Erős Vár, 1991 (61. évfolyam, 1-6. szám)
1991-06-01 / 3. szám
POSTMASTER: DO NOT FORWARD! SEND ADDRESS CHANGES TO ERŐS VÄR, BOX 602148, CLEVELAND, OH 44102. NO. 3. (268). VOL. 57, JUNE 1991. USPS 178560) AMEUTKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 57. ÉVFOLYAM 1991. JÚNIUS 3. SZÁM “TESSÉK A SÓT TOVÁBBADNI!” DE HOL VAN A TŰZ? Spirit=Fire. Lélek=Tűz. — Ezeknek a fogalmaknak ilyen párosítása pár évtizeddel ezelőtt nem csupán gondolatvilágomban hagyott mély nyomokat, hanem e párosított fogalmak lelkesebbé tették igehirdető szolgálatomat, s fürgébbé tették lábaimat buzgóbb kórházi- és otthonlátogatások végzésére. Ennek az engem felrázó tapasztalatnak különleges jellege abban áll, hogy az nem kapcsolódott áhítati időhöz vagy igehirdetésre készüléshez, hanem — angolnyelvű — Pünkösdi szél Vad, konok dac volt bennem minden új iránt. Ész, szív bennem minden újat mindig csak bírált. Észokok, érvek, tények nem bírtak velem. Űj emberem felett győzött az ó szüntelen. Győzött addig, míg egyszer a titkos Erő szélvészként csapott le rám; földre teperő. Honnan jött, hová ment? Azt én nem tudom; Csak azóta ott járok már az új úton. Pünkösdi szél Te voltál! Te tetted velem. A Te munkád mindenütt csodákat terem. Űjjászültél engem is! Légy érette áldott! Szüld újjá, Uram, így az egész világot! Berek Péter keresztrejtvény megfejtéséhez. Egy helyen a rejtvény a “spirit” szó négybetűs, rokonértelmű szavát követelte. Ösztönszerűen a “sóul” szót igyekeztem az üres kockákba beilleszteni, de mindhiába. Azonba a “fire” (tűz) szó beírása bizonyult helyesnek! A lélek és a tűz ilyen összekapcsolása gondolkodóba ejtett. Ha a keresztrejtvény szerkesztője tudta azonosítani ezeket a fogalmakat, megfeledkezhetem-e én Isten országának szolgálatában a lelkesedés tüzéről? Attól a naptól kezdve Jeremiás próféta szava: “Mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem” (20:9), további szolgálatom vezérfonalává vált. Jólismert a gyermek Izsák Ábrahámhoz intézett kérdése: “Atyám, ímhol van a tűz és a fa, de hol van az égőáldozatra való bárány?” Izsák kérdése sugalta tulajdonképpen mostani cikkem címét. A ma gyülekezetének megvan a “fája” (templom, oltár, szervezet), megvan — szűkén vagy bőségesen —- az áldozat, az egyházi munka anyagi feltételeinek a biztosítása, de hol van a tűz? Sokszor halljuk, hogy ridegek vagyunk, hogy kevesen vannak a buzgószívű hivek. Ki tudja, talán Te is, Testvérem, kérdezted önmagadtól: Miért ilyen langymeleg a keresztyénségem? Miben keressem annak okát? Az első pünkösd tüze Működése idején Jézus egyik alkalommal így nyilatkozott: “Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássák: és mit akarok, ha az immár meggerjedett?” (Lukács 12:49). Az első pünkösd napján Jézus szava beteljesedett. A Szentlélek eljött a világba. S az első pünkösdkor Péter prédikációja hatására háromezer ember megtért, megkeresztelkedett. Az Anyaszentegyház megszületett. A Szentlélek azóta is működik a világban. Az Apostolok Cselekedetének a könyve tanúbizonyságot tesz arról, hogy az első gyülekezet tüzeslelkű, buzgó, melegszívű krisztuskövetőkből kovácsolódott egybe. Ma azonban sokan vagyunk, akik abban a pünkösdi időszakban az énekíróval együtt alázatosan beismerjük: “Hitem pedig, mint a változó hold, / Hamar elfogy, tölte alig hogy volt, / Hol felhat égig, / Hol meg elhal s a homályban késik.” Hitünk nem fénylő láng, csupán hamú alatt pislákoló parázs, ami sem fényt, sem a szeretet melegét nem továbbítja. Szabad-e ilyennek lenni annak a tűznek, melyet Jézus jött gerjeszteni? Tüzünk fogyatékossága nem futamít meg Vannak olyanok, akik hitéletük fogyatékosságát azzal akarják megoldani, hogy pünkösdista vagy karizmatikus közösségbe kívánkoznak. Megfutamodni könnyű. Isten azonban azt akarja, hogy legyünk buzgó keresztyének abban a közösségben, amelybe Ő helyezett minket. Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy a Szentlélek megvilágosító, szent tüzet gerjesztő ereje éppen úgy megtapasztalható saját gyülekezetünkben, mint másutt. A hatvanas évek végén még nem tudtam karizmatikusokról. Mikor egy Szentlélek-témájú konferenciára kaptam meghívót, elmentem oda. A nyolcnapos konferenciára tízezer evangélikus gyűlt össze egy hatalmas minneapolisi auditóriumban. Elmélkedve gyülekezetem lelki problémáinak sokaságán, azt képzeltem — amerikai szólás-mondás szerint — “ez az, amit az orvos rendelt”. A nyolc nap elég volt ahhoz, hogy megismerhessem több őszinteszívű, evangélikus hivő lelkivilágát és békességet sugárzó kegyességét. Különösen pedig két nem-evangélikus előadó tett rám olyan mély benyomást, hogy őket újra meg újra szívesen meghallgattam volna.
