Erős Vár, 1986 (56. évfolyam, 1-5. szám)
1986-10-01 / 5. szám
ERŐS ®> VÁR 3. oldal Szabad egyház szabad sajtója Nyílt levél dr. Nagy Gyula ev. püspökhöz Főtisztelendő Püspök Úr! Az „Erős Vár”-ban közzétett, július 19- én kelt levele bizony nehéz olvasmány. Egyes részei, ill. megállapításai pedig egyenesen érthetetlenek. Persze, jólesik, hogy Püspök úr és az óhazai egyház esetenként felfigyel a mi szolgálatunkra, de az már kevésbé esik jól, ahogy alkalmakként ez a felfigyelés kifejezésre kerül. Ebbe a kategóriába tartozik a fentiekben utalt levél is. Úgy látszik, hogy az óhazai egyház szemszögéből mi itt csak azt tehetjük — hasonlóan az otthoni szolgatársakhoz, hittestvérekhez —, ami az egyházvezetés kifejezett tetszésére van. Ha ettől a „rendtől” csak jottányit is eltérünk, eltérnek a Nyugaton élők, akkor azt mindjárt le kell szólni, meg kell bélyegezni. Nekem úgy tűnik, hogy Püspök úrék azok, akik nem tudnak vagy nem is akarnak megszabadulni a „hidegháborús hangvétel”-től. Azért, mert bizonyos vonatkozásokban nem értünk egyet, s egyes kérdésekhez másként állunk hozzá, mint az óhazai egyház vezetősége, nem jelenti, hogy ádázul ellenségeskedni, vagy éppen hidegháborúskodni kívánnánk. Ez fontos elv, aminek a szemelőtt tartása Önöket is kötelezi. Mint ismeretes, mi itt más politikai rendben és más egyházi szervezetben, tehát más felelősségi keretben élünk. Ez is adottság. Ezért Püspök úr nem vetheti szemünkre, hogy az „Erős Vár” az Önök megkérdezése nélkül közöl ilyen vagy olyan hírt. Először is, Önök nem egyházi hatóságaink. Másodszor, minket hozzászoktattak, hogy nekünk nem kell megkérdezni espereseinket, püspökeinket, hogy mit szabad vagy nem szabad publikálni, mihez és hogyan szabad hozzászólni, anélkül, hogy ezért hátrányunk keletkeznék. Nos, akadnak súlyosabb kivételek, de még olyasmiért, amit mondjuk egy a „Testvéri Szó”hoz hasonló körlevél tartalmazna, még nem marasztaltak el senkit sem. Természetesen rendkívül érdekfeszítő lett volna a „Testvéri Szót” az Evangélikus Élet-ben olvasni. Úgy látszik, az óhazai ev. egyház Csemobilja ez; igaz az ottani eseményeket csak két napig titkolták, a „Testvéri Szó”-ról — március óta — még nem esett szó az országos ev. lapban. Mennyire kár ez több szempontból is. Az egyik, hogy a kisebbségi ev. egyházak Budapesten megjelenő hírközlönye és az Ev. Világszövetségéé is részletesen foglalkozott azzal. Az pedig tudvalevő, hogy az EVSz-nek dr. Káldy Zoltán püspök úr az elnöke. Nincsen-e itt valami ellentmondás, hogy az ő fennhatósága alá eső egyik lap közölhet, a másik pedig nem közölhet hasonló hírt? A másik, hogy az Evangélikus Élet-bői, a Lelkipásztor-ból, s egyéb fórumokból azok a reformok, melyekre az óhazai egyházi vezetőség utal, hogy a „Testvéri Szót” túlhaladottnak bélyegezze, bizonyára nem voltak kivehetők. Feltételezzük, hogy az aláírók benne vannak az egyház életében, résztvesznek a munkaközösségek munkájában, gyülekezetük szolgálatában; szinte képtelenség arra gondolni, hogy nem vették volna észre a reformterveket, ha azokról szó esett vagy valaki írt volna. Lehet-e például az 1957/22. sz. törvényerejű rendelet felszámolásáról, az „idegen befolyástól mentes választásokról”, mint reformprogramról még csak álmodni is? Meggondolandó az is, ahogy az óhazai egyház a „Testvéri Szót” eltussolni igyekszik. Ilyen az utalás a kevésszámú aláíróra. Csak a lelkészeket számítva 3%-ról van szó. Ez pedig nagy szám ám! 1956 nyomán az ország lakosságának csupán (!) a 2%-a került külföldre, s ez komoly érvágásnak számított. Ha nálunk, „Lutheran Church in America” egyházunkban elveszítenénk netán 1%-ot az egyház népéből, akkor egy magyarországi kisvárost törölnénk ki a statisztikai adatokból. S ha a „Testvéri Szó” annyira méltatlan a figyelemre, miért kellett Miklós Imre államtitkár úrnak burkoltan arra utalni azzal, hogy az Evangélikus Egyháznak van mit vesztenie? Itt hadd térjek ki az „Erős Vár”-ra néhány szóban. Kéthavonként 8 kisoldalon jelenik meg. Elképzelheti Püspök úr, hogy mennyi minden nem fér bele. De időnként megjelenik benne magyarországi hír is. Aki figyelmesen olvassa a mi lapunkat, annak szemébe kell tűnnie, hogy mily gyakran szólal meg az elismerés és öröm hangja az óhazai egyház, lelkészei, hívei hite és szolgálata tekintetében. Amit Ön kifogásol, annak nincs semmi alapja. Főleg nincs dr. Káldy Zoltán püspök úr vonatkozásában, akit mostani betegsége idején különösebb aggódással viselünk imádságos szívünkben; s ezt a lapban is nyilvánosságra hoztuk. így aztán alig értjük az imádságra vonatkozó kérdését, hogy mi miért imádkozunk a „Testvéri Szó" szerzőiért. Talán Püspök úr nem imádkozik értük, mikor Önnek éppen mint püspöknek, a pásztorok pásztorának volna kötelessége, hogy ezeket a testvéreinket, akik oly súlyos kérdésekben álltak az egyház nyilvánossága elé, imádságban hordozza és hordoztassa és azért is imádkozzék, hogy őket kellőleg meg is értse? Mert a mi imádságunkban ez a vonatkozás is érvényesül. Hosszabban már nem érdemes írni, legfeljebb még csak kérését illetően, hogy adjunk helyet „a hazai egyház vezetősége és közvéleménye hangjának is”. Ilyen óhajnak készséggel adtunk eddig is és adunk ezután is helyet, ti., mind az egyház vezetősége, mind az egyház közvéleménye hangjának. Engedje meg meggyőződésünket, hogy a kettő nem szükségszerűen azonos! Hittestvéri köszöntéssel Bernhardt Béla, ev. lelkész Cleveland, 1986. október 10. * * * Az olvasó írja... Augusztusi számunkban hoztuk Nagy Gyula püspök levelét, melyben kifogásolja, hogy az Erős Vár közölte a „Testvéri Szót” és ezzel nyilvánosságot adott a magyarországi ev. egyház híveinek és lelkészeinek, akik — az egyházi vezetőséggel szemben — az egyház élete megújulásának szükségességére mutatnak reá. Hogy olvasóink milyen kedvezően fogadták a „Testvéri Szó” leközlését, arra példa dr. Wigner Jenő Nobel-díjas tudósunk alábbi levele. Mindig igaz érdeklődéssel olvasom az Erős Várt, de az utolsó számukban, a júniusiban, volt két cikk, amelyek igazán meghatottak. Az egyik Fáy István cikke, a Fasori Főgimnáziumról — ahol én többet tanultam, mint bárhol másutt —, a másik a Testvéri Szó. Mindkettő sok örömet okozott — ha könnyű, adják át üdvözletemet a szerzőknek! Princeton, 1986. szept. 27. Igaz tisztelettel Wigner Jenő A HATÁRON Egy ároknál megállt kísérőm, Fojtottan súgta: ez itt a határ, Segítse Jézus! — kezem megragadta S csendesen ment is vissza már. Háromnegyed kettő volt. Fénylett A mutató, az óra zümmögött. A hűvös köd derengve egybeolvadt Imbolygó vállai fölött. Magam maradtam. Átugortam. A dobbanástól visszhangzott a táj, S én fuldokolva már hinni sem mertem, Hogy mögöttem van minden, ami fáj. S mert rágondoltam: mint az ostor A z állatot, a szörnyű félelem Úgy végigvert, hogy futottam, rohantam S a szabadság már ott futott velem. Sulyok Vince
