagy valami könyvet vesznek kézbe, amely korunk problémáit boncolja? Honnan, kitől várnak megoldást, jobbrafordulást? Mert ilyen csak akkor következhetik be, amikor olyasmi törté­nik, ami ezt a jobbrafordulást lehetővé teszi. Hiszen a lapok, könyvek ég-világon mindenről szólnak és írnak, egyedül az egyetlen megoldás­ról, Jézus Krisztusról hallgatnak. Talán ez is oka annak, hogy Isten Országa irreálisnak tű­nik és a gyakorlati élet problémáinak megoldá­sát keresők szempontjából nem is kerül szóba. Pedig minden másképpen történik életünk­ben abban a pillanatban, amikor szívünkben megszületik Jézus Krisztus, s aztán növekedik bennünk, hogy fokozatosan másként kezdjünk gondolkozni. Akár kicsi és gyenge is a mi hi­tünk, akármilyen szerény is keresztyénségünk, s akármilyen gyengeséget fedezünk fel keresz­tyén hittestvéreink életében, a hívek közösségé­ben, az egyházközségben, az egészen és tökéle­tesen más mint az, ami ott megy végbe, ahol Krisztus nincs jelen. Ez a más a Krisztus szere­­tetének a jelenléte. Nagy különbség ez! De ez olyan, hogy maga a keresztyén hivő azt észre sem veszi; annak nincs is igazán tudatában, s nem is tulajdonit neki nagyobb jelentőséget. Az természetesen folyik szivéből. Akármilyen ke­vés is volna belőle, még mindig több és nagyobb jelentőségű, mint Krisztus szeretetének teljes hiánya. Ezt illusztrálja az Ige Máté 25:31-46 szerint. Ennek az elolvasását nem szabad el­mulasztani! Már gyermekkoromban is feltűnt nekem a különbség a Krisztusban hivő és a Benne nem-hivő emberek között. Barth Károly, a hí­res svájci teológus Istenről, mint “Egészen Más”-ról szeretett nekünk Bonnban beszélni. A Krisztusban hivő ember is “egészen más”, mint a többi ember, bár ezt maga nem veszi észre. Mássá lesz abban a pillanatban, amikor tudatára ébred, hogy Kiben hisz tulajdonkép­pen. Ezt a különbséget egészen tisztán és vilá­gosan észleltem egyszerű embereken. Valami csendes szelídség sugárzott személyiségükből, beszédükből, viselkedésükből, gondolkozásuk­ból. Akár otthonukban, családjuk körében, emberek között, munkahelyükön, még katonai uniformisukban is. Feladatukat, munkájukat így végezték. Nem kis zavarban vagyok amikor bevallom, hogy életemben még nem találkoz­tam ágrólszakadt, toprongyos, tehetetlen Krisz­tusban hivő emberrel. Talán ezért alakult ki bennem az a meggyőződés, hogy embertár­sainknak nem is annyira anyagi segítségre, mint Jézus Krisztusra van szükségük. Erre mutat a Jézusról és a gazdag ifjúról szóló példázat, amit három evangélista is megörökített (Mát 19:16- 20, Márk 10: 17-27, Lukács 18:18-27). Jézus szavai szerint Isten Országa már most, a mi időnkben valósul meg, s folytatódik mindaddig, míg végső teljessége be nem következik. Bevallom, számomra is csak most tűnt fel annak a jelentősége, amit Jézus válaszolt Péter apostol kihívó kérdésére: “Mi elhagytunk min­dent, és követtünk Téged, mi lesz tehát a jutal­munk?” Jézusnak ez volt a válasza: “Aki el­hagyta házait vagy testvéreit, atyját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az Én nevemért, sok­szorosát kapja, és az örök életet örökli.” (V.ö., Máté 19:27-29.) Abban a pillanatban, amikor Jézus belép életünkbe, megszabadulunk mind embertár­saink, mind anyagi javaink rabszolgaságától. Krisztus szabadokká tesz minket és aztán újból vissza ad nekünk mindenkit és mindent, most már hűséges sáfárságra, hogy mindenki és minden az Ő Országának szolgálatába állhas­son. Ami személyes életünkben történik, ugyanaz történhetik közösségünknek, egyházközségünk­nek, s egész egyházunknak az életében is. Képe­sek vagyunk összefogni nagyobb feladatok, vállalkozások megvalósítására, fontos intézmé­nyek létrehozására. Hiszen ez a hivő közösség­nek igazi célja és értelme. Micsoda bámulatos nagy szolgálatot végezhetne egyetemes keresz­tyén anyaszentegyházunk, melyről vasárnapon­ként teszünk ünnepélyes bizonyságot az Apos­toli Hitvallás szavaival, ha hihetetlen erejét moz­gósíthatnánk az egész emberiség javára! Mert a nagy problémák tüneti kezeléséről át kell tér­nünk a gyökeres megoldások, reformok kere­sésére és alkalmazására. Isten Országa megkezdődött, amikor Mária elhelyezte a kis újszülött Jézust a bethlehemi jászolba, és Isten elhelyezte Őt az emberi szí-GÉMES ISTVÁN: HISZEK Igehirdetések az Apostoli Hitvallásról Gémes István, az 1956. évi szabadságharc­­után Brazíliába került, s most Németország­ban szolgáló ev. lelkész, nemrég megjelent könyvében az Apostoli Hitvallás egyes kijelen­téseit veszi sorra, tehát az egész keresztyénség­­nek a Szentírás és a Miatyánk mellett harmadik közös kincsét. Szándéka, hogy az ajkunkon oly gyakran elhangzó hitvallást szívünkhöz is közel hozza. Az olvasó mégsem “tanítást” kap az Apostoli Hitvallás kitételeiről. A könyv igehirdetéseket közöl, hogy az Ige Isten Lelkének erejével hitet és bizalmat teremtsen bennünk. S amikor ezt megteszi, akkor meg kell vallanunk a hitet, vállalnunk kell az Isten és emberek előtt. Ki kell mondanunk és meg kell védelmeznünk hitünk alapjait. Gémes István lelkipásztori szeretettel és meg­értéssel fordul hallgatója, illetve olvasója felé. Számot vet mindazzal, ami akár a régies forma, akár a megváltozott világképünk miatt akadá­lyozhat minket az Apostoli Hitvallás őszinte kimondásában. Nem kerüli meg az úgynevezett “kényes kérdéseket”, mert tudja, hogy csak a megküzdött hit lehet tartós alapja életünknek és üdvösségünknek. Ezt a könyvet haszonnal olvassák majd vekbe is. Amikor Jézus elhívta tanítványait és velük elindult, hogy Isten országát hirdesse, híva saját népét követésére, s kiküldve akkori és mindenkori tanítványait a világ minden sarká­ba. Istennek nagy tervei vannak egyetemes ke­resztyén anyaszentegyházával. mert áldás csak ott lehetséges, ahol megszületik Krisztus, Mes­siásunk az emberi szivekben. Az idők egyre sürgetőbbek; már eddig is túlságos sok volt a fe­lesleges emberáldozatból. De még nagyobbak­ra van kilátásunk, ha nem sietünk! Ezért nagy idő a kegyelmi idő, mert alkal­munk van még arra, hogy szeressük egymást a Krisztus szerint való szeretettel. Van időnk, hogy az egyetemes keresztyén egyház karjaiba emeljük és megmentsük az emberiséget a pusz­tulástól. Van időnk, hogy mi magunk is — amint Luther Márton oly megrendítően tanította — naponként megtérjünk és keressük Isten akara­tát a Szentírásban, pl. családi áhítataink kere­tében. Van időnk, hogy a megbocsátás művé­szetét gyakoroljuk, mielőtt örökre elszakad­nánk egymástól. Van időnk hívni sokakat Isten Országába, hogy aztán a Krisztust szívükbe fo­gadott híveken keresztül beoltsuk Krisztus sze­­retetét az emberiség gazdasági, politikai, tudo­mányos, művészeti, irodalmi, nevelői, s zenei­erőfeszítéseibe. Nem Isten Országa az, ami irreális, inkább a mi Krisztus nélküli világunk lesz egyre rosz­­szabb álommá, lidércnyomássá. Ezért, amint Jézus Urunkat mindenüvé elkísérte szeretete, fel egészen a keresztfára, aztán le a sírba, s onnét a halál feletti diadalra, akként minket is, köve­tőit, ennek az Ő szeretetének kell vezérelnie egész életünkön, sőt halálunkon keresztül is, az örök életbe. _ , . „ ,. , „ , —Tessenyi Kornél, ny. ev. lelkész azok, akik nem szeretik az olcsó megoldásokat, különösen nem olyan időkben, amikor sokak hite hiedelmekben készül felbomlani. —kivonatosan az “Evangélikus Elet”-ből Karácsonyvárás Ha egyszer kitörő örömmel Tudnálak dicsérni, Uram! És nemcsak hűvös köszönöm-mel. Melynek már szegett szárnya van, Röpülni nem bír magason, Elakad porban szavakon. Tudnék úgy ujjongani Néked. Mint gyermekből a hang kitör. Midőn játékot, édességet Átvesz anyja kezeiből. Lehet-e Uram édesebb Ajándék — mint Szereteted?! Törj fel öröm! Közel karácsony, A szív ilyenkor ifjodik. Hadd lássak túl fenyőn, kalácson. Jussak el mind a Jászolig Zengvén angyali éneket: Eljöttél! Dicsőség Neked! —Scholz László.

Next

/
Thumbnails
Contents