Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)
1992-02-01 / 1. szám
4. oldal EROS® VÁR Magyar evangélikusságunk sorsa a mai változó világban nél. Ezért létesítette Isten az Egyházat, hogy mindnyájan közösségben lehessünk Vele és egymással. Jézus szerint Isten országa “lelki” valóság, mely aztán megvalósul az élet minden területén. Hamarosan meglátszik rajtunk és minden életmegnyilvánulásunkon, hogy Krisztus lakozik-e bennünk. Jézus azt akarja, hogy ne csak “közel” legyünk Isten országához, mint az írástudó és gazdag ifjú volt. Ezért meg kell változnunk, naponta meg kell térnünk. Meg kell változnunk belsőleg, lelkileg, önmagunkra koncentráló emberekből, Krisztusra és felebarátra koncentráló emberekké kell lennünk. Konkolyból búzaszemekké. Ki kell vonulnunk elszigeteltségünkből és be kell lépnünk a hivő embertársak közösségébe, az Egyházba. Isten országának újszövetségi megfogalmazása szerint az Krisztusban nem csak jelen van, hanem növekedőben is van. Isten országában feladatok várnak minden egyes hívőre. Isten országának küldetése, célja van. Ez a kritikus pont, ahol eldől, hogy közel vagyunk-e Isten országához, vagy benne vagyunk-e. A gazdag ifjú története Jézusnak azzal a mondásával zárul, hogy mily nehéz is a gazdagnak bemenni az Isten országába. De nem lehetetlen! Isten megteheti a csodát, s erre kérnünk kell Őt. A kereszt áldozatát Jézus azért hozta meg, mert nagy volt a szeretete. Tudta, hogy számunkra ez az egyedüli mentség. A mi szeretetünknek is a kereszt vállalása a próbája. Amikor a betegen márcsak szervi átültetés segít, valakinek készen kell lennie, hogy feláldozza a megfelelő szervet. Csak olyan emberek képesek feláldozni magukat, akik szeretnek. Amikor Jézus belép életünkbe, talán nem is vár részünkről valami nagy áldozatot. Nem mindnyájan vagyunk alkalmasak nagy dolgokra. De mindnyájan tehetünk valamit: Elhordozni egymást türelemmel, bátorítani, segíteni, törődni, imádkozni egymásért. A berlini két egyházközség ezt tette. A temesvári ref. gyülekezet lelkésze és tagjai is ezt tették. Ésszel alig tudjuk felfogni azt, ami azóta történt. Jézus azt is elválja tőlünk, hogy hivatásunk teljesítése közben az Ő szellemében járjunk el. Nagy időket élünk és az események kezdenek úgy alakulni, hogy Isten szinte előkészíti a világot az Egyház számára. Az Egyházban az ökumenikus szellem újból feléledt, Európában a különféle nemzetek kezdenek közeledni egymáshoz. Még különféle vallások képviselői is olyan kifejezéseket használnak, melyek Jézusra emlékeztetnek minket: Szeretet, türelem, megbocsátás, jóindulat... Isten országa növekedni akar — általunk is! Bármilyen kicsi is a hitünk, akárcsak mustármagnyi, Isten megáldja azt. Izráel titka az élő Istenben való hite volt. Mennyivel nagyobb titokkal rendelkezik a keresztyén egyetemes Egyház, melyet a Krisztusban hozzánk eljött, élő Istenbe vetett hite és az embertársak iránt érzett szeretete vezérel. —Tessényi Kornél, ny. ev. lelkész. [Elhangzott igehirdetésként 1991. november 3-án a Nyugat-Clevelandi Magyar Evangélikus Egyházban, az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia közgyűlése alkalmából. A következő számokban cikksorozat követi “Isten országa” címen. —Sz.] Ebben az évben, ti., 1991-ben fontos évfordulóról emlékeztünk meg. 50 esztendeje annak, hogy a mai formájában megalakult az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia. De ennek a jubileumnak nem szabad elhomályosítania egy másik évfordulót. Ezekben a napokban — pontosan 1956. november 2-án — volt 35 éve, hogy a budapesti rádióban a magyar keresztyénség három világszerte ismert lelki vezetője, Mindszenty József bíborosérsek, dr. Ravasz László ny. református püspök és D. Ordass Lajos evangélikus püspök szózattal fordult a világ keresztyénéihez. Bár mindegyikük beszéde egyéniségüket tükrözte, mindegyikben szerepelt az utóbbi napok eseményeinek a leírása, a jelen gondjainak a megemlítése és a felhívás, amelynek lényege az volt, hogy ne feledkezzenek meg a jövőben sem a világ más részeiben élő keresztyének a nehéz helyzetbe került magyar hittestvéreikről. Hogyan mutatkozott meg 1956-ban ez a nehéz helyzet? Az említett beszédek különféle módon utalnak erre. Most egy képpel szeretném azt megrajzolni. A magyarság és benne a magyar keresztyénség helyzete 35 évvel ezelőtt olyan volt, mint egy völgyben fekvő kis falué egy nagy földrengés után. A földrengés elmúlt, az emberek megmaradtak, de a falu feletti hegy tetejére egy hatalmas szikla gurult. Az ott ugyan pillanatnyilag megállt, de a veszély továbbra is fennállt, hogyha nem kapnak a falubeliek segítséget, az legurul a völgybe és eltemeti a falut. Ez a fenyegető szikla akkor a Szovjetunió hadserege volt. Másfél nappal a beszédek elhangzása után rá is szakadt a magyar nép hazájára. Bár ez a 35 évvel ezelőtt még félelmesnek tartott szikla az utóbbi években szinte porrá vált, a magyarság, benne a magyar keresztyénség és különösen az evangélikus egyház élete továbbra is hasonlít egy ilyen veszedelmes helyen épült település lakosainak az életéhez, akiknek a jövőjét — meglátásom szerint — nem egy, hanem három szikla leomlása fenyegeti. Az első a múlt keserves öröksége. Egyházi viszonylatban ez sok mindent jelent. Itt hármat említek meg: A nagy lelkészhiányt; a gyülekezetek és ennek következtében a közegyház anyagi erőtlenségét, valamint az egyházakkal valamikor kapcsolatokat tartó személyek közül sokaknak a teljes elvilágiasodását. A másik egy bénuláshoz hasonló állapot, amely csak részben oldódott fel lehetőséget adva arra, hogy az egyházak, de különösképpen az evangélikus egyház kihasználja az Evangélium terjesztésének új alkalmait. Gondolok itt a hitoktatásra, a kórházakban és börtönökben, állami othonokban lehetővé vált lelkigondozási munkára, a rádió és televízió által nyújtott és a nem-hivők közt való evangélizációs munka megindítására. Ezzel szemben — ahogy látom — igen sok idő és energia megy el másodrendű dolgokkal való foglalkozással, mint személyi és szervezeti problémáknak túlságos előtérbe állításával és hasonlókkal. A harmadik szikla, ami fenyeget, a Nyugatról és Keletről beáramló vallási és filozófiai újdonságokat hirdető szekták terjedése. Különösen a fiatalság van kitéve ezek hatásának, mert a vallásos nevelésben nem részesült ifjak könynyen elhiszik a külföldről jövő csoportok képviselőinek, hogy minden problémájuk megoldódik, ha hozzájuk csatlakoznak. A történelmi egyházakban szolgálók eddig nem voltak felkészülve arra, hogy pluralista világban éljenek és munkálkodjanak. Többen azt gondolják, hogy a megoldást majd az hozza meg, ha visszaállítják a két világháború közötti időszaknak a vallási életet szabályozó törvényeit, ahelyett, hogy már most Krisztusnak mindent megújítani tudó erejét hirdetnék mindenki számára. Imádkozzunk magyarországi testvéreinkért — és ha tudunk, segítsünk rajtuk —, hogy e három fenyegető kőszikla sohase zúduljon népünkre, hanem ott váljék porrá, ahol most van. * * » Magyarországon kívül az egyetlen magyarjellegű egyházi szervezetet Romániában, súllyal Erdélyben találjuk. Itt 34 gyülekezetben és sok szórványhelyen folyik minden vasárnap rendszeres igehirdetés, nagyjából ugyanannyi lelkész, néhány laikus vagy nyugdíjas lelkipásztor támogatásával. Amikor ma, ti., 1991. november 3-án róluk szólunk, megemlíthetjük, hogy ezekben a napokban kerül sor közgyűlésükre, amikor is eddig szolgáló püspökük, D. Szedressy Pál korára, egészségi állapotára, valamint családi körülményeire hivatkozva (nemrég vesztette el feleségét, aki hosszú ideig betegeskedett) nyugdíjazását kérte. Nem lesz könnyű az utód megválasztása, mert idáig még nem alakult ki egységes elképzelés a gyülekezetekben a jövendő lelki vezető személyét illetően. Viszont ez az egyház érezte meg idáig leginkább a testvéri szeretet örömét, mivel majd mindegyik erdélyi egyházközségnek van egy magyarországi testvérgyülekezete. Ezeknek a tagjai látogatják az erdélyi testvérgyülekezeteket, vagy meghívják őket Magyarországra, segítik őket és imádkoznak értük. Az a reményük, hogy az amerikai közegyház is jobban felfigyel a lutheri reformációból született evangélikus gyülekezeteknek erre a legkeletibb ágára. Ilyesmire nagy szükség lenne, mert a másik erdélyi evangélikus egyház, a 850 éve ott élő szászok egyháza, amely legalább tízszer több egyháztaggal rendelkezett, mint a kis magyar evangélikus közösség, tagjainak Németországba való önkéntes áttelepülése következtében a magyarokénál kisebbre zsugorodott, bár eddigi feladataik egyrésze továbbra is a szász maradékegyház vállait nyomja (szórványgondozás, épületek fenntartása, idősek gondozása, stb.). „ „ „ A magyar egyházközségek harmadik, egyházjogilag szervezett csoportja a felbomlóban
