Erős Vár, 1989 (59. évfolyam, 1-5. szám)
1989-08-01 / 3. szám
2. oldal Újrakezdés (Folytatás az első oldalról) hogy a halál után van feltámadás, mert a feltámadás az Isten logikájának eredménye, nem az emberé. Isten logikája pedig azt követeli meg az embertől, hogy ne saját magára, hanem Istenére nézzen. 3. Azt jelenti ez, hogy fogadjon el az ember egy olyan kezdőpontot, amelyet emberi ésszel el nem tudna fogadni. Azaz kezdjen ott gondolkozni, ahol emberi természet szerint, amint a magyar mondja: „megáll az ember esze”. Tehát forduljon el az ember önmagától, ne legyen többé egy egocentrikus élet, mert minden önmaga felé fordult szív elgyávul az élet viharában. Az önző emberek nem mernek újat kezdeni, nem mernek rizikót vállalni, mert attól félnek, hogy baj lesz belőle. Ha sikerül vállalkozásuk, akkor felőrlődnek az önimádatban és a felfuvalkodottságban. Ha pedig nem, akkor összeroppannak a csalódás terhe alatt. De az Isten felé fordult léleknek — akit theocentrikusnak nevezhetünk — nincsen ilyen félelme, mert sikere eleve garantálva van. Aki szívét az Istennek adta, az elért egy olyan sikeres egységet, amelyikben a teremtő és a teremtett lett eggyé, s amely mellett minden emberi elgondolás jelentéktelenné fakult. Ezért meri Jób, aki még nem is tudott a Krisztusról, még kevésbé Krisztus feltámadásáról, azt mondani, hogy „tudom, hogy az én megváltóm él...” Lehetetlen, emberi szemszögből megfoghatatlan kijelentés ez. De az Isten felé fordult emberek mindenkor elfogadták Isten leglehetetlenebbnek látszó megbízatásait is. Noé bárkát épített egy homoksivatag közepén. Ábrahám és felesége felújították házassági együttélésüket egy olyan korban, amelyben emberi elgondolás szerint egy férfinak megszűnt a nemző, és egy asszonynak a fogamzó képessége. Dávid felvett egy kavicsot, hogy ledöntsön vele egy páncélos óriást. Józsua parancsot adott, hogy megállítsa a napot Gibeonban, és a holdat az Ajalon völgyében. Hóseás próféta engedelmesen feleségül vett egy utcanőt, és gyermeket nemzett tőle, hogy az Űr akaratát teljesítse, és József magához vette terhes jegyesét, Máriát. ERŐS® VÁR Micsoda lehetetlen lista ez, olyan dolgok vannak benne, ami ellen fellázad az emberi értelem, és azt mondaná: de ez igazán több, mint egy ember elviselhet! De mindezek nem nehezek akkor, ha az ember összehasonlítja őket olyan dolgokkal, amik a mi számunkra látszanak lehetetlennek: eltemetni régi sérelmeket, elviselni azokat, akikkel összevesztünk, és együtt dolgozni azokkal, akiket nem tartunk méltóknak társaságunkra. 4. Húsvét is azok közé az alkalmak közé tartozik, amelyek a fentiekhez hasonlóak. Mert azt mondja nekünk az Isten, hogy higgyünk abban, hogy egyszülöttje, Jézus feltámadott a halálból annak idején, és hogy ezt az ember ezen felül személyesen magára is kell, hogy vonatkoztassa. Vagyis ugyanazt a lehetetlennek látszó hitet követeli meg tőlünk, mint amit megkövetelt Noétól, Ábrahámtól, Dávidtól és Józseftől. De Isten sohasem követel az embertől olyasvalamit, amit az ember meg ne tudna tenni, ha akar. Noé fel tudta építeni a bárkát, bár addig nem gondolt arra, Ábrahámnak gyermeke született feleségétől abban az időben, amikor a reménységet mindketten feladták egy meddő élet után. Dávid le tudta győzni Góliátot, és József el tudta viselni a gyanút és a szégyent. Sohasem tudhatja az ember, hogy mire képes, addig míg meg nem próbálta azt, de Isten tudja, hogy mi lakozik bennünk, és ezért állít fel a számunkra olyan követeléseket, mert tudja, hogy megvan az erőnk arra. Megvan tehát az emberben az az erő is, amelyik megnyilatkozhatik, megnyilvánulhat a feltámadás hitében, csak próbára kell tenni, ki kell követelni azt. Megvan azért, mert a feltámadás éppen úgy az élet realitásai közé tartozik, mint a születés és a halál, csak egy másik érzékszervre van szükségünk ahhoz, hogy felfoghassuk, megérthessük azt. 5. Talán különösnek hangzik, ha az ember a hitről mint egy érzékszervről beszél. De csak akkor, ha az ember belenyugszik abba, hogy élete nem más, mint egy felsőbbrendű, kifinomult állati élet. Ez egyszerűen nem igaz. Bár lehetnek fizikai hasonlóságok ember és állat között, bár testünk szerkezete emlékeztethet az állatok testének anatómiájára, az ember lényege nem abban van, hogy testileg kiváló, hanem hogy van egy öntudata, amelyik képessé teszi arra, hogy ne csak napról napra éljen, hanem egy világos folyamatban értesse meg magát. Lehet, hogy az állatoknak van ösztönük, amelyik hasonló a mi érzéseinkhez, lehet, hogy azok is tanulnak tapasztalatból, de nincsen meg nekik az az öntudatuk, amelyben egymással azonosíthatják azt a gyermeket, akik egyszer voltunk azzal a felnőttel, nagyapával, akik ma vagyunk. Ez az öntudat, ez a tudatosság az, ami bennünket mássá tesz, és ez az, ami Istentől való. Nem számít, hogy léleknek nevezzük-e ezt, vagy valami másnak, csak az számít, hogy ez az Istennel való hasonlóság tesz bennünket képessé arra, hogy higgyük, azaz hogy mindazt, amit érzékeink be nem tudnak nekünk bizonyítani, éppen olyan valóságnak fogadjuk el, mint amit érzékeink bizonyítanak be. Ez az, amit Jób használ. 6. Vannak persze olyanok is ezen a világon, akik azt hirdetik, hogy a keresztyének azért hisznek egy másik világban, azért készülnek egy örök életre, mert nem tudnak mit kezdeni e világi életükkel. Ez azonban csak azokra a kisszámú, ún. keresztyénekre vonatkozik, akik keresztyénségüket egy negatív formában akarják kiélni. De ez nem áll meg, mert mindennek ellenére a keresztyén élet egy tevékeny, aktív, pozitív élet. Akiket Isten felhívott Benne való hitük megbizonyítására, mint a fentebb említett neveket, azoktól mind egy valóságos cselekedetet követelt meg. Ezt követelte meg magától Krisztustól is, és ezt követelte meg Krisztus az apostoloktól is. Nem Isten akarata tehát a hitben való csendes visszavonulás és egy imádkozásban magát kimerítő élet. Jézus azért jelent meg a tanítványoknak feltámadása után, hogy emlékeztesse őket arra, hogy ők kiküldöttek, akiknek egy cselekvő életben kell megbizonyítani, hogy a megbízatás, amit kaptak, csakugyan nekik szólt. Ez pedig csak ott lehetséges, ahol az ember megértette, amit Luther így mondott: „ó, a hit egy cselekvő, tevékeny valami, nem kérdezi, hogy mit kell cselekednie, hanem
