Erős Vár, 1991 (61. évfolyam, 1-6. szám)
1991-08-01 / 4. szám
POSTMASTER: DO NOT FORWARD! SEND ADDRESS CHANGES TO ERŐS VÁR, BOX 602148, CLEVELAND, OHIO 44102. NO. 4. (269). VOL. 57, AUG. 1991. USPS 178560 AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 57. ÉVFOLYAM 1991. AUGUSZTUS 4. SZÁM MEGSZÁLLÁS UTÁN 1944. március 19-én Nagyváradon voltam. Úgy volt, barátommal és édesapjával még néhány napot Erdélyben töltünk. A megszállás hírére örültünk, hogy vissza tudtunk utazni Budapestre. Ma is előttem van a Keleti pályaudvar, ahová megérkeztünk, német katonák, magyar rendőrök, igazoltatás, félelem. Ekkor kezdődött hazánk megszállása. (Bár jogos az a nézet is, hogy Mohácsnál 1526-ban.) 1945 telén, tavaszán viszont nem tudtuk, hogy nem ért véget megszállásunk. 1947-től viszont már nem volt kétség. Nemzedékem számára azonban az 1944. március 19-i dátummal azonos, sőt azt meghaladó súlyú időpont, a megelőző ti-Áldás a hazára! Áldás és békesség Otthonunkra: szép hazánkra! Itt fénylik ránk az ég, Munkánkat ez a fold várja. Édes gyümölcsét ha mi esszük, Terhét, baját is vállra vesszük: Szívvel és tettel úgy szeretjük! Minket az Úristen Nem teremtett kósza szélnek, Mert helyünk van itten, Ahol őseink is éltek. Itt a hazánk, s bárhova térjünk, Ennek emléke marad vélünk, Távoli tájról ide érzünk. Egymásért élhetünk És együtt a nagyvilágért. Megváltónk van velünk, Mindenkiért Ő ontott vért. Szent keresztfája megjelölte: Szolgálatának ez a földje. Áldjuk, kövessük mindörökre! — Bodrog zenkét nap eseményei és a rombadöntött remények miatt, 1956. november 4-e. Legújabbkori megszállásunk napja. 1944—45 megszállói a háborúra, a békeszerződés után a nagyhatalmak alkujára hivatkozhattak, ha mindez erkölcsileg nem is fogadható el. 56 november 4-re ennyi mentség sincs. Megszállás volt ez a javából. Zuglói házunk padlásáról figyelhettem az Egressy úton a városközpont felé tartó teherautó-oszlopokat. Harmincöt évig tartott ez a megszállás. Hosszú idő ez, ha voltak is fordulatai, 1963, 1968... Időtlen, reménytelen két évtized következett ezután, a beletörődés nagy kísértése. Hosszú idő, sokan szeretteink közül nem érték meg a végét, pedig de boldogok lennének, hogy gyermekeik, unokáik már egy más hazában élhetnek. És az egyház? A dátumok — 1944, 47, 56, 63, 68... — az egyháztörténetnek is dátumai. Adjátok meg a császárnak... Ki ezért, ki azért megpróbálta. Volt aki szívből, volt aki színből. Mindegyik érthető. Volt, aki remélte, hogy őszinte a hatalom, szabadság köszönt az egyházra is. Csalódnia kellett. Mások a hatalom kegyeit keresték, „teológiájukat” a hatalom igényéhez igazítva. A beletörődés, a szürkeség, a langyos víz évtizedei talán többet ártottak, mint a nyílt üldözés ártott volna. Kimentek a megszállók. Nem úgy, mint 56-ban lehetett volna, elismerve egy nép .szabadságvágyát, hanem elfogadva a világpolitika új realitásait. Mindez megóv minket az önelégültség kísértésétől, segít felismerni a történelem Urának hatalmát. Az Ő kegyelme az új kezdet lehetősége a nép és az egyház számára. Közhely, hogy nincs többé kibúvó, bűnbakmechanizmus, összekacsintás. Rajtunk múlik. Harmincöt év hosszú idő. Sokféle kapcsolat alakul ki megszállók és megszállottak között. Nem tudom, ahol voltak megszállók mennyien éltek, vagy mennyien éltek jobban belőlük, mennyien sajnálják, hogy elmentek. De hiszem, hogy az egyház öröme tiszta, egyértelmű öröm. Senki nem készült arra — még az együttműködők sem —, hogy egy korlátozott, zsugorodásra ítélt egyháznak legyen a papja, vagy munkatársa. Az öröm ugyanakkor indulatmentes és megbocsátó. Bizonyos, hogy a keresztyén emberek fognak virágot vinni a német és orosz katonasírokra, nemcsak azokra a magyar emléktáblákra, oszlopokra, amelyek létesítésével végre lelkünk minden szeretetével emlékezhetünk a mi áldozatainkra is. Megbocsátó szeretetünk azokra a lelkész és nem lelkész testvéreinkre is kiterjed, akik a megszállás megszűntéből, Isten nevében, maguknak kívánnak politikai népszerűséget szerezni. Az egyháznak is kell legyen humora, főleg a szabadság nagy pillanataiban. Nemcsak szeretettel, hanem humorral is kell szemlélni, ha a szabadság nyilvános köszöntői között prominens kollaboráns is akad. Az ítélet Istené. Fogság, szabadulás a fogságból, ismert fogalmak a Szentírás olvasói előtt. Ők azt is tudják, az igazi rabság a bűn rabsága. Az egyház, Jézus tanítványainak a feladata, hogy a fogságból szabadult népnek hirdessék az evangéliumot. Együtt örvendezve, hogy Isten kegyelme véget vetett a fogságnak és hirdetve az igét, hogy véget érjen minél többek számára a bűn rabsága is. Nem elvetendő evilági öröm az azonosulás a nemzettel, az osztozás a szabadság nagy pillanatának eufóriájában. De nem tompítja a nemzetek feletti üzenetet az igazi szabadságról. — Frenkl Robert, a Magyarországi Evangélikus Egyház (..Evangélikus Élen országos felügyelője.
