Erős Vár, 1993 (63. évfolyam, 1-6. szám)

1993-10-01 / 5. szám

POSTMASTER: DO NOT FORWARD! SEND ADDRESS CHANGES TO EROS VÁR, BOX 602148, CLEVELAND, OHIO 44102. NO. 5 (282) VOL, 59, OCT. 1993. USPS 178560

EROS # YÁR

AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA

59. ÉVFOLYAM 1993. OKTÓBER 5. SZÁM

Hogy hűségesnek bizonyuljon

“A sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. "(lKorinthus 4:2)

Ebben a hónapban egyrészt a reformációról és annak hőseiről, másrészt a magyarság szabadságszeretetének 1849-es és 1956-os vértanúiról emlékezünk meg.

Illő azonban, hogy az Ige csak az Emberfiáról Jézusról szóljon nekünk, nem pedig emberekről. Emiatt emberi életekről, csak mint Istennek szolgálókról beszélhetünk. Éppen úgy, mint a Szentigében Pál apostol saját magáról, a saját maga szolgálatáról csak Urával, Jézussal kapcsolatban mer szólni. Mert az ember életének értéke és jelentősége nem abban van, hogy mit tesz embertársaiért, mint társakért és mint emberekért, hanem hogy mit tesz velük kapcsolatban, mint Isten gyermekeivel. Isten szolgáinak emlékét, bármilyen minőségben szolgálnak is, nem kőtáblák őrzik, hanem, mint ahogy Pál apostol maga mondotta, “a szívek hústáblái” (2Korinthus 3:3), s ezek csak akkor, ha maradandó hatással szolgálták, vezették a szíveket, vagy áldozták fel magukat értük. Ez pedig reformációi tény is.

A keresztyén ember életének munkáját Pál apostol a sáfárság szóval írja le. Ezt a szót modern nyelven “intézőnek”, “ügyvezetőnek” érthetjük. De mindkét esetben egy magasabb hatalom szolgálatában áll a sáfár, annak akaratából cselekszik, annak akaratát képviseli. Mi valamennyien sáfárok vagyunk, mert mindannyiunkra bízott valamit az Isten. Az egyikre azt, hogy vigasztaló legyen a megszomorodott

szívek számára. A másikra, hogy békességet árasszon maga körül. A harmadikra, hogy nyugodt otthont teremtsen családja számára. A negyedikre, hogy tanítson és vezessen. S bár néha emberi szem előtt az egyik megbízatás fontosabbnak látszik, mint a többi, valójában mi mind egyformák, egyenlők vagyunk. Nem fontosabb a miniszterelnök a maga munkájában, mint a szerény családanya a magáéban. Nem fontosabb a tábornok, mint a közlegény, sem a lelkész, mint a hivő, sem a vezető, mint a vezetett, mert valamennyit a maga körében fogja Isten számonkérni.

Pál apostol azt mondja: “A sáfároktól azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon”. Ez azt jelenti, hogy az Istennek szolgáló embernek — s mi mind valami módon Istennek szolgálunk — Isten törvénye szerint kell élnie. Ez pedig nem könnyű, mert emberi mivoltunknál fogva mi magunk szeretjük meghatározni, hogy milyen keretek között és milyen feltételek szerint szolgálnánk. De amint az írás mondja. Isten gondolatai nem a mi gondolataink és útjai nem a mi útaink (Ézsaiás 55:8), s ezért sokszor értelmetlenül áll meg az ember Isten döntései előtt. De a hivő szív engedelmesen fogadja el még azt a feladatot is, amelyik terveinek s meghiúsulását jelenti, mert a reá bízott kevesen akar hűségesen szolgálni.

Azt jelenti ez, hogy felelősségünk mértékét Isten szava határozza meg. Ez pedig teljes, százszázalékos felelősség. Pál apostol mondotta: “Ha embereknek akarnék tetszeni, nem volnék

Krisztus szolgája” (Galata 1:10.). így szólt Luther is, így szóltak a gályarabságig hűséges lelkészek, így szóltak azok, akik hazaszeretetüket a világi előmenetel elé helyezték és inkább a vértanúságot választották. Aki bármilyen tekintetben az emberek előtt való népszerűséget keresi, az elalkudja sáfárságát. Jézus azt mondotta tanítványainak: “Ti vagytok a világ világossága” (Máté 5:14), ami azt jelenti, hogy tudatosan különböznek a többitől. így az Istennek szolgálók keverednek bár a többivel a világban, de nem vegyülnek velük, mert nem lehetnek eggyé azokkal, akik nem fogadták el Jézust Uruknak.

Ebben van a keresztyén ember nehézsége embertársai között, és ebben van mind a hitvallónak, mind a hazájáért élő ember vértanúságának elkerülhetetlensége is. A világ mindig arra igyekszik, hogy kiirtsa azokat, akik nek egyeznek a fennálló rendszerrel, mert a holtpont törvényénél fogva mindig az látszik jónak, békességesnek, ami nem okoz gondot és nem jelent változást. De a keresztyén ember sohasem a status-quót hirdeti, hanem a naponkénti megújúlást a Krisztus által, amelyet a római katolikus a mindennapi misében, a protestáns pedig a mindennapi önvizsgálattal és bűnbánattal fejez ki.

S mert Isten emberei erről beszélnek, s mert a hazáját féltőn szerető hazafi az állam elnyomó súlya ellen emelkedik fel, Isten embereit a rendszer mindig üldözni fogja. Vagy azért kell harcolniuk, hogy Isten Igéjét a nép nyelvén hirdethessék, vagy hogy legyőzzék a megtollasodott bevándorlók lelki közönyét, vagy hogy legyen szabad személyesen hívogatniok. S eb-