Erős Vár, 1984 (54. évfolyam, 1-6. szám)
1984-10-01 / 5-6. szám
ERŐS® VÁR 5. oldal i ^################»#######»»####^#####»##########»##»##################^ i: “Időzített bomba”? ; ! ► < > «> _ i, I DÓKA ZOLTÁN Nem csekély módon kavarta fel a kedélyeket a budapesti gyűlésen, főleg az elnökválasztás előtti napokban, az a nyílt levél, melyet az akkor Nyugat-Németországban tartózkodó Dóka Zoltán hévízgyörki lelkész intézett a Világszövetség vezetőihez és “mindazokhoz, akik az EVSz-ben a Magyarországi Evangélikus Egyházért felelősséget éreznek”. A levél szerint Káldy püspök vaskézzel kényszeríti az egyházra a “diakóniai teológia” tévtanításait, és megfélemlíti a más véleményen levőket. Káldy püspök azonnal élesen reagált a vádakra: “Dóka állításai egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak”. Az Evangélikus Élet “időzített bombaként” jellemezte a levelet. Higgadtabb nyugati egyházi emberek szerint a levél érvei gondolkodásra késztetnek és teológiai vita alapjául szolgálhatnak. A levél szövege a következő: Kedves Testvérek! Bocsássák meg, hogy levelemmel terhelem Önöket. Lelkiismeretem kényszerít rá. Tovább nem halasztható kötelességemnek tartom közölni Önökkel azt, amit olyan sokan gondolnak a Magyarországi Evangélikus Egyházban (továbbiakban MEE), de nyíltan kimondani nem mernek. Arra kérem Önöket, vegyék tekintetbe az itt leírtakban a MEE-ért Isten előtt érzett szorongató felelősségemet. A MEE vezetősége mind a mai napig félrevezette a világ lutheránusságát, amikor azt állítja, hogy a MEE papjai és gyülekezetei egységesen vallják az úgynevezett “diakóniai teológiát” (továbbiakban d. t.). Az igazság az, hogy a d. t. koncepciója még a gyülekezetek tudatát sem érte el és azt a papoknak csak egy kisebbsége helyesli. A helyeslők többsége is csak érdekből, vagy félelemből, és csak a nyilvánosság előtt. Bizalmas körben azonban kritizálják és elutasítják a koncepciót. A belső hasadás egyik legjellemzőbb és legszomorúbb jellegzetessége a MEE mai teológiai és lelki helyzetének. A következőkben a MEE valódi helyzetét szeretném közelebbről megvilágítani, mint olyan, aki évtizedek óta mai napig közvetlen tanúja mindannak, ami a MEE-ban történt és történik. Három kérdés kapcsán teszem ezt: 1. Mik a fő okai az említett belső hasadásnak? 2. Mi vezetett a mai helyzethez? 3. Mik a fő jellemzői a mai helyzetnek? I. Mik a fő okai az Egyház hasadásának? a/ a d. t. teológiai hibái és b/ gyakorlatban a d. t. egyházjogi alkalmazása az egyházvezetőség részéről. a/ Köztudomású, hogy a “diakónia” nem központi teológiai fogalom az Újszövetségben, sem a szinoptikusoknál, sem a jánosi, sem a páli irodalomban. Már a puszta tény kétségessé teszi, vájjon egy teológiai koncepciót, amely NYÍLT levele i I hangsúlyozottan biblikusnak tartja magát, egyetlen, periferikus újtestámentumi fogalomra fel szabad-e építeni. Sokkal fontosabb annak felismerése, hogy a “diakónia” formális fogalom az Újszövetségben, amely egészen különböző tartalmakat jelölhet az asztali szolgálattól Jézus életét váltságul adó szolgálatáig. De éppen ezért fennáll annak a veszélye, hogy e különböző tartalmak teológiailag következetlenül, sőt illegitim módon összekevertessenek és azonos kategóriába soroltassanak. Márpedig ez történik szerintem a d. t.-ban. Ennek illusztrálására szeretnék egy ekkléziológiai szempontra utalni. Arra a kérdésre, hogy mi az egyház feladata a világban, a d. t. a következő választ adja: Az egyház feladata az evangélium hirdetése (a szentségek kiszolgáltatásával együtt) és a diakónia gyakorlása. Utóbbinál különös hangsúlyt kap, hogy nem elég a diakónia egyesekkel, hanem azt szociáletikai módon ki kell terjeszteni a hazai társadalom és az egész emberiség égető kérdéseire, ami csak helyeselhető lenne. De a meghatározásnál mindjárt feltűnik — különösen lutheránus fülnek —, hogy miért kell a diakóniát külön említeni, amikor az gyümölcs. etikai követelmény azoknak életében, akik az evangéliumra hitben igennel válaszolnak. A d. t.-ban azonban újra meg újra hangsúlyt kap, hogy a diakónia nemcsak mint az evangélium által ébresztett hit gyümölcse, hanem az evangéliumtólfüggetlenül is, ezzel egyenrangúan sajátos feladata az egyháznak. Az effajta elkülönítést azzal igyekeztek igazolni, hogy Jézus a szinoptikus evangéliumokban tanítványait nemcsak azért küldte ki, hogy Isten országának elközeledtét hirdessék, hanem azért is, hogy démonokat űzzenek, betegeket gyógyítsanak. Hogy ez az exegézis helytelen, azt azoknak, akik az újtestámentumi exegézisben valamelyest járatosak, nem kell közelebbről kommentálni. Fenti definíció alapján az Ágostai Hitvallás tézise “az Egyházról" többször kritika tárgya lett, mint amelyet a diakónia gyakorlásának feladatával ki kell egészíteni. Azt mondják, hogy se Luther, se Melanchton nem adott teljes választ arra a kérdésre, hogy mi legyen az egyház feladata, mert mindketten csak az evangéliumot, illetve annak hirdetését tartották az egyház egyetlen kincsének és feladatának. Meggyőződésem szerint, ez a "kiegészítendő evangélium "az alapvető tévedése a d. t.-nak, és egyben a legősibb, sőt tulajdonképpeni tévtanítása az egész egyháztörténetnek. E hamis teológia ugyanis nem tesz különbséget Isten cselekedete és az emberek cselekedetei között, hanem keveri azokat és egyenrangúnak tünteti fel őket. Amikor Káldy püspök újra és újra hangsúlyozza, hogy “az az egyház, amely csak az evangéliumot hirdeti, nem egyház,” nyilvánvaló lesz, hogy a d. t. az evangéliumot a diakónia alá, vagyis egy szociáletikai koncepció alá rendeli. Ez az etikai ideológizálás azonban megfosztja az evangéliumot, Isten végérvényes kegyes szavát a bűnös számára, minden emberi cselekedettől független szabadságától és hatálytalanítja azt. Egyben a szabad keresztyén cselekedet is megfosztódik forrásától, és jócselekedeti igazsággá és érdemkegyességgé deformálódik. A d. t.-nak ez a hamis teológiai alapvetése a papok teológiai gondolkodását és prédikációját bizonytalanná teszi és ez a bizonytalanság egyre inkább kihat a gyülekezet kegyességére is. b/ Az evangélium szociáletikai manipulációja, különösen a gyakorlatban mutatkozik meg a d. t.-nak az egyházvezetőség általi alkalmazásakor. Az EVSz tagegyházaiban bizonyára csak kevesen tudják, hogy a MEE-ban nincsen vallásszabadság. Hangsúlyozom, a MEE-ban nincsen vallásszabadság. A politikai kormányzat egyházpolitikájában ma papokkal és gyülekezetekkel szemben — akármennyire meglepő — sokkal nagyobb a lojalitás, mint az egyházvezetőségben. Annál botrányosabb és elviselhetetlenebb, hogy az egyházvezetőség a d. t.-t a MEE hivatalos és kötelező teológiájává nyilvánította! Mindenki, aki a kényszernek csak a legkisebb mértékben ellentmond, exisztenciális veszélyeztetettségnek teszi ki magát, ahogy ezt Káldy püspök a papokkal szemben megfélemlítő stílusban egyre hangsúlyozza. Kedves Testvérek, Önöknek ezt tudniok kell, és Önöknek nem szabad a tény mellett szótlanul elhaladniok, hogy a MEE-ban teológiai terror uralkodik! Ez az igazság, amelyet azonban az egyházvezetőség tagjai és képviselői minden lehetséges módon, főleg a külföldi egyházak előtt ködösítenek. Ezt a terrort az egyházvezetőség azzal tudja fenntartani, hogy azokat, akik a d. t.-t kritizálni merik, az állami hatóságok előtt az állam ellenségeinek mondják. így a szakszerű, valóban teológiai eszmecserét politikailag lehetetlenné teszik. De ez az igazi és életveszélyes rágalmazás! 2. Mi vezetett a mai helyzethez? 1958-ban azt ajánlotta az állam a gyülekezeteknek, hogy válasszák meg Káldy Zoltánt püspöknek. Ezt a javaslatot a gyülekezetek elfogadták. A papok és a gyülekezetek többsége várakozással nézett az egykor pietista evangélizátor működése elé, hiszen beiktatásakor az egyházi életnek igazságos, az evangélium szellemének megfelelő rendjét ígérte. Akkor még nem volt szó a mai kötelező d. t.-ról, sőt, hangsúlyozta a teológiai munka szabadságát. De kezdettől fogva voltak az egyházban ellenfelei, akik támadták. Egy szégyenletes hatalmi harc keletkezett, amely a MEE túl sok erejét pusztította. E harc idején Káldy püspök ötféle módon próbálta megerősíteni hatalmát. a/ Ordass püspököt és munkatársait a nyilvánosság előtt megvádolta és elítélte, mint olyanokat, akik az állam ellenségei és az egyház kocsiját árokba taszították volna. Ez gyakran megtörtént és mindig durva és fenyegető szavakkal, anélkül, hogy a vádlottaknak és elítélteknek lehetőségük lett volna arra, hogy szabadon védekezhessenek. Az ún. “Ordass-ügy” mai napig elintézetlen ügye a MEE-nak. A megaláztatások, amelyek Ordass püspököt haláláig kísérték, sokak lelkiismeretét terhelik. b/ Másik mód az az igyekezete volt, hogy mindig elnyerje az állam bizalmát és így magánál az államnál találjon védelmet ellenfeleivel szemben. Saját szavai szerint: azon igyekezett, hogy ellenfeleit az állam előtt “lekörözze”. Itt van a legerősebb motívuma politikai tevékenységének. c/ Különösen fontos eszköze volt külföldi kapcsolatainak kiépítése. Kétféle nyelvet beszélt és beszél, amint ez egy balatoni lelkészkonferencián kiderült. Hazai politizálásának nyelvét nem viszi magával a külföldi utazásokra, de azzal jellemzi ellenfeleit, magát pedig az egyház
