Erős Vár, 1987 (57. évfolyam, 1-5. szám)
1987-10-01 / 4. szám
3. oldal EROS® VÁR----------------------------------------------------FAY ISTVÁN: —----------------------------------------------470 esztendő Krisztus szolgálatában (írásomat szeretett hittanáraim, Bereczky Sándor és dr. Sólyom Jenő emlékének ajánlom.) g v/tá# minden ördöge Ha elnyelni akarna, Minket meg nem rémítene, Mirajtunk nincs hatalma. E világ ura gyűljön bosszúra: Nincs ereje már, reá ítélet vár, Az Igeporbadönti." (Luther) Most van 470 esztendeje, hogy Luther Márton ágostonrendi szerzetes közzétette 95 pontját, melyekben követelte Krisztus Egyházának az Újszövetség alapjára való visszaállítását és a XVI. század egyháza által hirdetett tévtanok haladéktalan megszüntetését. E történelmi jelentőségű cselekedet által az emberiség átlépte a szellemi újkor küszöbét. Négy évvel ezeló'tt emlékeztünk a nagy hitvalló születésének ötszázadik évfordulójára, de azt hiszem, nem lesz hiábavaló, ha feledékeny és a keresztyénségtől egyre távolodó világunkban felelevenítjük munkálkodását, beállítva őt a korba, mely szükségessé tette fellépését. Az emberiség története azt bizonyítja, hogy válságos időkben, legyenek 30 éve alakult meg... (Folytatás a 2. oldalról) metországi főbizottságának ügyvezetője, Ratz Edmund egyháztanácsos is megtisztelte jelenlétével a gyűlést és e szerv további támogatásáról biztosította a munkaközösséget. Végül az intézőbizottság tartott hivatalos ülést. Újból megtárgyalta s elfogadta a munkaközösségi gyűlés minden javaslatát és megválasztotta a következő évekre az új vezetőséget: az elnöki tisztet Vajta Vilmostól Gémes István stuttgarti, az ügyvezető elnökit Terray Lászlótól Pátkai Róbert londoni lelkész vette át, míg Kellner Ilona Svédországban szolgáló lelkésznőt választották meg jegyzőnek. A harminc esztendőn át mindig megtapasztalt isteni támogatásért érzett hála szava fejezte be az együttlétet, amikor a résztvevők imádkoztak, és elénekelték a „Mily nagy az Úr kegyelmessége” kezdetű éneket. p azok morális, szellemi válságok, vagy birodalmak összebékíthetetlennek látszó ellentétei, Isten mindig elküldi azt az embert, aki ezeket áthidalja és megmutatja embertársainak a kivezető utat. A közép- és újkor küszöbén Európa népeinek hatalmi, szellemi és erkölcsi összekuszáltságából az egyetlen járható ösvényt az 1483. november 10- én Eislebenben született Luther Márton mutatta meg. Egyszerű bányász gyermeke, tisztes szegénységben élő családból. Anyagi helyzetükön némileg segít, amikor apja a következő évben rézöntő műhelyt nyit Mansfeldben. A rendkívüli tehetségű fiú tanulmányait a magdeburgi Szent György kollégiumban kezdi el, majd ösztöndíjjal Erfurtban folytatja. Ügyvédi pályára készül, de mélyen vallásos. Sorsa fordulópontját, mely egész pályafutását meghatározza, egy váratlan eseménynek is köszönheti. 1505 nyarán egy mezőn megy keresztül és a viharban közvetlenül mellette lecsap a villám. Nem sérül meg, de útmutatást lát ebben, ezért fogadalmat tesz, hogy életét Istennek és a hitnek szenteli. Nem sokkal ezután bevonul az Ágoston Rend erfurti kolostorába. Felszentelése után szerzetesi fogadalmát anynyira komolyan veszi, hogy az anachorétákhoz és flagellánsokhoz hasonló önsanyargatását elöljárói is megsokallják, miértis figyelmeztetik, hogy vigyázzon, mert amit tesz, egészsége rovására megy. Nemcsak teste fegyelmezésében, de hitének szilárdságában is kitűnik. Tudása elképesztő. A héber és görög nyelvben tökéletes, így a Szentírást eredetiben tanulmányozza. Ez vezeti a meggyőződéshez, hogy Isten nagy feladattal bízta meg, mert kijelentésének magyarázójává tette, hogy az Egyházat visszavezesse a katakombák és a Kolosszeum hitvallóinak lelki tisztaságához. Nagy vállalkozásához egyedüli útmutatója a Szentírás. Ennek tükrében látja meg a két nagyhatalom, az Egyház és a Birodalom romlottságát. Korában éri el a reneszánsz a legmagasabb pontját, ami menthetetlenül szekularizációhoz vezet. A csaknem négyszáz esztendőre kiterjedő szellemi újjászületés, mely a képzőművészetekben és az irodalomban jelentkezik, az antik Róma dicsőségét akarja visszaállítani, mint a monumentális pogány szellem törvényes örököse. A pápák jól látják e hagyományok felélesztésének veszélyét, de tudják, hogy az istenáldotta, zseniális művészek anyagi és erkölcsi támogatás nélkül képtelenek örökéletű műveik megalkotására. így pártfogásukba veszik őket, hogy az általuk diktált szellemben szülessenek meg felbecsülhetetlen értékű remekeik: a katedrálisok, szobraik, falfestményeik, képeik és minden más, amire tehetségük képessé teszi őket. Vagyis nincs más lehetőség, mint e cél elérésére az eszközök válogatás nélküli felhasználása, mert e rendkívüli művészek álmainak megvalósítása igen nagy összegeket emészt fel. Ezzel magyarázható, hogy a pápaság a pénzszerzés kérdésében a “pecunia non ölet” elve alapján erkölcstelen eszközökhöz folyamodik. Egyike ilyeneknek a simónia, egyházi méltóságok pénzért való árusítása. Másik pedig X. Leó pápa korának legbiztosabb pénzforrása, a bűnbocsátó cédulák árusítása, melynek németországi megszervezője Johannes Tetzel. Ez időben Luther az egyik legnépszerűbb és legmagasabbra értékelt tanár Wittenbergben. A teológia doktora, aki ezeket a Szentírással homlokegyenesen ellenkező jelenségeket mély megdöbbenéssel nézi. Megerősíti ebben az 1510-ben tett római látogatása, amikor nagy kiábrándulással látja az egyház elvilágiasodását és azzal az elhatározással tér vissza, hogy ezen feltétlenül változtatni fog. Elkezdi tehát munkáját, mely 1513—15 között a Zsoltárok és Pál leveleinek analitikus magyarázatából áll. 1517. október 31-én aztán kiszögezi a wittenbergi Mindszentek Templomának kapujára a 95 pontját, melyek követelik az Egyház reformjait, és az
