Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)

1992-10-01 / 5. szám

ERGS ©VÁR 7. oldal AZ EGYHÁZ HÍREI EGYESÜLT ÁLLAMOK • Campell Joan néger lelkésznő, akit 1988-ra a “Presbyterian Church USA” egyház moderáto­rává választottak, lemondott egy nagytekinté­lyű philadelphiai presb. gyülekezet lelkészi ál­lásáról, mert úgy vélte, faji és nemiségi hábor­gatás akadályozza szolgálata ellátásában. • A new-yorki “Religious New Service” sajtó­ügynökségjelentése szerint meglepő az ortodox (görögkeleti) egyházba betérők száma. Az új hívők között volt katolikusok, anglikánok, me­todisták, karizmatikus protestánsok, és — ér­dekesen — az ún. “New Age” követők találha­tók. Megjegyzendő az is, hogy az Amerikai Or­todox Egyház tíz püspöke közül hat betérők közül került ki: kettő-kettő katolikus és baptis­ta, egy-egy pedig anglikán és evangélikus volt. Világszerte az ortodox hívőket független nem­zetiségi, de a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka lelki felsőbbségét elismerő egyházak­ban találjuk. Jelenleg 167 millió az ortodoxok száma. • Az “Evangelical Lutheran Church in Ame­rica” egyház nyolc teológiai szemináriuma há­rom csoportba tömörül azzal a céllal, hogy áramvonalasítsák a tananyagot és gazdaságo­sabban kezeljék a rendelkezésre álló anyagia­kat (mind a közegyházi juttatások, mind az adományok erősen csökkenőben vannak). Az ELCA egyháznak teol. szemináriuma van Ber­­keleyben (CA), Csikágóban (IL), Columbiában (SC), Columbusban (OH), Dubuqueban (IA), Gettysburgben (PA), Philadelphiában (PA), s Saint-Paulban (MN). • A nyáron New-Orleansban, a “Lutheran Church Missouri Synod” egyház rendezésében tartott ötnapos ifjúsági találkozón 13-tagú kö­zép- és keleteurópai küldöttség is résztvett. Ebben a küldöttségben, melyet a torontói Tóth Dusán tót ev. lelkész szervezett és gon­dozott, öten tótok, négyen lengyelek, ketten csehek, s megint ketten — Urbán Eszter és Rih­­mer Zoltán — magyarok voltak. Az állandó résztvevők száma meghaladta a hétszázat. A találkozót bezáró Istentiszteleten több mint huszonkétezer személy vett részt és járult Úr­vacsorához. INDIA • Madrasban tartották az Evangélikus Világ­­szövetség központi tanácsa idei ülését. Az alap­téma taglalásában hangsúlyozták, hogy a meg­­igazulás tana szorosan összefügg a világért va­ló felelősség hordozásával. CSEHSZLOVÁKIA • Az Európai Egyházak Konferenciájának szeptember elején Prágában tartott ülésén meg­állapították az ökumenikus mozgalom lelassu­lását és annak a szükségét, hogy abba új életet öntsenek. Ezen az ülésen 12 egyházat vettek fel, köztük a Szlovéniai Evangélikus Egyházat és a Keleti Köztársaságokbeli Német Evangélikus Egyházat. Ezzel a Konferencia tagegyházai 121-re növekedtek. NÉMETORSZÁG • Kapiske Jürgen ev. lelkészt, a mecklenburgi ev. tartományi egyház lapjának a főszerkesztő­jét állásától felmentették és fegyelmi bíróság elé állították azzal a váddal, hogy a kommunis­ta titkosrendőrség besúgójaként tevékenyke­dett majd húsz éven át. Feltehető, hogy meg­fosztják lelkészi állományától és kizárják az egyházból. • A wehrstedti ev. templomot, mely a II. világ­háború óta csak romjaiban állt, 50 cég közre­működésével 60 órás kalákamunkában helyre­állították. • Négyezer ember vett részt augusztus 30-án Jepsen Maria hamburgi ev. püspöknek a beik­tatásán. Tudvalevő, hogy ő az első nő a vilá­gon, akit evangélikus püspökké választották. A hamburgi r.k. püspök jókívánságait fejezte ki az alkalomból és reményét, hogy az addigi jó ökumenikus kapcsolatokban nem történik változás. Azonban a Vatikán részéről úgy nyi­latkoztak, hogy az előállott helyzet komoly és alig áthágható akadályokat gördített az öku­­menizmus útjába. A vatikáni kritikára élesen válaszoltak az Északelbai Ev. Egyház részéről, megállapítván, hogy az barátságtalan és tájé­kozatlanságot árul el. • Az “Evangelische Kirche in Deutschland (EKD)” nevű, valamennyi tartomány egyházat összefogó protestáns egyházszövetség elnöke kijelentette, hogy az EKD elvileg nem emel ki­fogást katonai beavatkozás ellen a bosznia­­hercegovinai viszály megoldása érdekében, ha ilyen beavatkozással sokkal nagyobb pusztu­lást és emberveszteséget előznének meg. Schmude Jürgen elnök hozzátette azt is, hogy bár nincs “igazságos háború”, a Nyugat fegy­veres beavatkozása mégis jóra vezethet. SVÁJC • Az Egyházak Vüágtanácsa központi bizottsá­ga Genfben tartott legutóbbi ülésén dr. Raiser Konrád ev. lelkészt, bochumi teol. professzort választotta meg a világszervezet főtitkárának. Dr. Raiser hivatalát január 1-én kezdi meg elődjének, dr. Castro Emilio uruguayi rpetodis­­ta lelkésznek decembervégi nyugalpmbavonu­­lása után. FINNORSZÁG • Közvéleménykutatás megállapította, hogy a finnek 90%-a pártolja nők lelkészi szolgálatát. Négy évvel ezelőtt kezdték meg nőknek lelkészi állományba helyezését, azelőtt legtöbbjük lek­torként szolgált már. Az 500 lelkésznőből kere­ken háromszáz gyülekezeti lelkész. A férfi lel­készek tízszázaléka még ellenzi, hogy nők lel­késszé lehessenek. SVÉDORSZÁG • Az eddigi országos Ökumenikus Bizottságot ún. Keresztyén Tanáccsá szervezik át. Ebben helyet kap az evangélikus, katolikus, ortodox, metodista, református egyház és néhány sza­badegyház is. • A Svéd [Ev.] Egyház legutóbbi zsinati ülésén heves vita tárgyát képezte megkereszteletlen személyek egyháztagsága. Jelenleg minden gyermek, akinek legalább egyik szülője egyház­tag, máris az egyház tagjának számít, azaz nem tekintik a keresztséget az egyháztagság kezdetének. A jövőben ezt az egész kérdést tisz­tázni kívánják, vagyis, hogy a keresztséggel kezdődjék az egyháztagság, s ha megkereszte­letlen személyek gyermekeikkel az egyházban tagok kívánnak lenni, kérelmüket, mint meg­­kereszteltetési szándékot bírálják el. ALBÁNIA • A tiranai állami rádióadó — mely eddig az ateista állam szolgálatában állott — megkezd­te keresztyén műsorok sugárzását főleg Közép- és Keleteurópa felé. A műsort az USA-beli “Trans World Radio” intézmény szolgáltatja, mely további hat adót is beleértve hetenként 90 nyelven 1,000 órányi műsort sugároz. VATIKÁN • A pápai szeretetszolgálat 100,000 dolláros juttatásával vált lehetővé, hogy az Ev. Világ­­szöv. élelmiszeradományát az éhínséggel súj­tott Szomáliába szállíthassák. AUSZTRÁLIA • A “Lutheran Church of Australia” egyházból kiszakadt két queenslandi gyülekezet saját egy­háztestet alakított “Australian Evangelical Lu­theran Church” néven, összesen 260 lélekkel. • Az anglikán egyház novemberben hoz végle­ges döntést, hogy nők pappá szentelhetők-e vagy sem. Ettől függetlenül a perthi egyház­megyében már nők pappászentelése megtörént, s a többi egyházmegye sem vár különösen köz­ponti jóváhagyásra. OROSZORSZÁG • Az Oroszországi Ortodox Egyház kivonta magát a “Volga Misszió” néven szervezett evangélizáló kampányból. A döntést azzal okolta meg a moszkvai patriarchátus, hogy fé­lős, a kampány keretében nyugati “misszioná­riusok” esetleg még lélekhalászásra is adják magukat. TANZÁNIA • Békésen oldódott meg a kiválás a Tanzán Ev. Egyház Északi Egyházmegyéjéből új egy­házmegye alakítására. Kezdeti feszültségek után az új Meru Egyházmegye működését nincs mi akadályozza, s a vagyoni átírások is megtörténtek. Az új egyházmegye létesítése el­lensúlyozni kívánja egy, szakadárok által szer­vezett és a kormány által sietve elismert Meru­­hegyi Egyházmegye tevékenységét. r. VH(ri NOVEMBER 22: SAJTÓVASÁRNAP Kérjük Olvasóinkat! Támogassák, terjesszék az amerikai magyar evangélikus sajtószolgálatot! Rendezzék, újítsák meg előfizetésüket az “ERŐS VÁR”-ra és segítsék még felülfizetésekkel is. Előfizetési díj: USA-banévi US$6.00 Kanadából és egyéb külföldről évi US$8.00 vagy CN$10.00 külföldről légipostán évi US$15.00. Előfizetési cím: “ERŐS VÁR” P. O. Box 602148, Cleveland, OH 44102

Next

/
Thumbnails
Contents