Erős Vár, 1989 (59. évfolyam, 1-5. szám)
1989-06-01 / 2. szám
2. oldal EROS ©VÁR erről. Bele lehet tekinteni a világi történelem könyveibe is. Ugyanerről tesznek bizonyságot. Hogy milyen föltételek között mondotta el Jézus szavait a tanítványi szeretetről és az Isten dicsőségére élő emberről, azt szeretném most közelről, mai bibliai tanításunkból megmutatni. Hitünk gyakorlása Elvégeztük az iskolát — előttünk az élet! Az egyházi esztendő mögöttünk levő része — ádventtől pünkösdig — Isten cselekvését állította elénk, ahogyan az Jézus Krisztus személyében és földi működésében fejeződött ki. Keresztyén hitünk kiteljesedésének felfelé ívelő útján megültük a három nagy ünnepet: karácsonyt, húsvétot, pünkösdöt. Karácsony az ATYA ünnepe, aki úgy szeretett minket, hogy egyszülött Fiát adta ajándékul; húsvét a FIŰ ünnepe, aki feltámadásával tett pecsétet megváltói munkájára, mert megszabadított bűntől és haláltól: immár miénk az örökélet ígérete; pünkösd a SZENTLÉLEK ünnepe, aki hívja, összegyűjti, megvilágosítja és az igaz hitben megtartja Isten népét. Az egésznek betetőzése, összefoglalása volt a SZENTHÁROMSÁG ünnepe, amikor a gyülekezet ámulva imádta Isten csodálatos egységét és emberi elmével fel nem fogható titokzatos háromságát. Az egyházi év most végződött időszakát hasonlíthatnánk a hitoktatáshoz, sőt általában az iskola elvégzéséhez. Pünkösdkor graduált, „érettségizett” a gyülekezet, elvégeztük hitünk iskoláját, előttünk állnak a keresztyén élet hétköznapjai: hitünk gyakorlására, cselekedetekben való megvalósítására a gyülekezet életében, amikor Krisztus tanúi és követei lehetünk ebben a világban. Buzgón imádkozzunk a gyülekezet minden egyes tagjáért, hogy kivétel nélkül vállalják ezt a közösséget Urunk dicsőségére és Isten országa növekedésére! (A Nyugat-Clevelandi Magyar Ev. Egyház gyülekezeti értesítőjéből) És szeretném, ha figyelmesen ellenőriznétek, amit mondok. Igénk János evangéliomának 13-ik fejezetéből való. Ismerős fejezet. Elmondja nekünk, hogy Jézus, földi életének utolsó estéjén éppen a szeretet szolgálatának példáját írta a tanítványok elé. Ő — az Űr — sorra megmosta tanítványainak lábát. Még Júdásét is. Azután az utolsó vacsorában volt együtt az övéivel. Itt adta tudomására Júdásnak, hogy világosan tudja, milyen útra lépett. Mai igénknek ezek a bevezető szavai: „Amikor kiment”... — éppen arra vonatkoznak, hogy Júdás most indult el följelenteni Mesterét. A tanítványok nem sokat sejtettek abból, ami Jézus lelkében most játszódott le. De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy Jézus a szeretet új parancsáról akkor beszélt, amikor szemtől-szemben állt a halállal. Az erőszakos halállal. Az igazságtalan halállal. Amikor világosan tudta, mi vár reá. A lelkesedő tömegek ezrei régen hátat fordítottak már neki. A 12, akire három esztendő lelkigondozó-munkáját pazarolta, leolvadt 11-re és tudta ezeknek ingatag erőtlenségét is. Nem ellágyult, érzelmes álmodozás hangulatában beszélt tehát Jézus a szeretetről, vagy annak szépségéről, hanem szemtől-szemben a legrútabb halállal mondotta, hogy úgy kell szeretni, amiképpen Ő szeret, és így kell dicsőíteni Istent. Ez az útja annak is, hogy Isten kiárassza dicsőségét az övéire. Aki tehát a szeretet új parancsolatát adta, az ebben a helyzetben volt. Nem költészet, hanem a rideg valóság körülményei között mondotta el akarata szavát. Akiknek adta ezt az életirányító szót, azokat sem áltatta egyetlen egy pillanatig sem azzal, hogy zavartalan, álmodozásra alkalmas vüágban vár rájuk az új parancsolat megvalósítása. * Tudunk arról, hogy miként készítette el tanítványait. Néhány mondata elfelejthetetlen. Úgy-e tudtok arról, hogy ezt mondotta nékik: „Elbocsátalak titeket, mint juhokat a farkasok közé.” Tudjátok, hogy fölkészítette őket arra, hogy az Ő nevéért üldözni fogják őket. Hogy nem lesz más a sorsuk, mint a Mesterüké. Jézusnak ezek a szavai egyértelműleg adták a tanítványok tudomására, hogy őket — a gyűlölködő világba küldi el. — Szeretni. — Úgy szeretni, ahogyan Ő szeretett. Azaz: készen lenni arra, hogy a szeretetükért még meg is ölessék magukat. Úgy mint Ő. Mi, késő utódok, tudunk arról, hogy éppen ezen az úton vett diadalt a keresztyénség az őt környező világon. Isten akkor nyert dicsőséget és akkor adott övéinek dicsőséget, amikor Jézus szeretetével győzték le a világon a gyűlöletet. Még egyszer el kell mondanom: Isten nem azzal bízott meg ma, hogy elringató szót hozzak el hozzátok. Hogy megsimogassam valakinek a lelkén a sebet. Ha már meggyógyítani nem tudom, mégis, hűvös érintéssel kis enyhületet adjak. Vagy édesízű szót mondjak annak, akinek a lelkét elborította a keserűség. Isten igazságot mondani küldött hozzátok. Az igazság pedig ez: A mi dicsőségünk az, hogyha a világ gyűlöletére szeretettel tudunk válaszolni. Ha így tesszük lehetetlenné a világ számára, hogy Istent szidalommal illesse. Sőt szeretetünk hatalmával kényszerítjük rá a világot, hogy magasztalja Istent ezért a csodákat művelő szeretetért. Söderblom Náthán, svéd evangélikus érsek — saját bevallása szerint — sokat gondolkozott azon, miképpen kellene legjobban meghatározni, kit értsünk a „szent” emberen? Sokszori megfogalmazás után mondotta — s úgy érzem, a Biblia igazolása mellett mondhatta —, szent az az ember, akinek az élete lehetetlenné teszi embertársai számára, hogy kétségbevonják Isten létezését. Mielőtt igehirdetésemet ma befejezném, még egy szívből fölszakadó, könyörgő szavam van hozzátok, Kecskemét evangélikusai: Isten szerelmére kérlek, zárjátok bele hű szívbe a Megváltó szavát! Szeressetek ebben a világban úgy, amint Ő szeretett. Erről ismerje meg a körülöttetek élő világ, hogy az Ő tanítványai vagytok! És e szeretet miatt, ennek a nyomán legyen Istennek dicsősége! Ámen.
