Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)

1992-04-01 / 2. szám

6. oldal ERÖS®VÁR Feltámad-e egyházunk diakonissza munkája? Győrben 1920-ben jelent meg az el­ső két diakonissza, akik Pozsonyból érkeztek. Győrben, a Kálvária utcá­ban volt árvaház, ennek lettek ők a ve­zetői. A diakonissza munka kettejük vezetésével ment 1919-ig, amikor kül­ső körülmények miatt szolgálatuk le­hetetlenné vált. 1925-ben ért meg az idő arra, hogy a diakonissza munka újult erővel in­duljon meg. A trianoni döntés azon­ban megnehezítette az újrakezdést, mert Pozsonyból már nem lehetett diakonisszákat hozni. Akkor a győri gyülekezet elhatározta, hogy saját kéz­be veszi a diakonisszaképzést. Megala­pította a diakonissza anyaházat és képzőt. Ezt követően egy alapítvány segítségével megépült a szeretetház is, s így már teljes erővel folyhatott a dia­konissza munka. Mindezt Lupták Gyula evangélikus lelkész mondta el, akit a győri gyüle­kezet presbitériuma bízott meg azzal, hogy Győrben próbálja újraszervezni és beindítani a diakonissza szolgálatot. Hogy sikerül-e és milyen körülmények állnak rendelkezésére, erről beszél a to­vábbiakban. — A helyzet mindenképpen jobb, mint 1951-ben, amikor a diakonissza munka látszólag reménytelen állapot­ba került. Az állam drasztikus módon feloszlatta először a szerzetesrendeket, azután a diakonissza anyaházakat is. IMÁDKOZZUNK Atyánk! Dicsérünk téged, mert Fiadat nem hagytad a halálban, hanem feltámasztottad. Kérünk ajándékozz meg életújító kegyelmeddel Szentlelked által. Add, hogy ne halálfélelmünk, hanem életörömünk áradjon szét e világban. Ámen. A diakonisszák szétszóródtak; akinek volt szakképesítése viszonylag köny­­nyebben állást talált. Tudomásom szerint tizennyolcán rendelkeztek tel­jes egészségügyi, betegápolói képesítés­sel, ők kórházi szolgálatba álltak. A többiek pedig úgy maradtak, mint a partravetett halak. Hála Istennek, a politikai fordulat­nak köszönhetően államunk újra lehe­tővé tette a diakonissza munka megin­dulását. A győri gyülekezet presbité­riuma megbízott feleségemmel együtt, hogy itt Győrben próbáljuk meg újra beindítani a diakonissza munkát. To­borzással kellett kezdeni. Meghirdet­tük az Evangélikus Élet-ben, a lelké­szeknek pedig körlevelet küldtünk ki. Az eredmény elég gyér volt, mert a mai fiataloknak halvány fogalmuk sincs arról, hogy miféle szolgálatról van szó. Néhány jelentkezővel elkezd­tük ugyan a munkát, de volt közöttük olyan, aki pár hónap elteltével abba­hagyta. Az elhívatással volt a problé­ma. A diakonissza szolgálatot nem egé­szen a régi modell szerint kívánjuk fel­újítani. A régi modell szerint háromfé­le közösséget alkottak a diakonisszák: Hitközösséget, szolgálatközösséget, s életközösséget. Ma ez a harmadik len­ne kritikus. Ez a közösség ugyanis akkor vagyonközösséget jelentett. Ők nem kaptak mást, mint zsebpénzt. El­látták őket ruhával, állásban voltak teljes fizetéssel, de a fizetésüket az anyaháznak adták. Igaz, az anyaház gondoskodott róluk. Ha betegek vol­tak, ha megöregedtek, otthont nyújtott nekik. Jövedelmükkel azonban az anyaház rendelkezett. Ezt a közösséget ma nem lehet megkövetelni jelöltjeink­től, mintahogy nem ragaszkodunk ahhoz sem, hogy hajadonok maradja­nak. Amikor diakonisszaképzésről beszé­lünk, tekintettel kell lenni az egyház mai szükségleteire. Égető a hitoktató­hiány, a kántorhiány. Ezért nagy súlyt helyezünk a hitoktató- és kántorkép­zésre. De ezen túlmenően az egészség­­ügyi képzésre is. A diakonisszáknak szociális gondozóknak is kell lenniük, gyülekezeti munkát is kell végezniük, de szükséges, hogy intézményvezetés­re is képesek legyenek. A kétéves kép­zéssel a gyülekezetekbe, a lelkészek mellé akarunk gyülekezeti segítőket adni. Sajnos, nehézségeink sokszor kiáb­­rándítólag hatnak. Meg kell mondani, hogy nem az állam okozza számunk­ra a nehézséget az újraindulásban, ha­nem az evangélikus szeretetház. Ami­kor kényszerűségből elhagyták a dia­konisszák hajdani épületüket, az üre­sen maradt helyiségeket betöltötték öregekkel. Az öregek otthona terjesz­kedett. Most ezeket a helyiségeket nem, vagy csak nagy harc árán kap­juk vissza. Ez sajnos nem kívánt fe­szültségeket is okozott. Most, hála Is­tennek, már van egy szobánk, ahol há­rom jelöltünket el tudjuk helyezni. Van egy tanteremnek használható he­lyiségünk, sőt egy vendégszobánk is. Segítség és nagy lehetőségek hordo­zói viszont az egyre jobban alakuló kapcsolataink külföldi diakonissza anyaházakkal. Példa erre a finnországi Oulu városának diakonissza anyahá­za, ahová márciusra hívtak meg ben­nünket az ottani diakonissza napokra, hogy beszámoljunk hazai munkánk­ról, helyzetünkről. Az anyagi támoga­táson túl fontosnak tartjuk, hogy hall­gatóinkat külföldi gyakorlatra küldjük ki, elsősorban Finnországba és Német­országba. Fontos ez azért, hogy min­tát lássanak; itthon ugyanis már nem igen tudnak a még élő, egykori diako­nisszák példát mutatni nekik sem a szolgálatban, sem a közösségben — fe­jezi be ismertetését Lupták Gyula. — Kiss Miklós, mosonmagyaróvári ev. lelkész. MEGHÍVÓ A Nyugat-Clevelandi Magyar Evangélikus Egyház mindenkit szeretettel hív és vár KISS JÁNOS PROFESSZOR EMLÉKÉRE a templomban (W. 98/Denison) tartandó zenés áhítatra 1992. május 3-án, vasárnap du. 4 órakor A műsoron volt tanítványai, zenészek és énekesek vonós és fúvós hangszeren, hárfán, szóló, duett, trió, kvartett és kórus előadásban, zongora és orgona kísérettel Kiss János zene- és énekműveit elevenítik fel. Belépődíj nincs, önkéntes adományok egyházunk missziós céljait szolgálják. Az áhítatot szeretetvendégség követi, melyre mindenkit szívesen látunk.

Next

/
Thumbnails
Contents