Erős Vár, 1985 (55. évfolyam, 2-6. szám)
1985-10-01 / 5. szám
6. oldal ERŐS ©VAR Újraírt prédikáció Három kemény nap áll előttem! A principálisom elutazott a család után az ország másik felébe három napra, tegnap átadta nekem a kulcsokat és a pecséteket. Beírt a naptárba egy-két tennivalót, aztán elvonult aludni. Búcsúzóul csak ennyit mondott. — Káplánkám, három napig te vagy itt az ekklézsiában mindenek ura. A feladatokat tudod. Egy hónap alatt begyakorolhattad magadat a mindennapos tennivalókba, a többit a pasztorális prudenciádra bízom. Hamar lefordítottam magamban ez utóbbit, tehát lelkipásztori bölcsességemre bízta az anyaszent egy ház e kicsiny területét. — Minden rendben lesz Nagytiszteletű úr — makogtam rákveresen és begomboltam a kabátomat. Kezetfogtunk. Barátságosan bólogatott és visszaszólt az ajtóból. — A tyúkokat reggelenként a szomszéd Juli néni megeteti. Ez egy kicsitfelbosszantott, mert semmi közöm a tyúkjaihoz. Én nem azért vagyok itt, hogy a háztartásba besegítsek. Főiskola van a hátam mögött, papi teendőket kell végeznem, nem gazdaságiakat. Utólag megróttam magam az indulatos gondolatokért, hiszen semmi bántó nem volt az esperes atya szavaiban. Három nap. Még lefekvés előtt programot dolgozok ki e három szép nyári napra. Néhány családot meglátogatok, sajnos csak néhányat, mert őriznem kell a paróchiát. Van bőven irodai munka, este áhítatot tartok. Szerencsémre a vasárnapi prédikációt már elkészítettem. Négy istentiszteletem lesz a szórványokéval együtt. A Sajtóvasárnapi adományok 1984 Köszönettel nyugtázzuk az 1984. november 25-i sajtóvasárnap nyomán beérkezett összegeket: CLEVELAND-NYUGAT: adományok $134.00, előfizetések $84.00, összesen $218.00. TORONTO: adományok $22.00, előfizetések $40.00; összesen 62.00 kanadai (44.46 USA) dollár. A többi gyülekezettől nem érkezett befizetés. — A sajtóvasárnapi (előfizetéseken felüli és kívüli) adakozók névsora gyülekezetenként, csak vezetéknevekkel: Cleveland—Nyugat: Ambrus, Brachna, Dómján, Farkas, Féja, Földényi, Győr, Hargitai, Horváth, Kiss, Klein, Kneffel, Knodel, Könyves, Kovács J., Kovács K., Lelbach, Lovagi, Mészáros, Miller, Olajos, Schönberger, Seltenreich, Szeebach, Szentkirályi, Tapolcsányi, Tenki, Tomaschek, Virágh, Volosin, Záth. Toronto: Bakó, Bottlik, Káló, Kőrös, Takács, Zoltai. AZ IDEI SAJTÓVASÁRNAP NOVEMBER 24-ÉN LESZ! keddi lelkészgyűlésre dolgozatot kell készítenem, ez is elveszi egy napomat. És hányán jönnek még lelkipásztori tanácsért? Tehát három nap. Hogy is mondta a princi bácsi? — Pasztorális prudenciádra bízom... Úgy érzem, nem hiányzik a pásztori bölcsesség belőlem. Nyugodtan alhat az esperes, meg lesz elégedve majd lelkipásztori munkámmal! Másnap este. Rengeteg dolgom volt ma, de papi —alig■ Juli néni korán reggel megetette a tyúkokat. Addig csörömpölt, míg ki nem mentem én is. Kért, hogy hozzak ki egy kanna vizet a tyúkoknak. Fáj a dereka, nem tud emelni. Megtettem a jó léleknek, mire agyba-főbe dicsért, hogy én milyen barátságos és szíves vagyok. Ha még ugyan nem is tudok úgy prédikálni, mint a nagytisztelendő úr, de sokkal szebben mutatom az áldást az oltár elől. Félóra múlva elmenekültem az öregaszszonytól, mert talán még most is beszélne. Megtudtam, hogy “rehomája ” van, a menyével sokat perlekednek és a kisebbik unokájának nagyon tetszem, aki már másodikos gimnazista és a legszebb lány az osztályban, valamint együtt van a stafírungja is. Békésen írogattam a hivatalban, amikor beállított egy ismeretlen ember és hosszas bevezetés után száz forint hittestvéri kölcsönt kért, mert a vasúton ellopták a pénztárcáját. Ajánlottam neki, hogy forduljon a rendőrséghez, de azt mondta, hogy azok már úgysem találják meg a tolvajt, mert az elutazott. Nekem gyanús volt ez az ember, meg is mondtam neki, mire kiabálni kezdett. Szerencsémre éppen benézett az ablakon a kurátor bácsi, aki kovács és jóerőben van. Szelíden kitessékelte a szélhámost és meginvitált a műhelyébe. A műhelyből látni lehet a paróchiát, nyugodtan átmentem. Ott aztán kibökte a jóember, hogy az inasa iskolán van, embert nem talál, a kocsitengelyért meg egy óra múlva jönnek, segítsek az üllőre tartani a tüzes tengelyt. Jó félóra múlva félig süketen, reszkető kezekkel tértem vissza a paróchiára. A kovács bácsi hálálkodott. Mondta, hogy igazi papi ember vagyok, mert az íráshoz tartom magam, ahol az van: — Egymás terhét hordozzátok! A harangozó délben gyomorgörcsöt kapott, én húztam meg helyette a harangokat, ő ezalatt kitöltött magának a nagytiszteletű asszony spájzában egy (vagy két?) kupica pálinkát, mert ilyenkor csak az segít. Meg is róttam a pálinka szeretetéért, amit ö alázatosan meghallgatott. Szerény ebédemet a községi vendéglőben költöttem el, kérés nélkül hoztak egy kisfröccsöt — málna nem volt —, amit jóízűen leküldtem a zsíros ebéd után. Először voltam itt. A tanácstitkár is itt étkezik, futólag ismertem még csak. Most leült az asztalomhoz és jóízűen eldiskuráltunk. Azt mondta, hogy jókat hallott rólam, örül, hogy ilyen derék kispapja van a falunak, aki a népért él és hal. Szerényen mosolyogtam és magam sem tudom, hogy történt, egyszeresük ígéretet tettem neki, hogy a községi járdaépítésnél délután két órát elvállalok társadalmi munkában. Fél ötig csákányoztam a kemény földet, megismerkedtem egy sereg emberrel, akik mind megígérték, hogy vasárnap meghallgatnak a templomban, tehát eljönnek istentiszteletre. A járda húsz métert nőtt ezalatt, tenyeremen szorgalmasan szaporodtak a vérhólyagok. Egyenesen büszke lettem a teljesítményemre, nemcsak a járda nőtt, hanem a káromkodás is fogyott közelemben. Fél ötkor leálltunk, szelíd erőszakkal bevittek a kocsmába, de csak egy pohár sört fogadtam el. Megvallom, nagyon jólesett. Meg az az éljen is, amit rám kiáltottak. Visszamenet megdöbbenve láttam, hogy a kertajtó nyitva maradt és a tyúkok a nagytiszteletű asszony féltve őrzött sóskáját legelik. Össze-visszafutkároztam, amíg kizavartam a baromfikat a kertből. A kár sajnos észrevehető. Gyerünk vissza a papi munkára! Az esti áhítat textusán meditáltam néhány percig, amikor négy lány állított be, hogy bibliai jelzőt vegyen. Ez ugyan nem az én dolgom, mert a kurátor felesége az iratterjesztő, de ha már itt vannak a kislányok, hát hadd válogassanak. Juli néni unokája is köztük volt, válogattak a jelzők között és közben kacaráztak. Gondoltam, itt az alkalom, hogy examináljam őket. Feltettem hát néhány kérdést a konfirmációi kátéból, hogy tudják-e még? Az a huncut Julika meg azt mondta, hogy megfelelnek, ha én is megfelelek nekik. Megígértem. Mire szépen elmondták a káté válaszokat, majd megkérdezték tőlem, hogy tudok-e “twisztölni", mert itt senki sem tud a táncban szépen “twisztölni". Azt hittem, hogy megnyílik alattunk aföld, de nem történt semmi, boldogult püspök atyánk képe nyájasan mosolygott a falról. Rozika a kánai menyeg zővel érvelt, ahol tudomása szerint a tanítványok együtt örültek és táncoltak a lakodalmasokkal. Nekem se esne le az ujjamról az aranygyűrű—ha volna! —, ha a nagymama őrizete alatt titokban megtanítanám őket szépen erre a táncra. Elutasítóan feleltem, hogy ismerem ezt a táncot, de én ilyennel már nem foglalkozom, mert nem illik a hivatásomhoz. Szelíden, de határozottan kitessékeltem őket a tiszteletreméltó hivatalból, de Julika segítségül hívta az öreg-
