Erős Vár, 1989 (59. évfolyam, 1-5. szám)
1989-02-04 / 1. szám
EROS ©VÁR 3. oldal FÁY ISTVÁN KÖZEL A MEGVALÓSULÁSHOZ (A budapesti Evangélikus Gimnázium megnyitására) Az 1947 utáni évek Magyarországon az egyházak életében is gyászos időszakot jelentettek. A Rákosi-rendszer hamis vádak, primitív kirakatperek segítségével börtönbe vetette történelmi egyházaink főpásztorait, Mindszenty József bíborost és Ordass Lajos evangélikus püspököt; Ravasz László református püspököt pedig lemondásra kényszerítette. A vezetőiktől megfosztott és megfélemlített egyházak lemorzsolása azután könnyű feladat volt az állam számára. Felszámolták a szerzetes és apáca rendeket, valamint a diakonissza intézményeket. Nem feledkeztek meg a patinás, magasszínvonalú felekezeti iskolák birtokbavételéről sem. Igyekeztek elhitetni a keresztyén magyarsággal, hogy az egyházak vezetői „önként” adták át évszázados intézeteiket az államnak. A látszat kedvéért meghagytak 1-2 iskolát a katolikus és református egyházak kezében, az evangélikusok 10 középiskoláját azonban mind államosították, illetve megszüntették. Már akkor felvetődött a kérdés: miért? Legfájdalmasabb a budapesti Evangélikus Főgimnázium, a FASOR elrablása volt. Nemcsak az egyháznak, hanem az egész ország szellemi életének. Mert ez az intézet hosszú működése folyamán hazánk politikai, társadalmi, tudományos és művészvilágának arányszámát messze meghaladó elitjét nevelte fel. Olvasóim tájékoztatására felsorolok közülük néhányat betűrendben, hogy állításom igazolást nyerjen: Bókay János, Böhm Károly, Doráti Antal, Fényes Adolf, Glatz Oszkár, Grünwald Béla, Lukács György, Neumann János, ifj. Peskó Zoltán, Podmaniczky Frigyes, Pulszky Ferenc, Stein Aurél, Szabolcsy Bence, Tátrai Vilmos, Wigner Jenő. Ennyi kimagasló egyéniség felnevelésére egészen magas tudású és a pedagógiát szent, keresztyén és magyar kötelességnek tekintő tanári kar volt csak képes. Ugyancsak nekik köszönhető, hogy egyetlen más intézet sem nyerte meg annyiszor az országos tanulmányi versenyt, mint a FASOR. Sokan kérdezték ennek a titkát, pedig egészen egyszerű az. A gimnázium minden tanára családtagnak tekintette egymást. Testvéri viszony volt ez, mely ösztönzést, szükség esetén tanítást és erkölcsi támogatást jelentett. Mindezen felül pedig nemes versengést tudományos munkásságuk terén. Ilyen szellem vezette őket tanítványaik felnevelésében. Nagyon sokat adtak, de sokat is követeltek. A szülők társadalmi, vagy anyagi helyzete semmit nem jelentett, kizárólag a növendékek rátermettsége volt a mérvadó. Aki nem felelt meg, könyörtelenül átesett a rostán. Az evangélikus egyház kezdettől fogva iskolafenntartó, mert vezetői meglátták, hogy egy nemzet csak művelt középosztályára bízhatja jövőjét. Szándékuk a XVI. század végétől bukdácsolt a történelmi viharok és az ellenreformáció viszontagságai között. Folyamatos evangélikus iskolai oktatásról II. József „Türelmi rendeletétől" kezdve lehet csak beszélni A budapesti iskola főgimnáziumi minőségben 1867-től érettségiztetett. A Deák térről 1904-ben költözött a városligeti fasorba, (innen a neve) a Vilma Királynő út 17-21 számot viselő gyönyörű, új épületébe, ahol 1952-ben történt elkobzásáig működött. Fénykora az 1904-ben kezdődő négy évtized. Igen nagy előnyt jelentett, hogy az intézet mecénásai, azonkívül különböző alapítványok biztosították a teljes anyagi és ezáltal a szellemi függetlenséget. Innen indult ki az a nemesen toleráns szellem, mely párosulva a tanári kar és a tanuló ifjúság igaz magyarságával, önállóan gondolkozó fiatal intellektüeleket bocsátott az életbe tizennyolc éves korukban. Az eredmény nem csodálható olyan tantestület irányításával, melynek működése folyamán 18 tanára volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Érdekes módon azonban — az én időmben — egyikük sem pályázott egyetemi katedrára (Kerecsényi Dezső kivételével), mert az alap lerakását tartotta lényegesnek. Példaadó alázatuk és keresztyén hitük nyugodtan nevezhető a hivatástudat csúcsának. Nyolc éven át voltam a Fasor növendéke és hetedikes koromban egy kirándulás alkalmával megkérdeztem Renner Jánost, a világhírű geofizikust, miért nem vállal egyetemi katedrát, holott erre már többször kérték. Válaszát soha nem felejtem el: „Fiam, ha valaki házat épít, annak a szilárd alapját kell lerakni először és a falakat ráépítenünk. Az egyetem csak a tetőt jelenti, mely ezek nélkül összerogyna”. Ez volt a „fasori szellem” leghibátlanabb megfogalmazása. Akik ezt a magatartást ismerték diák korukból, mind a mai napig nem értik, miért kellett megszüntetni egy ilyen iskola működését. Ma még hozzávetőlegesen 1300-1500 öregdiák van életben és több, volt iskolatársamat kérdeztem meg erre vonatkozóan. Mindegyiknek más a véleménye. Én azt hiszem, hogy a legkézenfekvőbb, — melyre talán senki nem gondolt — hogy Lukács György, a legnevesebb marxista ideológus és a legműveltebb kommunista, nyolc éven át volt a Fasor növendéke. Ha valaki, úgy ő jól tudta, milyen veszélyt és akadályt jelent a nagytudású, hitvalló keresztyén értelmiség ellenállása hazánk hagyományos szellemi életének a felszámolásában. Szentül hiszem, hogy ez volt a legnyomósabb ok, vagy legalábbis az okok egyike. Néhány évvel ezelőtt végül lelkes pedagógusok és öregdiákok — akik nem adták fel az iskola újra-megnyitásának a reményét — rájöttek, hogy ennek semmiféle jogi akadálya nincs. Azóta az intézet egykori latin-történelem szakos tanára — aki az államosítás idején még nem volt harminc éves —, dr. Gyapay Gábor éjt nappá téve dolgozik az újjáépítésen. Az öregdiákok pedig mind odahaza, mind a szabad világban teljes erejükkel támogatják munkájában és ezt teszi az egyház is Nagy Gyula és Harmati Béla püspökkel az élen. Az Országos Pedagógiai Intézet által 36 éven át használt és alaposan megviselt épületet úgy-ahogy rendbehozták. Megszervezték az induláshoz szükséges 22 tanárból álló tantestületet akik közül heten nyugállományból tértek vissza, hogy átadják a régi metódust, a szellemet ifjabb kartársaiknak és a tanítványoknak. Az első évben 250 diákkal indul az iskola, de a jelentkezők száma több százat tesz ki. Természetesen az „eltűnt”, Európahírű ásványgyűjteményt lehetetlenség pótolni, de a gazdag fizikai és természetrajzszertárnak a pótlása folyamatban van. A számítástechnikai laboratórium felállítása is a legjobb úton halad. Nagyon örvendetes szándék, hogy az államtól lehetőleg semmiféle anyagi támogatást nem fogadnak el, mert ez szellemi szabadságukat befolyásolná. Elvük, hogy az iskolafenntartás kizárólag az egyház és a hívek feladata, amihez természetesen a világban szétszórt öregdiákok is hozzájárulnak segítségükkel, a Svájcban élő dr. Bogsch Árpád vezetésével működő szervezetükön keresztül. Harminchét éven át nem volt fasori gimnázium, csak emléke és szelleme élt, mely reményt ad, hogy a szeptemberi megnyitás után a régi, magas mércével és hagyományok ápolásával újrakezdődik a zökkenésmentes keresztyén, magyar nevelés az Alma Materben. Bizonyos vagyok abban, hogy a kiváló igazgató, Gyapay Gábor és munkatársai hitét és erőfeszítését siker és Isten áldása fogja kísérni.
