Erős Vár, 1987 (57. évfolyam, 1-5. szám)
1987-08-01 / 3. szám
ERŐS® VÁR 5. oldal A FÖLD SÓJA növendék levelében, aki így ír: „...én a magam részéről nem hiszek abban, hogy az iskolát külföldi adományok révén kell felépíteni, vagy újjáépíteni. Úgy hiszem, hogy a mai rendszer Magyarországon, mely egy úgynevezett „liberális” politikát folytat, kellene hogy hozzájáruljon a visszaállításhoz, ahelyett hogy arra várjon, hogy a külföldi magyarok adják össze a dollárokat ehhez a vállalkozáshoz. Mi nem voltunk bűnösök abban, hogy az iskolát tönkretették, és nem a mi hibánk volt, hogy az elmúlt 35 évben nem volt egy fasori gimnázium, amely hozzá tudott volna járulni az ország kultúrális színvonalának emeléséhez.” * * * Legújabb, augusztus elejéről származó értesülésünk szerint a Fasor ügye eléggé rosszul áll. Bár az államnak nincs kifogása a gimnázium helyreállítása ellen, de feltételnek teszi, hogy az egyház szerezzen megfelelő épületet az Országos Pedagógiai Intézet számára, mely jelenleg a gimnázium épületében működik. Ez pedig szinte lehetetlen feladat! A másik nehézség az, hogy az állam 10%-kal járul hozzá a többi egyházi iskola fenntartásához, és csak ennyit adna a Fasor esetében is. Itt azonban alapvetően más a helyzet. Az egyház jelentős összegű kártérítésre tarthatna igényt. Ugyanis az állam 35 éven át bérfizetés nélkül használta az egyház tulajdonában lévő épületet, nemkívánatos átalakításokat végeztek, nem is szólva arról, hogy térítés nélkül elhurcolták az iskola berendezését, felszerelési eszközeit, szertári anyagát, stb. Véleményünk szerint az állam a méltányosság minimális kötelezettségének tenne eleget, ha: 1) maga viselné a Pedagógiai Intézet elhelyezésének költségeit; 2) az egyházat valamilyen formában kompenzálná, pl. az iskola fenntartására felemelt hozzájárulást adna a következő 10—15 évre. Végeredményben az állam hírnevének sem ártana — bel- és külföldön egyaránt — az egyházzal szembeni tisztességes eljárás a gimnázium viszszaállításával kapcsolatban. (ze) Jobb későn, mint soha, mondja a közmondás, és az abban kifejezésre jutó bölcsességet követve, szokásomtól eltérőleg csak négy hónappal a 28. Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Találkozó befejezése után írom meg az újvilágbeli magyar evangélikus gyülekezeteink lapjai számára ezt a beszámolót. Teszem ezt egyrészt azért, hogy e kiadványok olvasói, akik esetleg megszokták, hogy minden évben olvashatnak e fontos alkalomról, nehogy azt higygyék, hogy az idén elmaradt, de azért is, mert az idei nagyheti találkozó sok tekintetben eltért az eddigiektől. Legalább három olyan jellegzetességre szeretnék itt rámutatni, amely kiemeli azt az eddig tartott 28 konferencia sorából. Az első, hogy egyike volt az utóbbi idők leglátogatottabb nagyheti találkozóinak: 113-an vettek azon részt. A másik, amit el lehet mondani: hogy nagyrészük fiatal, 30 éven aluli volt, sokan először vettek részt ilyen összejövetelen. Végül az 1987-ben rendezett konferenciának a programját nagymértékben még 20 életévüket be nem töltött, a tavalyi találkozón ilyen munkára megválasztott fiatalok állították össze és vezették le az ifjúsági lelkészek segítségével. „Ti vagytok a föld sója” volt a konferencia főtémája (Mt 5:13) és erre az is emlékeztette az odaérkezőket (a találkozóra a württembergi Althütte—Lutzenberg-i dombon fekvő KIÉ /YMCA/ otthonban került sor, amely Stuttgart városától északra fekszik), hogy a résztvevőknek készített névtábla sótartó alakú volt! A délelőttönként tartott biblia-tanulmányok (Gémes Pál teológus, Dóka Mária lelkésznő, Cseri Gyula, Tüski István és ifj. Ferenczy Zoltán lelkészek tartották azokat) Pál apostol missziói útjai nyomán az első keresztyének só-szerepéről szóltak, az istentiszteletek és főelőadások pedig ezt a témát tovább taglalták. A megnyitó szolgálatot Varga Pál ref. lelkész, a nagypéntekit Gémes István ev. lelkész (mindkettő úrvacsorával), a megnyitó áhítatot Kellner Ilona, a záróistentiszteletet Joób Olivér ifjúsági lelkészek tartották. Ugyancsak Joób Olivér beszélt a sónak a Biblia szerinti rendeltetéséről és Cseri Gyula az egyháznak a világban való só-szerepéről. Solymosi András, az erlangeni egyetem diákjai közt munkálkodó misszionárius, tapasztalatairól számolt be, e sorok írója pedig egy, a só szolgálatát végző asszonyról, az első amerikai magyar evangélikus papnéról, néhai Rúzsa Istvánnéról emlékezett meg. Visserné Páll Irén a mi időnket jellemző szexuális zűrzavarban élőknek adott útmutatást fiatalabbaknak és idősebbeknek külön-külön tartott előadásokban. Tüski Istvánné ref. lelkésznő „A mi só életünk” című előadásában foglalta össze a hét üzenetét. Az előadásokat csoportmunka követte. A fiatalok külön programokat szerveztek az egész kis gyerekeknek, valamint a serdülőknek is. Közösséget építő programok mindig nagymértékeit részei a konferenciáknak. Ezek közé tartoztak a reggeli imaórák, amikora koránkelők a találkozó eredményességéért könyörögtek. Az imaórákat főleg felnőttek vezették, míg az esti áhítatokat kizárólag fiatalok tartották. Ezeket előzték meg a kedvelt esti összejövetelek. A megnyitás utáni első estén került sor a hagyományos ismerkedési estre, ezt követte hétfőn Szente Imre professzor előadása, aki a sónak a magyar irodalomban való szerepéről beszélt (Kol. 4:6 értelmében). Volt vetítettképekkel és hangfelvételekkel gazdagított Taizé est, egy ún. „Magyar Show (ejtsd „só”) című vetélkedő, előadás a szerzetesi életformáról, zeneest, amikor Kodály „Psalmus Hungaricus”át hallgatták meg a résztvevők, ifjúsági színpad, amikor Cs. Szabó László Lukács evangéliumáról szóló hangjátékát adta elő nyolc fiatal, egy „Gospel Night” c. nagycsütörtöki vigilia, ugyancsak levetítésre került a „Jesus Christ Super Star” c. hangosfilm. Ismét diákparlamenttel, ill. morzsaszedéssel záródott a nagyszombati hivatalos program, de voltak egyéb spontán összejövetelek, játék-, ének- és versmondó estek is. A hagyományos kirándulás célja a sóbányáiról és sósfürdőjéről híres Schwäbish Hall volt. Az elválás húsvét reggelén, mint más alkalommal, most sem volt könnyű. A skandináv országokból jöttek előtt hosszú út állott, de elég sokat kellett utazniok a Franciaországból, Hollandiából és Svájcból jöttéknek is. Több Magyarországról érkezett résztvevő, valamint egy jugoszláviai magyar egyetemi hallgatónő jelenléte idén még jobban kiszélesítette a találkozón résztvevők csoportját. Szinte mindannyian azzal búcsúztak: „Jövőre újra találkozunk!” Adja Isten, hogy ez így lehessen! Pósfay György (Genf) Hogyha a Sátán nem tud téged visszatartani az imádságtól, akkor nem tud téged legyőzni semmiben. Aki győz a térdein, az mindenben győzni fog.
