Erős Vár, 1983 (53. évfolyam, 1-6. szám)
1983-02-01 / 1. szám
4. oldal EROS® VÁR ERGS ©VÁR AMTPIKM MAi.lAR 1 VANr.EL IKUSOK LAPJA ERŐS VÁR (USPS 178560) is published bimonthly (February, April, June, August, October, December) for $3 per year by the Hungarian Conference—Lutheran Church in America, 9715 Lake Avenue, Cleveland, OH 44102. Second-class postage paid at Cleveland, OH. POSTMASTER: Send Address changes (Form 3579) to ERŐS VÁR P. O. Box 02148, Cleveland, OH 44102 No. 1. (223) Vol.49. FEBRUARY 1983 A “Lutheran Church in America" Magyar Konferenciájának lapja. Szerkesztő és kiadó: Juhász Imre Munkatársak: a magyar evangélikus lelkészek. FONTOS! Minden szerkesztőségi anyag, kézirat, gyülekezeti hír, úgyszintén a lappal kapcsolatos minden levelezés, előfizetés és adomány erre a címre küldendő: “ERŐS VÁR” P. O. BOX 02148 CLEVELAND, OH44102 Az “ERŐS VAR”előfizetési díja belföldön egy évre 3 dollár. Kanadában és egyéb külföldön évi 4 US dollár, vagy 5 kanadai dollár. Be nem jelentett címváltozás esetén a posta a kézbesíthetetien újságot megsemmisíti, a kiadóhivatalnak pedig külön portót kell fizetnie. Erre a költségre különösen nem-előfizetők, késedelmező előfizetők, vagy többéves hátralékban lévők esetében nehéz fedezetet találni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy minden esetben pontosan adják meg címüket a “Zip Code” szám feltüntetésével együtt! Az újságot “zip code" szám nélkül nem kézbesíti a posta. Címközlésnél tüntessék fel az utca megjelölését is, pl.: St., Rd., Ave. Ugyanis egyes postai zónákban azonos nevű utcákat csak így lehet megkülönböztetni. Primed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Ave., Cleveland, Ohio 44102 GYARMATHY IRÉN: CSODÁLATOS VASÁRNAP REGGEL VOLT Vasárnap volt. A reggeli ködöt maga előtt kergette a felkelő nap. Az én kis szobámba is beragyogott. Amikor felébredtem, vele találkozott elsőnek a szemem. — Én Istenem! — ez volt az első szavam. Imára kulcsolt kézzel néztem ezt a koratavaszi szikrázást. Ez a kétszavas ima azt mondta-. Istenem, hát ilyen csodálatos napot hoztál fel rám? Milyen jó, hogy én is részese lehetek ennek az éltető, melengető ragyogásnak. Hogyan köszönjem meg? És nem is gondoltam másra, csak arra, hogy Hozzá siessek. A templomban a korai istentiszteleten heten voltunk. A fiatal prédikátor volt a nyolcadik. Lelkesedéssel, igaz átéléssel beszélt. Arra gondoltam, ha a templomban egyedül állna, akkor is élő bizonyságtétel lenne. Úgy nézett végig a padsorokon, mintha zsúfolásig tele lennének. Sajnáltam, hogy ilyen kevesen hallgatták haladó korunk fiataljának bizonyságtételét Isten megtapasztalt szeretetéről. Úgy szerettem volna neki elmondani, hogy ne bántsa az, hogy olyan kicsinyke ez a reggeli sereg, a 7 néha több mint a hetven és néha még a hétszáznál is több. Szerettem volna neki elmondani, hogy méltányoltam jártasságát irodalomban, művészetben, fiatal kora ellenére öreghez illő tisztánlátását, tájékozottságát a világ dolgaiban is, hivatásnak érzett pályaválasztását. Sajnáltam azokat, akik sajnálták az időt erre a korai hálaadásra, akik így nem hallhatták a beszédet és talán sok olyan lehetőséget szalasztottak el, amelyekben ezen a reggelen nekem részem volt. Már maga az ének; Hozzád, szívem mélységéből sóhajtok fel Jézusom, mikor nehezül sorsom! Milyen sokat mond ez a mondat! Kinyitom az énekeskönyvet, ott, a 254. oldalon. És íme! A két sor mellett egy kelet. 1925. április 7. Ötven évvel ezelőtt írta valaki a fenti sorok mellé. Nézem a sárga lapon az elhalványuló számokat. ”Mikor nehezül sorsom”... 1925... Vájjon hol járhat ma az, aki akkor a szíve legmélyéből énekelte ezt az éneket! Eljött-e akkor is, amikor sorsa jobbra fordult? Vájjon itt van-e közöttünk most a hét ember egyikeként, vagy örökre elment és egyetlen dátum hirdeti csak, hogy valamikor itt sóhajtott utolsó reménykedéssel. És azok, akik máskor jártak itt és jel nem maradt utánuk, vájjon eljönnek-e jobb sorsuk idején is? És eszembe jut egy nyugati háromcsillagos szálloda kis, hetedik emeleti szobája, amelyben levélpapírt keresve kihúztam az íróasztal fiókját és egy Bibliát találtam benne. Angol nyelvűt és a 25. oldalon magyar széljegyzet állt: Istenem, köszönöm! Nem is lehet leírni azt az érzést, amely ennek a rövid köszönetnek az olvasásakor elfogott. Valaki valamikor abban a kis szobában egy angol Bibliának mondta el azt, amit talán másnak nem tudott: Istenem, köszönöm. És én milyen szerencsés voltam, hogy ezt a mélyről jövő és magasba tartó üzenetet éppen az én hullámhosszam fogta fel és hangot is adott rá, mert jó így találkozni honfitársunkkal a nagy idegenben egy angol Biblia lapján, mert örömet, bánatot, szívünk mélyéből fakadó keservet vagy hálaadást a legjobban anyanyelvűnkön lehet elmondani, így igaz, így kívánkozik belőlük ki az idegenség tengerében. Becsukom a sárga lapu, megkopott, régi énekeskönyvet, benne az ötven év előtti kelettel. Kinyitom a mellette fekvő új könyvet, melynek ismétlődő sora évszázadok alázatával mondja: Soha, soha, nem tudom meghálálni, Jézusom! Az ének elhal. Indulunk kifelé. A fiatal lelkipásztorral kezet fogunk. Utolsónak én. Egymásra mosolygunk, mint régi ismerősök. Szeretném neki elmondani, milyen csodálatos vasárnap reggel van. Aztán mégis tovább megyek. Otthon géphez ülök, és leírom ennek a reggelnek a történetét, hogy azok is tudjanak róla, akik hiányoztak a padsorokból nyolc órakor és talán tizenegykor is, mert azt hiszik, hogy velük nem történhet semmi és nincsen megköszönnivalójuk. [Volt, amit Isten sem tudott elmondani, hanem csak tett: Krisztus meghalt. Halálát nem lehet elmondani. Az cselekedet volt.
