Erős Vár, 1984 (54. évfolyam, 1-6. szám)
1984-10-01 / 5-6. szám
I 1 o. oldal ERŐS ®VÁR Istent mindennél jobban féljük és szeressük!------------------Gondolatok a reformáció ünnepén------------------NAPRÓL NAPRA 1984. Vili. V A I I I Hfr RAM'S VII AGS/Ovtndt. VII ISIMK S\PII Am 12 S/Ól IMII \ NEWSPAPER OF THE Mllh ASSEMBI \ Ob HO H HI! RAN WORI II KH»RAI ION HUS/mi m; om vn női i.m.rsamvii i m. ins i mih kim m n wh ibi mii s Nagy népszerűségnek örvendett a résztvevők között a Napról Napra, a nagygyűlés napilapja. Példányszáma 1800 és 4000 között mozgott. Igen jól tájékoztatott a nagygyűlés lefolyásáról; interjúk, összefoglalók, kritikák, képek, híradások jelentek meg benne angolul, német és magyar nyelven, sőt egyszer a spanyolul, ill. franciául értők is kaptak egy-egy félhasábot. Kényesebb témákat a magyar szerkesztőség szűkszavúbban tárgyalt, mint ahogyan azt angol nyelven olvashatták a delegátusok. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Napról Napra magyar szerkesztői valamivel szabadabb tollal írhattak, mint a Sportcsarnok falain kívüli magyar egyházi lapok. A lap német nyelven írott részében néha felbukkant némi humor is. Az egyik cikkíró például azt ajánlotta, hogy a strassbourgi ökumenikus Kutatóintézet állítson fel egy tanszéket a teológiai káosz-kutatási tanulmányok elvégzésére, különös tekintettel az ún. “nagygyűléskáosz” okaira és hogy ennek milyen teológiai kihatása lehet a résztvevők diszponáltságára. Egy másik színes töprengés a Sportcsarnok MOSDÓ megjelölésű ajtóin ábrázolt alakok nemi azonosságának megállapítására tartalmaz javaslatot. Ugyancsak a német részben jelent meg egy különvéleményt hangoztató levél, melynek írója bejelenti, hogy ő bizony nem vesz részt az ifjúság által meghirdetett egynapos böjtölésben (a megtakarított összeg a világéhség enyhítésére felajánlandó), amíg a hotel oly csodajó ételeket szolgál fel.________________________________ Villám-inteijú Tóth Andrással, a világgyűlési iroda munkatársával — Ha az ember látja az egész világgyűlést, minden zavartalannak tűnik. De aki benne van ebben a munkában, annak biztos vannak forró pillanatai. Tudnál-e mondani valami érdekességet, amit nagyon gyorsan kellett megoldani? — A nyitó istentiszteletet megelőző napon szombaton reggel 9 óra körül jöttek az egyházi munkatársak, kollégák, hogy az offertórium gyűjtéséhez szükséges edények hol vannak? Kiderült, hogy nincsenek, mert ami általában a gyülekezetekben használatos az ilyen tömeg mellett nem jöhet számításba. Hosszú találgatás után műanyag edényekre gondoltunk. De ilyen mennyiséget szombaton nehéz felderíteni, mert ekkorát nem tartanak. Jött a kézenfekvő megoldás, hogy akkor rajta, a kereskedelemben dolgozó barátok mutassák meg, mire képesek. Telefon az Amfora egyik munkatársának — nyaral a Dunakanyarban, a másiknak — neki nincs joga intézkedni, harmadik telefon a vezérigazgatóhoz. Nincs üzletben, de szombaton szállítottak Törökbálintra, egy órán belül a 70 edény a Sportcsarnokban volt. * 226.677,80 forint volt a megnyitó istentisztelet offertóriuma, amelyet az EVSz az afrikai éhínség enyhítésére fordít. (Napról Napra, 1984. VIII.4.) A NAGY IGAZSÁGOK MINDIG EGYSZERŰEK. Ha egy ilyet hallunk, szinte elnémulunk a csodálkozástól: ilyen egyszerű lenne? Hiszen ezt én magam is kitalálhattam volna!... Amikor egy alkalommal a farizeusok összegyülekeztek, miután hírét vették, hogy Jézus a feltámadásról vitázott nagy riválisaikkal, a szadduceusokkal és elnémította őket, elhatározták, hogy ők majd megmutatják Jézusnak, hogyan kell jól vitázni! őket nem lehet olyan könnyen elnémítani! A kérdés, amelyet egy törvénytudó feltett, valóban cselesnek és megválaszolhatatlannak látszott: “Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?” (Mt 22:34— 40). Akármelyiket emeli Jézus a többi fölé, könnyen megtámadhatják és megcáfolhatják igazát. Jézus válasza után mégis el kellett némulniuk, mert a felelet támadhatatlan, egyszerű és mégis mindent tartalmazó volt: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből... és szeresd felebarátodat, mint magadat!” AMIKOR A REFORMÁCIÓ NAGY ÜGYE ELINDULT a maga Istentől rendelt útján, Luther Mártonnak többször kellett kiállnia teológiai vitákra, egyházi kihallgatások során magas méltóságok elé, hogy számot adjon felismeréseiről, szándékairól. Ezek során visszatérő kérdésként szegezték a mellének a főpapok és császári tisztviselők: visszavonod-e tanításodat, visszatérsz-e az egyház mindenben engedelmes szolgáinak az útjára? Luther azonban mindig, minden fórum előtt ugyanazt válaszolta: ezt csak akkor tehetném meg, ha valaki a Szentírás alapján bebizonyítaná, hogy tévedtem és helytelen úton járok. Amíg azonban ez nem történik meg, addig Istent kell mindennél jobban félnem és szeretnem, benne bíznom! Addig semmit sem vonhatok vissza, hiszen Isten előtt állok, elsősorban neki tartozom számädässäl MI VOLT AZ A “NAGY IGAZSÁG”, amelyért Luther még az életét is hajlandó volt kockára tenni? Mi az a nagy igazság, amely a reformáció örökségeként ma is élő kincsünk, elvehetetlen reménységünk? Nem több, de nem is kevesebb annál, amit Luther sok-sok vívódása. Isten-keresése után a Szentlélek Isten megvilágosító ereje által megtalált: Isten a maga igazságát a Jézus Krisztusról szóló evangéliumban jelentette ki, és ezt hit által ragadhatjuk meg, hiszen “az igaz ember pedig hitből fog élni” jRm 1:16—17). LUTHER SZÁMARA EZ MAGA VOLT A NAGY FELFEDEZÉS, a nagy örömhír és nagy fellélegzés. Mindent új színben kezdett látni, saját életét, bűneit, papi és tanítói szolgálatát, az egyház feladatait, az egyháztagok személyes, családi és hivatásbeli kötelességeit, a teológia középpontját és célját, a világ jövőjét. Pedig a “nagy igazság” roppant egyszerűnek látszott: Isten — valóban Isten. Aki nem várja, hogy az ember méltóvá tegye magát kegyelmére, hanem ő maga jön el Egyszülött Fia által az emberhez és kínálja fel a bűnbocsánatot, hitben gazdag élet és üdvösség ajándékait. Lehet-e mást tenni, mást érezni ennek láttán, mint feltétlen szeretetet és hálát Isten iránt? Szabad-e még ezután is kétes értékű emberi “érdemeinket” számolgatni, emberi rendelkezések könnyen kijátszható paragrafusait tenni az üdvösség feltételeként?! Szabad-e másban bízni, mint a mindent nekünk adó szerető Istenben? “Amire szívedet hagyod és bízod, valójában az az istened!” — írja a Nagy Kátéban Luther, és ezzel tükröt tartott minden olvasó elé. Korunk sokféle modern bálványa után futó embere számára sem lehet jobban megfogalmazni ezt a figyelmeztetést! DE HOGYAN LÁTTA LUTHER E NAGY FELFEDEZÉS NYOMÁN az emberek mindennapi életét, a keresztyén élet feladatait? Amikor sorra veszi a parancsolatokat, Istennek egész életünket átfogó akaratát, mindegyiket a jézusi nagy parancsolat fényébe helyezi és így kezdi: “Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy...” A kezdőmondat után pedig minden parancsolatot sokrétűen, közérthetően magyarázza úgy, hogy e magyarázatok még ma is, közel ötszáz év távolából is érvényesek és szemléletesek. Egyik-másikat kiegészíthetjük mai életünk újszerű tényeivel (több szabadidő, a családi élet válságjelenségei, az élet veszélyeztetettségének atomkorbeli riasztó lehetőségei, stb.), ám ma is csak az képes arra, hogy Isten parancsait élete alapjává tegye, aki a szülőjét feltétel nélkül szerető gyermek módján tud Istenben, az Atyában bízni és őt mindennél jobban szeretni! Ez a bizalom és szeretet, vagy a ritkábban használt, de ugyanezt kifejező “Isten-félelem” fényt vet szeretteinkre, embertársainkra is és szinte belső kényszer hatására, a hálás szeretet természetességével vesszük észre, hogy Isten megtölti a szívünket felebarátaink iránti szeretettel és felelősségérzettel. Mindez természetesen csak sok imádsággal, belső tusakodással, Isten üzenetére való figyeléssel, önvizsgálattal, őszinte bűnbánattal és Isten szeretet-igazságának naponta való újrafelfedezésével lehet sajátunkká, olyan erővé, amely Luthert is kimozdította a holtpontról és mindvégig hűséges reformátorrá tette. A NAGY IGAZSÁGOK MINDIG EGYSZERŰEK. Mégsem természetes, hogy bárki is jól értse azokat. Amikor a reformáció évfordulóját ünnepeljük, az lehet az egyedüli méltó ünneplés, ha mai fejjel, mai szívvel, mai hittel éljük át a régi igazságot: A szeretet kettős nagy parancsa hitünk alapja és elkötelezése. Erre pedig Istennek Jézus Krisztusban megmutatott igazsága és szeretete, a Szentlélek által ébresztett hit tesz képessé, hiszen e hitből élni lehet itt, és az örök életben! Szirmai Zoltán (Ev. Élet) | REMÉNYIK MIKLÓS I életének 55. évében, 1984. június 17-én hirtelen elhunyt Atlantában. Budapesti egyetemi hallgató korában megfosztották szabadságától és azt csak 1956-ban nyerte vissza. Húsz évig Csikágóban élt családjával, mint az ottani magyar evangélikus gyülekezet hűséges tagja és a város magyar életének aktív résztvevője. Melegszívű, segítőkész, igaz magyar ember volt. “Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak fáradságuktól, és cselekedeteik követik őket” (Jel 14:13).
